2012. február 28., kedd

Első látogatásunk a gyerekkönyvtárban

Amikor Balázs főnökének mondtam, hogy a délelőttöt a gyerekkönyvtárban töltöttük Nórival, viccesen megkérdezte, hogy "Ó, milyen ügyes, már olvasni is tud?!". Tényleg viccesen hangzik, hogy egy 13 hónapossal ott voltam, de hadd magyarázzam el.

A belvárosban az ILAC bevásárlóközpont második emeletén van egy könyvtár. A gyerekrészlegen minden kedden 10:30-tól egy egyórás foglalkozás van totyogó gyerekek és szüleik számára. Először Petra blogján olvastam róla, majd az Írországi Magyar Anyukák Egyesületének a facebook oldalán láttam a felhívást, hogy ma ott lesz egy találkozó. Nem gondolkodtam túl sokat, mivel az idő jó volt és már nagyon vágytam egy kis kimozdulásra.

Még a DART-on összefutottam Petrával és Pepével, úgyhogy együtt mentünk a könyvtárba. Az elsők közt érkeztünk, úgyhogy volt időnk lecuccolni, körülnézni. Lassan érekztek a résztvevők, de a végére elég sokan összejöttünk. Maga a foglalkozás arról szólt, hogy egy könyvátros néni felolvasott pár mesét és mondókát a kicsik szórakoztatására. Majd egy magnóból gyerekdalokat hallgattunk. A nagyobbak és a szülők vele mondták a mondókákat, dalokat.

Legnagyobb meglepetésemre Nóri egy cseppet sem volt megszeppenve. Nagyon élvezte az egészet. A gyerekek láttán mondogatta, hogy "baba". Próbált hozzájuk közelíteni. Főleg azok érdekelték, akik cumiztak. Mindig a sarkában voltam, nehogy kivegye szegénykék szájából a cumit. Sokat mászkált.
Megnézte a játékokat.
A könyvek is nagyon érdekelték, átlapoztunk egy párat.

Egy órát voltunk a könyvtárban. Utána elmentünk Balázst meglátogatni a munkahelyén. Mi Balázzsal bent ebédeltünk, kicsit beszélgettünk a kollégáival. Közben Nórika elaludt a babakocsiban.

Ebéd után jöttünk is haza. Ébredés után Norci ebédelt, kicsit játaszott, majd 4 körül megint elaludt. Szerintem ez a sok délelőtti program lefárasztotta rendesen :) Bár be kell, hogy valljam az én energiámat is rendesen leszívta ez a sok mászkálás.

Egy biztos: nagyon jól éreztük magunkat, úgyhogy máskor is megyünk majd a könyvtárba és mindenképpen elviszem őt más baba-mama programokra is!

Nincsenek megjegyzések: