Holnap lesz a népszavazás a Lisszaboni Szerződés elfogadásáról itt Írországban. Mióta itt vagyunk, folyamatosan hallunk a szavazást kísérő kampányról. Nem lehet nem észrevenni, hiszen mindenhol plakátok, szórólapok és TV műsorok foglalkoznak a szavazással kapcsolatos kérdésekkel.
Nem tudom, hogy ki mennyit tud erről a szerződésről: ez végeredményében az Alkotmányos szerződés módosítása. Az Alkotmányos szerződés körül mindig is heves viták voltak. Ennek az a fő oka, hogy sokan attól tartanak, hogy az EU egy "államok feletti állammá" válik. Az ennek tulajdonított veszélyektől, hátrányoktól és fenyegetettségektől félnek. 2004-ben a hollandok és a franciák a népszavazások eredménye alapján visszautasították az Alkotmányos szerződés módosítását. További egyeztetések után viszont tavaly októberben véglegesítették a módosításokat és elfogadták a Lisszaboni Szerződésként ismertté vált egyezményt. Nagy-Britannia és Lengyelország az Alkotmányos szerződés elfogadásáért cserébe komoly előnyöket vívott ki magának. Nagy-Britannia és Hollandia is szeretné ezúttal elkerülni a népszavazást. Monsieur Sarkozy is úgy döntött, hogy ezúttal nem lesz e kérdésben francia honban népszavazás. Egyébként mi voltunk a leggyorsabbak, ugyanis 2007 decemberében a Magyar Országgyűlés elfogadta a Lisszaboni Szerződés szövegét.
A lényeg a lényeg, hogy Írországban alkotmányban rögzítették, hogy az integrációs alapszerződések módosításával kapcsolatosan kötelező nészavazást tartani.
Na most itt az ország pártjaira szakadt és ugye az egyik azért kampányol, hogy "YES", míg a másik azért, hogy "NO". Úton, útfélen osztogat mindkét oldal szórólapokat és tájékoztató anyagokat.
A "NEM" mellett az alábbi érveket hangoztatják:
- a katonai erőket meg kéne erősíteni (ami persze nem kevés kiadással jár és persze a semlegesség kockáztatásával)
- a nagy cégek érdekei könnyebben és jobban érvényesülnek
- új hatalomhoz jut az EU és így megmondhatja, hogy az egyes országok kormányai hogyan kezeljék a költségvetést és milyen módon biztosítsák a közszolgáltatásokat
- az EU, mint jogi intézmény nagyobb szerephez juthat
- és végül: a klímaváltozás ellen nem tesz semmit a Lisszaboni Egyezmény
Az "IGEN" mellett kampányolók szórólapja siralmas. Olyanokkal próbálják meggyőzni az embereket, hogy "Légy büszke, hogy ír vagy! Légy büszke, hogy európai vagy!" és ezek mellett próbálják a ködösítéseket leleplezni. Például: "a katonai erők bevetésébe az EU nem szólhat bele, mert azoknak a szabályozását csak alkotmányos népszavazással lehetne módosítani". Azt is cáfolják, hogy a kisember érdekei sérülnének, hiszen "mióta Írország az EU része, a kisemberek élete is jobb lett és az elmúlt 40 évben sok olyan törvényi szabályozás lépett életbe - az EU-nak köszönhetően - ami a munkavállalók javát szolgálta".
Egyébként maga a szerődés nagyon bonyolult és összetett. A kampányolás már régóta zajlik és nagyon kíváncsi leszek az eredményre!
Tehát az Alkotmányos szerződés körüli heves viták után, 2007 decemberében az EU 27-ek állam- és kormányfői elfogadták a Lisszaboni Szerződést és holnap Írországon lesz a világ szeme :), vagy legalábbis az EU szeme :)
Voila! Szabó Eszter tudósított. Írország, Dublin, 2008 :)
A Foci EB-ről már nincs erőm írni... Én azt hiszem a hollandoknak szavazok (na a sok szavazás!) azaz szurkolok. Olyan rossz, mert itt nincs Millenáris Park, ahol barátokkal együtt ki lehetne feküdni a fűbe, egy jó pohár sörrel és kivetítőn nézni a meccset... Itt csak sok pub van, még több ittas szurkolóval. Ennek persze szintén megvan a varázsa, de azért nem ugyanaz!
És akkor a végén még elmesélek egy roppant izgi történetet: Balázs elment ma bevásárolni és mondtam neki, hogy hozzon csokis nápolyit. Annyira nem vagyok oda ezekért, de most hirtelen olyan nápolyira vágytam, amit Balázs apukájánál szoktunk enni: csokis, finom, ropogós és abbahagyhatatlan. Hozott is egy csomag nápolyit, de a csomagoláson keresztül nem látszódott, hogy milyen és nem is volt feltüntetve az ízesítése. Nagy hévvel bontottam ki (merthogy rosszabb vagyok, mint egy kisgyerek) és kicsit féltem, hogy fehér - azaz citrumízű - lesz a töltelék (fúúúú azt nagyon nem szeretem), de csodák csodájára rózsaszínű volt! Nemcsak a töltelék (ami a puncs ízre engedett volna következtetni) de a nápolyi tésztája is rószaszínű volt. Na! Mondtam is, hogy én ebből inkább nem kérek... Aztán Balázs meggyőzött, hogy azért egy próbát megér és nem jöttem rá, hogy pontosan milyen íze van, de leginkább a fahéjra emlékeztet... Nem rossz, sőt egyenesen finom! El fog fogyni. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése