2011. szeptember 29., csütörtök

Nóri napirendje 8 hónaposan

Azt hiszem a napirendünk alakulásáról már rég írtam. Az elmúlt hetek az alábbiak szerint alakultak:
Nóri 6:30-7:00 között ébred. Már említettem, hogy a kiságyát átvittük a pici szobába - ezúttal ott is maradt :). Ez reggel különösen jól jön, mert ébredés után még simán elvan a pici ágyában: dumál, forog, kacarászik. Addig hagyjuk egyedül, amíg nem panaszkodik nagyon. Ez általában 20-30 percet jelent. Mi addig még kicsit lustálkodhatunk.
Balázs átmegy, kiveszi a kiságyból, kicseréli a pelusát és kiviszi a nappaliba. A reggeli ébredés után nem szokott szopizni, majd később leírom ennek az okát. Én ilyenkor még pihenek, ha nagyon fáradt vagyok vissza is alszom.
Aztán 8 körül reggelizünk közösen. Nóri babamüzlit, vagy gyümölcsöt eszik anyatejjel, vagy tápszerrel (nekünk az Aptamil vált be) kikeverve. Folyamatosan próbálok neki adni kenyérfélét, sajtot, joghurtot, túrót, tojást. Eddig nem volt ezeknek nagy sikere.

Reggeli utána rendbe veszem Nórit, majd kikisérjük Balázst a liftig (néha ki is megyünk vele a DART megállóig) és integetünk neki. 10 körül szokott szopizni, majd 10-11 körül elalszik, 1,5-2 órát szokott aludni.

Ébredés után is néha szopizik (ezt én próbálom elhagyni). Majd 1 óra körül ebédelünk.

Délután 3-4 körül szopizik megint, majd később, 4-5 körül megint alszik 1,5-2 órát.

Mikor ő szundít, nekem van egy kis időm magamra és a háztartásra.
Mikor ébren van közösen játszunk, de ha van valami dolgom pl. takarítás, akkor viszem magammal, leteszem a földre vagy a pihenőszékébe és eljátszik egyedül is.

Persze van, hogy jobban igényli a társaságomat. Ilyenkor játszunk, énekelek neki, zenét hallgatunk, mesét olvasok neki, képeket nézegetünk, szóval fárasztjuk egymást rendesen.

Ha jó az idő délután, kimegyünk sétálni. Ilyenkor szoktam vásárolni is, de van hogy csak a környéken mászkálunk, kimegyünk a tengerhez vagy a parkba.

A délutáni ébredése után megint szopizik (ezt is próbálom elhagyni) és utána 6-7 között vacsizik. Balázs 7 körül ér haza és együtt vacsizunk. Vacsora után még itt van velünk a nappaliban, majd fél 8 körül szoktuk fürdetni. Fürdetés után 8-8:30 körül megint szopizik egyet és utána alszik is.
Este általában kétszer ébred szopizni. A második esti szopizást hajnali 5-6 körülre szokta időzíteni, így amikor 7 körül felébred, nem éhes, nem akar szopizni. Nekem ez így kicsit fárasztó. Jobb lenne, ha inkább 7 körüli ébredése után szopizna és nekem nem kéne hajnalban felkelnem emiatt. De ez nem kívánságműsor kérem szépen!

Persze próbáltam már visszaringatni és vissza is alszik, de kb. 10 perccel később megint sír... Hát nem tehet róla: éhes a drágám! Egyébként sokan azt hiszik, hogy ennyi idősen a kisbabáknak már át kell aludniuk az éjszakákat. Ez egy tévhit! Tudom, nekem is van sok barátnőm, akiknek a mintababájuk már 2 hónapos koruk óta végigalusszák az estéket (mondjuk ezek a babák általában nem alszanak napközben semmit). De nem ez a tipikus! Gondoljunk csak bele: a baba gyomra még mindig elég picike, ráadásul Nórinak gyors az anyagcseréje. Naponta kétszer van kakis pelusa (azaz mostmár bilije :), úgyhogy nem csoda, hogy 4-5 óránként enni akar. De rendes gyerek, mert este szopizások után azonnal alszik is vissza és egyre rövidebb ideig szopizik. Míg kezdetben 20 percet is szopizott, most már napközben 2-3 perc alatt lerendezi, este pedig 5-6 perc és alszik is tovább.

Ma egyébként kicsit más volt a napunk, mint a fent leírtak. Feltünően keveset szopizott: délelőtt és délután is csak egyszer, úgyhogy adtam neki tízórait és uzsonnát is. Igaz, csak pár falatot evett, de szerintem ha ez így marad, akkor folyamatosan bevezethetem majd neki az ötszöri étkezést.

2011. szeptember 28., szerda

Indián nyár

Gyönyörű időnk volt az elmúlt napokban. Süt a nap, finom meleg a levegő. Délutánonként mindig megyünk sétálni Nórival. Ma délután a parkba mentünk. Nóri nagyon élvezte, hogy a szabadban voltunk. Megfogta a lehullott faleveleket, mutattam neki gesztenyét, odavittem a fák törzséhez és megnéztük a virágokat is. Közben hallgattuk a rohangáló gyerekeket (ők nagyobbak voltak), de Nóri nem nagyon foglalkozott velük.

Lefeküdtünk egy nagy fa alá és ott nézett fölfelá a levelekre. Nagyon tetszett neki :)



2011. szeptember 27., kedd

8 hónapos

Pontosan ma 8 hónapos Nóri baba. Jól van a babucika. Múlt héten csinált pár új dolgot, amiket korábban elfelejtettem említeni. Egyszer "pápázott" már Balázsnak. Akkor tényleg úgy tünt, hogy érti és tudja miről van szó, de azóta sem csinálta. A másik, amit viszont azóta is csinál: a nyelvöltögetés :) Már régóta mutogatom neki a saját nyelvemet és próbáltam őt is rábírni, hogy dugja ki, de eddig soha sem utánzott. Múlt héten viszont mikor nyújtogattam a nyelvemet, Ő is csinálta utánam. Azóta elég, ha csak megkérdezzük, hogy hol a nyelve és már nyújtja is ki :)


Az evéssel az utóbbi napokban voltak gondok. Ebédre csak a krumplit eszi meg. Krumpli minden formában: főzelékként, összetörve, krumplipüréként, paprikáskrumpliként stb. De bármi mást próbálok adni neki, pár falat után nem eszik többet. Aztán ha kap valami krumplisat, abból eszik rendesen. Kicsit el vagyok keseredve, mert az utóbbi napokban olyan sokféle kaját próbáltam már neki adni, de nem volt sok sikerük. Még szerencse, hogy reggelire és vacsorára megeszi a szokásos kajáit (babamüzli, gyümölcsök stb.). Remélem ez csak valami átmeneti finnyásság.

A bilizésről írtam már. Továbbra is kitartóan próbálkozunk. Már többször sikerült belepisilnie, kakilnia. Majd meglátjuk lesz-e belőle rendszer vagy sem.

Ma este nagyon tetszett neki a fürdés :) Egyébként is imád fürdeni, de most különösen élvezte a pancsolást. Még sikongatott is!

2011. szeptember 26., hétfő

Már két éve...


Életem egyik legboldogabb, legtökéletesebb napja volt.

2011. szeptember 23., péntek

Megérkezett a járóka, új kaják és a végtermék rendeltetésszerű landolása

Avagy az eddigi leghosszabb és talán legzavarosabb bejegyzés címe. De mindjárt tisztázom a dolgokat!

Nagyon izgalmas hetünk volt. Nóri egyre többet van négykézláb és nagyon tetszik neki. Egyelőre csak ringatja magát négykézláb.


Gondolom ebből lesz majd előbb-utóbb kúszás. Örültem is, hogy megérkezett az üzletbe a megrendelt járókánk (playpen). Ma el is mentünk érte.


A héten Nóri sok új kaját evett. Megkósolta az olaszos paradicsomos húsgombócot, a répafőzeléket, a krumplifőzeléket, a resztelt májat és kapott kis kóstolót a palacsintából, illetve a pirított krumpliból is. Minden nagyon tetszett neki, de a legnagyobb sikere a főzelékeknek és a májnak volt. Rájöttem, hogy a hagymás-pirospaprikás dolgok a kedvencei. Mindent úgy készítek el neki, mint magunkak, csak kevesebb sóval és cukorral.

Ha már a kajáknál tartunk, mesélek kicsit a kajálásokat követő végtermékekről is. A héten vettem Nórinak egy pici bilit. Minden ébredéskor ráültetem. Eddig nem nagyon szerette: pár percig elvolt rajta, de utána sírt. Nem is erőltettem a dologot.
Ma Balázs szabin volt és délután voltunk kint ebédelni és sétálni. Mikor hazaértünk, tisztába tettem Nórit és láttam, hogy csak pisi van a pelusban, azaz a délutáni kakilásra még nem került sor. Megint ráültettem a bilire és ezúttal tök jól elvolt rajta.


Barátkozott a dologgal. Kb. 5 perce ülhetett rajta, amikor már kicsit untam a dolgot és le akartam róla venni, de hallottam, hogy valami csurran cseppen a bilibe. Belepisilt :) Majd pár perccel később a kaki is megérkezett. Nagyon büszke voltam rá. Persze tudom, hogy csak az időzítés volt szerencsés, de akkor is. 7 hónaposan és 27 naposan sikerült a bilibe pisilnie és kakilnia. Továbbra is próbálkozunk majd kitartóan. Egyébként nem az a cél, hogy szobatiszta legyen, csak szeretném, ha minél hamarabb megismerkedne és megbarátkozna a bilivel. Mivel még nem tud menni, sőt ülni sem tud egyedül, így tudom, hogy nem lenne reális elvárás a szobatisztaság, de ez egy út, amin elindulunk, aztán ha nagyon nem megy, legfeljebb visszafordulunk :)

Végül megosztanék veletek még egy videot. A héten fürdés közben készült:

2011. szeptember 18., vasárnap

Hétvége: új játékok, etetőszék és kacarászás

Tegnap vettünk néhány új játékot Nórinak. Vettünk egy búgócsigát, fa építőkockákat és ezt:

Ez utóbbi nagyon tetszett neki. A sok kütyü, meg bigyó nagyon érdekelte :)

Délután a pici szobában labdáztunk és ahogy gurítottam felé a labdát, rosszul céloztam és messzebb állt meg a labda. Mondtam neki, hogy "jajj bocsika!". Ezen úgy elkezdett nevetni. Ezen kacagott percekig. Ez akkor készült:


Ma délután elmentünk a Black Rock-i bevásárlóközpontba, azon belül is a Mothercare üzletbe, hogy vegyünk Nórinak etetőszéket és járókát. Mindkettőt kinéztük az interneten, így pontosan tudtuk mit szeretnénk. Etetőszék volt is raktáron. Ezt vettük meg neki:
A járóka, amit kinéztünk nem volt sajnos raktáron, de rendeltek belőle nekünk. Talán jövő héten mehetünk is érte. Azt hiszem minél előbb szükségünk lesz rá, mert Nóri hátrafelé már nagyon ügyesen kúszik (ez nem vicc! tolatva közlekedik). Szerintem hamarosan előre is elindul és akkor rohangálhatunk majd utána :)
Tegnap suttyomban tolatva elkúszott a zongorához, de hamar lebukott:

2011. szeptember 15., csütörtök

Hozzátáplálás, ahogy mi csináljuk 5. rész

Sokan kérdezik, hogy miket eszik már Nóri. Íme egy lista a teljesség igénye nélkül.

Gyümölcsök:
- barack (ez állandó kedvenc)
- szilva
- alma
- körte
- banán
- mangó

Zöldségek:
- répa
- paszternák
- krumpli
- karalábé
- brokkoli
- sütőtök
- vöröshagyma

Húsok:
- csirke
- pulyka
- marha

Egyebek:
- rízs (főtt rízs és babarízs formájában is)
- babamüzli
- zsemle
- fehér kenyér
- babakeksz
- fűszerek (pirospaprika, majoranna, petrezselyem, oregánó, bazsalikom)

Innivalók:
- víz (forralt és visszahűtött)
- anyatej

A zöldségeket és gyümölcsöket nyersen reszelve, főzve vagy sülve szokta kapni. Sokszor kombinálom őket. Pürésítem, vagy csak összenyomkodom. A főtt rízst olyan formában kapja, ahogy mi esszük (persze kevesebb sóval). Egyébként próbálok úgy főzni, hogy a mi kajánkból egyen. Pl. hétvégén gulyáslevest csinált Balázs és Nóri abból kapott zöldségeket (répát, fehérrépát, krumplit) és marhahúst pürésítve. A héten evett paprikáskrumplit (ezt is kevesebb sóval csináltam, hús nélkül, petrezselyemmel). Ezt imádta. Rengeteget evett belőle. Ma pedig rízst csináltam brokkolimártással és majorannás sült pulykamellel. Ezekből mind kapott. Ebéd után mindig megkínálom valami gyümölccsel, mert azokat jobban eszi és ha esetleg nem ízlik neki az ebéd, azzal jól tud lakni.

Sokmindent eszik, de csak abból eszik sokat és eleget, ami igazán ízlik neki. Pl. ma este kapott főtt rízst, barackkal és pici pulykahússal keverve. Evett belőle 30 g-ot és sehogy sem tudtam beleimádkozni többet. Aztán melegítettem neki a paprikáskumpliból és abból megevett még 80 g-ot, utána lenyomott még egy fél barackot :)

Szóval ha valamiből nem kér többet, az korántsem jelenti azt, hogy jól lakott. És kaját magától soha sem kér. Mindig nekem kell kínálgatni. De ha valami tetszik neki, abból eszik rendesen.

Hamarosan csinálok neki húslevest (ezt otthon már evett és nagyon szerette), húsgombócot paradicsomszósszal, krumplival és új gyömülcsökkel, zöldségekkel is megkínálom majd.

Eddig két olyan kaja volt, amit ránézésre, megkóstolás nélkül elutasított: a cékla és a spenót. A céklát nem bántam annyira, mert itt a Tesco-ban lehet kapni előre megfőzött minicéklákat, úgyhogy azzal sok tennivalóm nem volt. Főtt, összetört krumplival kikevertem és annyi. Viszont a spenótot nulláról csináltam. Azaz megmostam, összevágtam, megfőztem, turmixoltam, csináltam hozzá egy vékony kis rántást, és ízesítettem. Szerintem isteni lett, de a Miss meg se kóstolta. Ha valami nem szimpi neki, olyan szorosra tudja zárni a száját, hogy lehetetlenség bármit is belecsempészni. Nem is hadakoztam vele sokat. Másnap és harmadnap sem volt hajlandó megkóstolni ezeket. Majd pár hét múlva újra próbálkozunk.

Második fogacska

Áttörte az ínyét a második fogacska. Ismét megúsztuk: nem volt semmi jele az új fog érkezésének. Az első foga már komoly növekedésnek indult. Olyan édes, amikor mosolyog és ott virít egy kicsi fehér fog.

2011. szeptember 14., szerda

5 perces bögrés süti!

A bögrés sütik általában arról ismeretesek, hogy bögrével kell kiméregetni a hozzávalókat, mindent összekutyulni és már süthetjük is. Na, ez nem az a fajta bögrés süti.

A sütiről tudni kell, hogy ténlyeg 5 perc elkészíteni. Az elkészítéséhez kell egy bögre, egy kanál, egy villa és egy mikró (no meg a hozzávalók). A süti fincsi, de nem az, amitől rögtön eldobod az agyadat. Viszont nagyszerű, ha az ember valami édességre vágyik, de azonnal! :)

A procedúra a következő: vegyünk egy kb. 3 dl-es bögrét és egy evőkanalat. Tegyünk a bögrébe 4 evőkanál (nem púpozott, normál!) lisztet, 2 evőkanál kakaóport, késhegyni sütőport, pici csipet sót és 3 evőkanál cukrot. Ezeket keverjük jól el, majd üssünk bele egy egész tojást, váltsunk villára és keverjük bele a tojást. Adjunk hozzá 3 evőkanál tejet és 2 evőkanál olajat, majd keverjük tovább, míg egynemű nem lesz. Dobjuk a mikróba és a legmagasabb fokozaton (nálunk ez 900W volt) süssük 2-3 percet, egész pontosan addig, amíg a süti már nem mászik tovább. Merthogy sütés közben figyeljünk! Látni fogjuk, ahogy a süti megemelkedik és kimászik a pohárból.
Ha megáll a növekedésben, állítsuk le a mikrót és hagyjuk benne 1-2 percet a sütit. Vissza is esik majd, de ez nem baj. Egy kés segítségével könnyen ki tudjuk venni a pohárból.

A végeredmény egy sűrű, csokis piskóta lesz. Szerintem baracklekvárral és egy nagy pohár tejjel a legfinomabb. A tészta tetszés és fantázia szerint variálható. Én tettem bele pici étcsokidarabkákat is, de egy kis durvára tört dió is illet volna bele. Ez az adag két felnőttnek bőven elég.

Mint említettem, nem a világ legfinomabb édessége, de ha gyorsan össze akarunk valamit dobni, akkor tökéletes. Legközelebb fotót is teszek majd fel róla. Most hamarabb elfogyott, minthogy le tudtam volna fényképzeni :)

A receptet itt találtam.

Update: Ma (szombaton) ismét elkészítettem ezt a sütit, de nem volt itthon tojás, így az most nem került bele. Viszont tettem bele két evőkanálnyi durvára tört diót és egy csipet fahéjat. A liszt mennyiségét csökkentettem 3 evőkanálra, az olajat pedig emeltem 3-ra.
Tehát az alábbiak kerültek a bögrébe: 3 ek. liszt, 3 ek cukor, 2 ek kakaópor, késhegynyi sütőpor, csipet fahéj, 2 ek. durvára tört dió, 2 ek. apróra tört étcsoki, 3 ek. tej és 3 ek olaj. Az így elkészült süti kicsit ragacsos, szaftosabb, töményebb és ellenállhatatlan... Igazi bűnbeesés. Csak azoknak javaslom kipróbálásra, akik komoly önuralommal rendelkeznek és akik tudják, hogy pár falat után le tudnak állni vele. Máskülönben csak azt veszed majd észre, hogy benyomtál egy bögre tömény csokis gyönyört és aztán már hiába fogadod meg, hogy ma már nem eszel többet, mert kb. egy hetet is koplalhatnál... Arról nem is beszélve, hogy pár nap múlva, amikor ismét rádtör majd az édességehetnék, azon fogsz majd filózni, hogy ezúttal milyen extra hozzávalóval (narancshéj, aszalt gyümölcs, esetleg valamilyen likőr) lehetne megbolondítani, ezt a igazán egyszerű, de annál nagyszerűbb csodát... :)

2011. szeptember 12., hétfő

Négykézlábra állt

Ma először négykézlábra állt Nóri. A földön játszott és nagyon benne volt a játékban. A lábait felhúzta, majd felemelte a hasát és teljesen felnyomta magát a kezével. Pár másodpercig tartott az egész, úgyhogy ezt most nem tudtam megörökíteni. De szemtanúja voltam :)

Szerintem pár hét és elkezd mászni és akkor végünk lesz... :)

Mérföldkövek

Tegnap este átvittük Nóri kiságyát a pici szobába. Egyszer már próbálkoztunk azzal, hogy külön szobába tegyük, de akkoriban még olyan sokszor ébredt éjszakánként, hogy nagyon fárasztó volt nekem átjárlkálni a másik szobába. Így elnapoltuk a dologot.

Azonban néhány hete "csak" két-három alkalommal ébred esténként, ezért úgy döntöttünk, ismét megpróbáljuk. Féltem, hogy mi lesz Nóri reakciója. Nem túl meglepő módon, nem nagyon volt... Ugyanúgy aludt és ébredt, mint szokott. Talán számunkra annyi az érezhető különbség, hogy reggelente nem ébreszt fel minket. Ugyanis hármunk közül Ő szokott a legkorábban (két hete, szinte percre pontosan ugyanakkor 6:18-kor ébred...) ébredni. Ilyenkor nem sír, csak forgolódik, nézelődik és dumál... Sokat... Hangosan... El szokott így lenni, fél órát is az ágyában (volt, hogy csak 10 percet, és előfordult már, hogy egy órát is elgagyogott így reggelente). Szóval számunkra sokat jelent, hogy amíg Ő szórakoztatja magát, mi még pihenhetünk egy kicsit.

Azért mikor este letettem aludni, kicsit elszorult a szívem és buta módon még picit sírtam is... Nem is értem miért. Nagyon nehéz volt rászánni magamat, hogy ezentúl ne egy szobában aludjunk.

Egyébként azért is szerettük volna külön szobába szoktatni, hogy később ne legyen ebből probléma. Több tapasztalt szülőtől is hallottuk, hogy kisebb korban könnyebben megszokják a babák a külön szobát.

Ha belegondolok, tényleg nem egy nagy dolog ez az egész, hiszen a gyerekszoba a miénk mellett van pár méterre. Ne röhögjetek és ne bíráljatok, de azért számomra ez igenis egy nagy mérföldkő volt!

2011. szeptember 10., szombat

Tapsol és táncizik

A hét elején mondtam Balázsnak, hogy Nóri már nemcsak érti és összeköti a "tapsol" és "tánci" szavakat a kézjeleikkel, de utánozza is őket. Kicsit hitetlenül állt a dologhoz. Szerinte még nem tudatosan jelez a kezével, csak mi képzeljük bele.

Nézzétek meg ezt a videót:


Szerintetek nem érti?... Szerintem pontosan érti, hogy mit kérek tőle és a helyes jelzéssel válaszol is rá :) Ja! A felvételen, mikor mondom neki a tapsit és a táncit, én nem mutatom neki a jelet. Tehát nem leutánozza az én kézjelemet, hanem hallja, amit mondok, érti, tudja, hogy mi a jelzése és kérésre mutatja.

Olyan ügyes! :)

2011. szeptember 9., péntek

Álomfejtő kerestetik!

Komolyan mondom, el kéne mennem valami álomfejtő-pszichológus-szakemberhez, mert ez már nem állapot!

Vajon az álmodás genetikailag öröklődik? Mármint az álmodásra való hajlam? Nálunk a családban mindig, mindenki álmodik: szüleim, tesóim, én is... Minden éjszaka álmodok és minden reggel emlékszem az álmaimra. Mióta megvan Nóri, éjszakánként többször kelek és akárhányszor visszaalszom, mindig jön egy újabb álom. Lassan könyvet írhatnék ezekről. Balázs nem emlékszik az álmaira, csak nagyon ritkán tudja felidézni, hogy mit álmodott.

Visszatérő rémálom, mióta Nóri van, hogy otthagyom valahol: leteszem valahová, ott felejtem és amikor visszamegyek, már nincs ott. Na ez valami szörnyű érzés...

Aztán a mai álmom se volt semmi: galamb voltam, ami egy irodaházba berepült és ki akartak hajtani. Alig találtam meg az ablakot, hogy kirepüljek. Aztán berepültem egy családhoz, ahová befogadtak (még mindig galambként), TV-t néztem velük és macaron-t ettem.
Ehhez tudni kell, hogy utálom a galambokat, főleg a városi galamoktól ráz ki a hideg. Aztán a repülés, mint olyan szintén visszatérő dolog álmaimban. Az, hogy kergetnek, megszokott dolog. Hetente legalább egyszer álmodok olyat, hogy üldöznek, kergetnek, utólérnek, elkapnak és én csak menekülök, megyek, futok. A menekülésben rendszeresen visszatérő partnerem húgom...
A macaron-ról pedig annyit, hogy az elmúlt napokban sok gasztroblogot olvastam és sok helyen említették ezt az édességet, szóval ezen már meg sem lepődök.

Azért jó lenne leglább néha nem álmodni és tiszta, pihent aggyal ébredni. Minden tippet szeretettel várok :)

2011. szeptember 8., csütörtök

Első fogacska

Erről a fontos eseményről elfelejtettem beszámolni. Az otthoni látogatásunk vége felé Balázs anyukája vette észre, hogy mikor pohárból itatták Nórit, valami a pohárhoz koccant... Akkor láttuk, hogy észrevétlenül kibújt alul az első metszőfoga.

A fogzást igazából nem is vettük észre. Mint említettem, az otthoni látogatásunk alatt többet szopizott Nóri, mint szokott. Akkor ezt a szokatlanul nagy melegnek tudtam be, de így visszagondolva, lehet, hogy a fogzás is belejátszott.

Mindenesetre különösebb nyáladzás, sírás, nyűgösködés nélkül bújt ki az első fogacska.

Közelről szemlélve már lehet látni, íme egy fotó róla:

From Nóra 7-12 hó

2011. szeptember 7., szerda

2011. szeptember 6., kedd

7 hónapos múlt

Ma voltunk a 7. havi látogatáson a védőnőnél. 9:30-ra kaptunk időpontot, pontosan érkeztünk és azonnal sorra is kerültünk. Megmérték Nórit: a hossza 68 cm és 6850 g a súlya. Szépen fejlődik. Mindent a korának megfelelően csinál: segítséggel ül, hónaplja alatt támasztva lábait a földre teszi, hason fekve biztosan tartja, emeli a fejét, követi a tárgyakat a tekintetével és ha hall valamit felfigyel rá. Csináltak egy hallás tesztet, amin Nóri nagyszerűen szerepelt. Minden zajra felfigyelt akár jobb oldal felől jött, akár bal oldal felől.

Elmondtak pár alapdolgot arról, hogyan kell bababiztossá tenni a lakást. Illetve beszélgettünk a hozzátáplálásról is. Felhívták a figyelmemet, hogy 6 hónapos korban a babák vaskészlete csökken (ezért is tanácsos akkor elkezdeni a hozzátáplálást), így mondták, hogy próbáljunk meg minél több magas vastartalommal rendelkező ételt adni Nórinak (pl. zöldségeket, marhahúst, kemény tojást, párolt babot stb.). Megint rájöttem, hogy ahány ország, annyi tanács a hozzátáplálással kapcsolatosan.

Egyébként hihetetlen, ahogy Nóri napról napra fejlődik. Egyre több dolgot csinál: egyre többet "beszél", egyre ügyesebben manipulál a kezével, jobban kifejezi, hogy mikor mit szeretne.

Ma például először tapsolt:


És először próbálta használni a kanalat evésre:


Persze lehet ezeket tökéletesíteni, de szerintem így is nagyon szép teljesítmény :)

A másik, amiben napról napra fejlődik, az a jelbeszéd megértése. Kb. egy hónapja kezdtünk el Nórinak kézzel mutogatni. Sokat hallottam már Nóri érkezése előtt is arról, hogy a pici babáknál érdemes a beszéddel együtt a jelbeszédet is tanítani (baby sign language). Ez azért jó, mert a baba a jelbeszédet hamarabb elsajátítja, mint az igazi beszédet és amíg nem tud szavakkal kommunikálni velünk, addig jelbeszéddel is a tudtunkra adhatja a mondandóját.
Mi egyelőre az alap dolgokat mutatjuk neki jelbeszéddel (pl: enni, inni, aludni, fürödni, labda, könyv stb.). Ezek közül a jelzések közül már párat felismer és megért.

2011. szeptember 5., hétfő

Hozzátáplálás, ahogy mi csináljuk 4. rész

A hazalátogatásunk alatt sok új dolgot kóstoltattunk meg Nórival. Anyu csinált neki húslevest, abból kihalásztuk a répát, fehérrépát, karfiolt, krumplit és csirke husit. Összetörtünk mindent neki és úgy adtunk neki belőle. Első pillanattól nagyon szerette és sokat evett ezekből. Aztán kapott még a paprikás krumpliból is (persze virsli nélkül). Volt néhány új bébiétel is, amit megkóstolt, de ezeknek nem volt túl nagy sikere nála. A nagy meleg miatt kevesebbet evett és többet ivott, szopizott, mint szokott.

Én okosan itthon felejtettem a csőrös poharát, így kanálból kellett itatnunk. Pohárból is próbáltuk egy párszor. Ennek az előnye, hogy most már kanálból tökéletesen iszik. Forralt vizet szokott kapni, gyümölcslevekkel is próbálkoztam már, de azok nem tetszettek neki.

Mióta itthon vagyunk, kapott ebédre rízst csirkehússal, valamint krumplipürét is. A rízs nagyon tetszett neki. Ezt úgy csináltam, hogy simán megpároltam a rízst, só nélkül, kevés olajjal. A csirkemellet natúrban, só nélkül kisütöttem, ebből egy kicsit összecsipkodtam neki kicsi falatokra és ezt a rízshez kevertem. Nagyon tetszett neki.

Ja és még egy nagy kedvenc, amit otthon kóstolt először: a császárzsemle. Ezt kicsit vízbe áztattuk neki, hogy ne legyen túl száraz. Hoztam is ilyen zsemlét neki, de már elfogyott. Mivel itt nincs ilyen jellegű péksütemény, kinéztem egy igéretes receptet a neten és a héten meg is sütöm neki.

Szóval ebédre hasonló kajákat kap, mint mi, csak bababarátra készítem el neki ezeket (só, fűszer, tej nélkül). Reggelire általában babamüzlit kap, anyatejjel kikeverve, vacsorára pedig zsemlét, vagy gyümölcsöt. Az őszibarack és a szilva még mindig nagy kedvencek. Napközben még mindig szopizik, kb. 4-5 alkalommal (mikor otthon voltunk, a nagy meleg miatt ez sokkal gyakoribb volt).
Este még mindig ébred, legalább háromszor, ilyenkor szintén szopizik.

Augusztusi hazalátogatásunk

Ott hagytam abba, hogy Nóri lebetegedett és kérdéses volt, hogy haza tudunk-e utazni. Végül szerencsére kedd estére Nóri lázmentes lett és szerdán már sokkal jobban volt. Így be mertük vállalni a csütörtöki utazást.

Az otthoni látogatások mindig nagyon gyorsan eltelnek. Ez nem is igazi nyaralás nekünk, inkább rohanás az egész. Sikerült igazi nyári kánikulát kifognunk otthon. Én ezt annyira nem is bántam, de szegény Nóri kicsit nehezen viselte a megszokott 20 fok helyett a 38 fokot... Azért ahhoz képest jól birta az utazást, az otthoni pörgést.

Egyik nap otthon csináltunk neki az erkélyen egy délutáni fürdőt. Nagyon élvezte a pancsolást és azt, hogy bohóckodtam neki:


A mostani látogatásunk fő programja Bettike és Zoli esküvője volt. Örültünk, hogy el tudtunk menni. Nagyon jól éreztük magunkat. Nóri nagyon jól viselkedett. A szertartáson végig aludt (vittük a babakocsiját és abban szundizott) majd velünk együtt vacsorázott, aztán ismét aludt éjfélig, utána felébredt és egy óra körül álmosodott, mentünk is vele a szállásunkra aludni.


Ilyen szépséges volt a menyasszony:
És ilyen szép volt a koszorúja:
Múlthét kedden jöttünk vissza Dublinba és Balázs szerdán már utazott is tovább, ezúttal Németorszgába ment a céggel csapatépítésre. Pénteken jött haza és a hétvégét már együtt töltöttük.