2012. február 8., szerda

Alvásról

Írtam nemrég, hogy milyen sokszor ébredt Nóri és gondok voltak az alvással. Lekopogom, de mintha javult volna a helyzet. Először beállt a 2-3 ébredésre, majd pár napja csak 1-2 alkalommal, az elmúlt éjjel pedig mindössze egyszer ébredt fel szopizni. (Halleluja!)

Nem tudom megmondani mi okozta a rossz alvást (foga nem jött ki azóta, talán szeparációs szorongás volt) és azt sem tudom mi hozta helyre. Az esti ébredésekben semmi rendszert nem találtam. Volt, hogy 3-kor ébredt fel először és utána óránként, volt, hogy már 1 körül felébredt, de aztán csak 5-kor és utána 20 percenként...
Pár napja úgy döntöttem, hogy átköltözöm Nóri szobájába, mert nagyon fárasztó volt, felkelni és gondoltam ha mellette leszek meghallom ha már mocorog és talán anélkül meg tudom nyugtatni, hogy felébredne. Nos ez egy jó döntésnek bizonyult. Ugyanis amikor meghallottam, hogy nyöszörög, susogtam neki és már aludt is vissza. Ki se kellett kelnem az ágyból. Így éjszakánként csak 1-2 alkalommal kellett megszoptatni. Viszont én nagyon kimerültem, ugyanis a sok mocorgása, nyögdécselése miatt szinte semmit sem aludtam. Szóval tegnap ismét a saját helyemen aludtam és az ébredések száma nem emelkedett. Az elmúlt éjjel pedig csak egyszer, hajnali 3-kor kellett megszoptatnom és már aludt is vissza. Illetve 7-kor felébredt, szopizott és visszaaludt negyed 9-ig. El se hittem!

Hjajjj már nagyon rámfért a pihenés. És bár még messze vagyunk az átaludt éjszakáktól, de azért ez is jobb, mint a 4-5-6 alkalmankénti ébredések.

Szerintem még sokáig fog éjszakánként szopizni, mert olyankor tényleg az éhség ébreszti fel. Próbálom őt gyakrabban és nagyobb adagokkal etetni napközben, de nem igazán megy. Főétkezésekre 150 g-ot eszik, ha néha 170-180 is lemegy, akkor már nagy az öröm. Tízóraira, uzsira pedig szintén keveset eszik: egy-egy pici babajoghurtot, vagy egy kisebb almát, banánt... Tényleg mindent megpróbálok: trükközök a kanalakkal, tányérokkal, kap közben vizet, belenyúlhat a kajába, ehet a kezével stb. stb. De nem eszik többet.

Kíváncsi vagyok, hogy alakulnak majd az éjszakáink... Azért minden este kicsit félve alszom el, hogy vajon mi lesz a mai "műsor"... De nem panaszkodok, mert lehetne ez sokkal rosszabb is. Azonban a több hónap nem-alvás fáradtsághoz, kimerültséghez vezet, ami meg idegbajhoz és egy frusztrált, ideges, nyűgös anyuka nem igazán főnyeremény. Főleg a nap végén érzem, hogy nincs elég erőm, türelmem.
Balázs tényleg nagyon rendes mindenben, szó szerint mindenben segít. Tegnap is hamarabb jött haza, hogy megvacsoráztassa Nórit, mert én a tűrőképességem határán voltam. De még így se tudom mindenben utolérni magamat. A házimunkát most nem is említem, mert a lakást simán katasztrófa sújtotta övezetté lehetne nyilvánítani. Hát ez van! Továbbra is várjuk a csodát! :)

Nincsenek megjegyzések: