2012. június 25., hétfő

Balázs újra itthon

Megérkezett Balázs!!! :)
Tegnap este érkezett. Már nagyon vártuk. De meg kell hogy mondjam, nem is volt olyan vészes ez a pár nap nélküle... :) Ebben nagy szerepe volt annak, hogy Apu nálunk volt. Sokat számított, hogy volt kinek lepasszolnom Nórit, amíg az itthoni teendőimet végeztem, illetve, hogy volt felnőtt társaságom.


Nagyon jól kijöttünk Apuval. Nóri az elején kicsit tartózkodó volt, de pár nap alatt összebarátkoztak. Apu többször is elvitte Nórit nélkülem sétálni és a játszótérre, így sokszor nyugodtan tudtam főzni, vasalni, vagy csak bambultam, pihentem, sőt még nappali szunyókálásra is volt időm!

Szóval minden simán és zökkenőmentesen ment, de azért nagyon öröltünk, hogy végre Balázs hazaért :) Nórika meg volt illetődve, mikor meglátta apukáját. De ma reggel, mikor ébredés után mondtam neki, hogy menjünk át apához, már örömmel, kurjongatva szaladt át a szobába és leste, hogy hol van Balázs. Felmászott az ágyba és rögtön az ölébe bújt. Ilyen édesen pihentek reggel :)


Apu ma utazott haza. Azóta már szerencsésen meg is érkezett Budapestre. Szóval nagyon nagy segítség volt és nagyon örülök, hogy ki tudott jönni.

Mi délután kimentünk sétálni a parkba. Nagyon szép idő volt.



Voltunk a játszótéren is. Nórika már nagyon ügyesen mászókázik és ma már teljesen egyedül csúszdázott:




Nincsenek megjegyzések: