Már jó pár hete előfordul napközben többször is, hogy átölel, az ölembe fekszik, az arcát a kezembe temeti. Nagyon igényli az összebújást, simogatást, cirógatást. Eddig is sokszor beleült az ölembe, illetve rám mászott, de többnyire valami céllal: pl. hogy elérjen valamit. Mostanában viszont tényleg csak az összebújás öröméért teszi midnezt :)
Régóta játszuk, hogy mosdatásnál és fürdetésnél mondom neki, hogy vegye le a zokniját és Ő leveszi, majd én megszaglászom a lábát és mondom, hogy "juuuujjj ez büdi!" és úgy teszek, mintha elhessegetném a rossz szagot az orrom elől. Pár napja Ő is csinálja és elhessegeti a "szagot" illetve megszaglássza a zokniját, nekem is az orrom alá dörgöli és közben nagyokat kacagunk.
Ami tényleg nagy újdonság -ugyanis ma reggel kezdte el csinálni- az, hogy iszik csőrös pohárból. Ezt a poharat már hónapokkal ezelőtt, még nyáron megvettük és mikor hazautaztunk itthon felejtettük. Mivel épp a legnagyobb nyári kánikula volt, muszáj volt Nórinak inni adni és a csőrös pohár híján sima pohárból itattuk. Pár nap alatt meg is tanult belőle inni, és pár hét alatt már nagyon ügyesen ment neki. Később aztán hiába próbáltuk őt a csőrös pohárból itatni, nem értette, hogy mi is az és nem tudta használni, csak rágta, forgatta és játszott vele. Ez nem is lenne baj, hiszen pohárból már jó ideje tökéletesen iszik, de néha jó lenne ha tudna csőrös pohárból is inni, mert ha úton vagyunk, vagy épp nem itthon, akkor sokkal könnyebb azt elővenni. Ma reggel mire felébredtem Balázs már azzal jó hírrel fogadott, hogy Nóri tudja használni a csőrös poharát. Nagy az öröm! :)
Más újdonság, ami említésre méltó, hogy hétvégén mutatott új babajeleket: bohóc és séta. Érdekes dolgok ezek, mert a bohóc jelét, szombaton mutattam neki először és azonnal utánozta is és azóta is mutatta, ha a bohóchoz nyúlt. A sétát pedig már hónapok óta mutatom neki és ma mikor délután tisztába tettem mondtam, hogy rendbe veszem magamat is és indulunk ki sétálni. Erre mutatta a "séta" jelét. Hát azt hittem eldobom az agyamat. Már olyan sokszor mutattam neki, de Ő soha nem próbálta utánozni.
Tényeg mindenre figyel, mindent megjegyez, magába szív. Nagyon oda kell figyelni nemcsak arra, hogy mit mondunk előtte, de hogy hogyan mondjuk. Nagy tévedés lenne azt gondolni, hogy csupán azért, mert nem tudja magát szavakkal kifejezni, nem is érti meg azokat. Megérti! Nagyon is...
Végül íme két friss videó. Ez egy fogócskázós-menekülős-játszós:
Ez pedig egy fésülködős:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése