2008. november 24., hétfő

Egy anyajeggyel kevesebb

Arról még nem is meséltem nektek, hogy le kellett vetetnem az egyik anyajegyemet.
Az egész úgy kezdődött, hogy augusztus végén észrevettem, hogy az egyik vállamon lévő anyajegyem a közepén elszíneződött, fekete lett és ez a fekete rész keményebb is volt, mint a többi. Természetesen rögtön szívbajt kaptam, hogy ez meg mi a fene!?

Alig tudtam aznap este elaludni és vártam a következő napot, hogy elmehessek a körzeti orvoshoz, aki majd a bőrgyógyászhoz ír beutalót. Másnap el is mentünk Balázzsal a legközelebbi orvoshoz, ahol egy recepciós kérdezte, hogy mi a gond és mikorra kérek időpontot. Mondtam, hogy mi a helyzet és hogy minél hamarabb, akár mai nap is jó lenne... Közölte, hogy a legközelebbi időpont december elején esedékes. Kérdeztem, hogy hol van a közelben más körzeti orvos. Mondta, hogy nézzem meg a telefonkönyvben. Na ekkor elkezdtem sírni! Elzokogtam neki, hogy az anyajegyemen elváltozást észleltem és hogy decemberig meghalhatok... Nagy nehezen megesett rajtam a szíve és adott pár telefonszámot. Mint kiderült, mindegyik körzeti orvosnál hasnoló a helyzet.
Úgy döntöttem, hogy inkább magánklinikára megyek. Bejelentekeztem közvetlenül a bőrgyógyászhoz és pár nappal később már fogadott is. Ez egy anyajegyekre specializálódott magánklinika a belvárosban. Egy műszerrel lefényképezték az anyajegyet és számítógép elemezte a képet. Az eredmény az lett, hogy 22%, hogy az anyajegyem "gyanús" sejteket tartalmaz. Na ekkor jött a második sírás! Bár megnyugtattak, hogy ez nem is vészes, mert valószínű, hogy a sötét bőrszínem miatt jött ki ez az eredmény. Ja! Az még vicces volt, hogy a csaj, aki megvizsgált, mondta, hogy milyen jó színem van, hol voltam nyaralni... Mondtam, hogy nekem ez az alapszínem! Nem tudom... akkor már inkább kérdezzék meg, hogy spanyol vagyok-e!
Visszatérve az anyajegyre! Októberben hazamentünk Magyarországra és szerettem volna, ha ott távolítják el, de ez sajnos nem fért bele a párnapos programba.
Így aztán a már említett Dublin-i magánklinikán mentem el kivágatni. Bementem az orvoshoz. Mondta, hogy üljek csak le. Az akcentusán hallottam, hogy nem helyi... Ekkor teljesen alaptalanul és előítéletektől vezérelve elkezdtem félni. Aztán mondta, hogy miket fog csinálni: érzéstelenítés ill. a sarokban volt egy kis gép és az eltávolítás azzal fog megtörténni. Nekem a gép láttán kétségeim támadtak. Mint megtudtam ez egy lézeres kezelés. Mondtam, hogy na itt álljunk meg egy szóra! Ugyanis a hölgy, aki a vizsgálatot végezte előtte, elmondta, hogy ilyenkor csakis kivágni szabad az anyajegyet, mert el kell küldeni szövettani elemzésre és abból tudják megmondani, hogy van-e nagyobb baj. Szóval miután tisztáztuk, hogy ezt vágni kell, volt valami olyasmi megjegyzése az orvosnak, hogy a vágás nem az ő specialitása. Na! Ismét síráshoz közeli állapotba kerültem. De aztán megnyugtatott, hogy nagyon szépen megcsinálja majd nekem. (Gondoltam, hurrá! :) A doktor bácsi kicsit öreg volt, ezért a keze néha remegett, ami miatt aztán én egyre idegesebb lettem és én is remegni kedztem. Végül sikeresen eltávolította az anyajegyet, bár amikor már az ötödik öltést csinálta kicsit aggódtam, hogy véletlenül az egész karomat lenyeste :)
Pár nap múlva kellett visszamennem varratszedésre és nem olyan vészes a heg. Ja! A szövettani eredmények teljesen jók, nincs semmi baj!
Az anyagiakról annyit, hogy a vizsgálat 75 euróba került, az anyajegy kivágása pedig 200 euró volt. Szerencsére a biztosító állja ezeket.

Írok azért valami vidámabbat is! Lázasan készülünk az ünnepekre. Vettünk néhány apróságot, amivel elkezdtük kidekorálni a lakást. Íme néhány kép:



Többen kérdeztétek, hogy mikor megyünk haza. December 20-án, szombaton délben érkezünk Budapestre - legnagyobb örömömre Malév járattal - és január 4-én, vasárnap jövünk vissza Dublinba.

2008. november 19., szerda

Nem sok történés

Sokan jelezték, hogy hiányolják a bejegyzéseinket. Nos, nem túl sok történik mostanság velünk.

Én folyamatosan próbálok munkát keresni. Annyira hiányzik már a munka, hogy gyártottam egy Excel táblát a fejvadászok adataival (cég név, telefonszám, kontakt név, legutolsó váltott e-mail/telefon dátuma, egyéb megjegyzések, stb.). Agresszívan hívogatom őket telefonon, még akkor is, ha már hallom a hangjukon, hogy nincs kedvük velem foglalkozni.

Egyébként már jó ideje nem csak marketinges munkákat pályázok meg. A héten volt egy elég jó pozíció: French Credit Relationship Manager (magyarul: hitelügyintéző francia nyelven) de sajnos a marketinges múltam, mégha egy hitelintézetnél volt is, kevésnek mutatkozott. Soha nem sejtettem, hogy egyszer még sajnálni fogom, hogy kimaradta az életemből az ügyfélszolgálati munka...

Múlt héten nálunk vendégeskedett Szőcs Dávid és felesége, Ági. Hétközben megnézték Dublin-t és a környék nevezetességeit. Jól érezték magukat. Nagyokat kirándultak, jókat ettünk, ittunk és beszélgettünk. Szerencsére elég szép időt fogtak ki.

From Dun Laoghaire


Ezen a héten az ősz már megmutatta az erejét: jellemző volt az erős, nem túl barátságos szél. Én ha tehetem ki sem teszem a lábam itthonról.

Az időjárásról ill. az évszakváltásról még annyit, hogy egyre hamarabb sötétedik. Reggel fél nyolc körül világosodik és délután fél öt körül sötétedik. Én a tél közeledéséből annyit érzek, hogy kalóriafelhalmozásba kezdett a szervezetem... Ez úgy ölt formát, hogy két pofára zabálom a csokoládét! :) Szörnyű-borzalom!

Múlt hétvégén áthívtuk az egyik magyar salsa-s párt, Andit és Ádámot. Megmutattuk nekik a Wii-t és olyan nagy sikert aratott náluk, hogy egész délután és még este is játszottunk!

Tegnap este voltunk a városban, megnéztük a karácsonyi dekorációt. Nagyon szép! Mondjuk nekem minden, ami csili-vili, az nagyon tetszik :) Azért meg kell, hogy mondjam, hogy Budapest karácsonyi fényeivel nem ér fel az itteni pompa!

From Dun Laoghaire


From Dun Laoghaire


From Dun Laoghaire


From Dun Laoghaire


Így visszaolvasva ez már nem is olyan kevés történés :)

2008. november 6., csütörtök

Mozgalmas hétköznapok

Múlt hétvégén nagyon szép időnk volt, így igyekeztünk minél több időt a szabadban tölteni. Nagyokat sétáltunk a környéken és próbáltuk kihasználni az utolsó őszi napsugarakat.

Vasárnap új fejezethez értünk. Nem! Nem várunk babát! :)

Az egész ott kezdődött, hogy még nyáron eldöntöttük, hogy változtatunk az életstílusunkon és próbálunk minél többet mozogni és nem túl sokat enni (ez főleg Balázsnak nehéz, mert a cégnél ingyen, jó kaját tud enni). Sokat túráztunk, sétáltunk, én itthon ugráltam Béres Alexandra DVD-re, de egy kis idő után valahogy mindig vesztettünk a lelkesedésünkből és hanyagoltuk a rendszeres mozgást.

Balázs már régebben mesélt nekem a Wii-ről. Ez végeredményében egy videojáték, ami megmozgat, nem úgy, mint más videojátékok. Na most az egész ötlet: hogy a TV előtt úgy mozgok, mintha futnék, vagy boxolnék, vagy teniszeznék, vagy hullahoppoznék, vagy akármi és közben nem is... ez nekem iszonyatosan ellenszenves és visszás volt, ezért hallani sem akartam róla. Aztán mikor az USA-ban voltunk Áronéknál Balázs kipróbálta az ő Wii-jüket és elhatározta, hogy beszerez ő is egyet. Nekem még mindig nem tetszett az ötlet és próbáltam lebeszélni, de hajthatatlan volt, úgyhogy vasárnap vettünk egyet végül.

Nos, azóta minden nap "játszunk" azaz "sportolunk". Gondolom aki még nem próbálta, nehezen tudja elképzelni, hogy ez tényleg hatásos. De tényleg az! Játékosan vesz rá a mozgásra és észre sem veszed, hogy mennyit mozogsz, miközben használod: csak másnap észleled a hatását, amikor irdatlan izomlázzal ébredsz...

Az egész úgy nézki, hogy van egy kis CD-lejátszó méretű doboz, amibe a CD-t, amin maga a program van be kell tenni. Ez a doboz a TV-n keresztül jeleníti meg a képet és a hangot. Van hozzá még egy mérleghez hasonló szerkezet, amire reállva a játék méri a játékos súlyát és érzékeli a tömegközéppont elmozdulását (mivel a négy lábán külön-külön méri a súlyt). A játék és a mérleg között nincsen kábel: rádiós az összeköttetés. A játékhoz jár még egy távirányító, ami szintén rádiós és mozgásérzékelős. Nos, ezek a kellékek. Mi a készülékhez két lemezt kaptunk. A Wii Fit című CD-n különböző "játékok" vannak: jóga, izomerősítés, aerobik és egyensúly javító játékok. Emellé kaptunk egy Wii Sport CD-t, amin van tenisz, bowling, box, golf és baseball.

Ha először használod a programot, felveszi az adataidat: születésnap, magasság és megméri a súlyodat. A magasságból és a súlyból kiszámolja a BMI-det (Body Mass Index). Kitűzhetsz célokat: pl. "5 kg-ot akarsz leadni 3 hónap alatt". Minden használat előtt megmérheted az aktuális súlyodat, így egy grafikonon tudod követni, hogy az idővel hogyan alakult a BMI-d (vagy a súlyod) és hogy hol tartasz a kitűzött célodhoz képest.

A találmány zseniális!

Még annyit, hogy a fent említett felszerelések + még egy távirányító (hogy ketten is tudjunk egyszerre, egymással játszani) 350 euróba került.

Íme egy kis video róla: