Halloween nálunk

Idén először volt nálunk olyan igazi Halloween-i hangulat. Persze már azelőtt is előfordult, hogy egy-egy buli kedvéért beöltöztünk, de soha nem díszítettük fel a lakást, nem faragtunk tököt és nem vártuk a "trick or treat"-elő gyerekeket sem.

Idén viszont máshogy alakultak a dologok. Nóri ovijában már hetekkel ezelőtt elkezdtek beszélgetni a Halloween-ről és fel is díszítették a termet.

Közvetlenség, vagy pofátlanság?

Az köztudott dolog, hogy az írek nagyon közvetlenek. Sok útikönyv is külön kiemeli ezt a tulajdonságukat, hogy az idelátogató külföldi, nehogy tolakodásnak vegye az amúgy jóindulatú közeledést. Erről már mi is írtunk többször. Én egyébként kedvelem ezt a tulajdonságukat.

Ha látják, hogy térképpel mászkálsz a városban, biztos odamennek és megkérdezik, hogy segíthetnek-e. Ha a babakocsit tolom, sokszor megállítanak, benéznek, megkérdezik, hogy hogy hívják a babát, mennyi idős, itt született-e stb. Ez engem soha sem zavart, sőt jól esik az érdeklődés, még akkor is, ha tudom, hogy ez csak egy felszínes hétköznapi dolog itt.

A mai nap, azonban ez a fajta közvetlenség átment a pofátlanság kategóribá.

A helyi bevásárlóközpontba mentünk ki Nórival pár dolgot venni. Beszálltunk a liftbe, hogy felmenjünk a negyedikre. A liftben volt rajtunk kívül egy öreg néni és egy középkorú nő. A középkorú nagyon nézegette Nórit, gondoltam, hogy kérdezni fog valamit, de nem, egyszer csak benyúlt a babakocsiba és mosolyogva, gagyogva odanyúlt Nóri kezéhez, hogy a nagyujját, amit szopizott, kivegye a szájából. Hirtelen úgy meglepődtem, hogy azt se tudtam mit mondjak, mondjak egyáltalán valamit?!... Persze nem olyan egyszerű azt az ujjacskát kivenni onnan, nem is sikerült neki. Az öreg néni erre csak annyit mondott, hogy "az túl értékes!". Én csak pislogtam és helyeseltem, hogy valóban az. Erre a másik nő megint odanyúlt és kihúzta az ujját a szájából. Na gondoltam, ebből sírás lesz! Úgyhogy gyorsan mondtam Nórinak, hogy nyugodtan szopizzon ha akar és hogy nincs semmi baj. Szerencsére nem sírt. Mindez olyan gyorsan történt, hogy a nőnek semmit se tudtam mondani, mert már szálltunk is ki a liftből.

Visszagondolva a nőci nem akart rosszat. Végig kedvesen mosolygott és finoman nyúlt Nórihoz, na de könyörgöm! Micsoda dolog ez?! Ha nem is tartja jó dolognak az ujjszopást, hogy veszi a bátorságot, hogy egy vadidegen gyerekének a szájából kivegye az ujját?!

Szóval a közvetlenségnek is van határa és ez már számomra nem a közvetlen kategória volt, ez már pofátlanság!

Ír esküvőn voltunk

Nagyon jól telt a hétvége. Szombaton egy baráti pár, Lucia és Martin esküvőjén voltunk. Ők majdnem két évig voltak szomszédaink. A szemben lévő lakást bérelték. Sajnos pár hónapja Howth-ba költöztek. Jóban voltunk velük. Gyakran átjártunk egymáshoz vacsorázni, beszélgetni. Lucia ír származású, Martin pedig Új-Zélandról jött.

A templomi szertartás Wicklow megyében, egészen pontosan Crosschapel-ben volt. Ez Dublintól 40 percnyi autóútra van. Az idő elég szürke volt, de szerencsére nem esett. A meghívóban az állt, hogy fél kettőkor kezdődik a szertartás. De számítottunk arra, hogy az írek "pontossága" miatt csúszni fog a program. Így is lett :) Fél órás késéssel, azaz kettő órakor kezdődött az esküvő. A templom nem volt túl nagy, a násznép kényelmesen kitöltötte. Mi Nóri miatt hátra ültünk. Felkészülve arra, ha Nóri türelmetlen lenne és hangoskodna, ki tudjak vele menni. De jó kislány volt :) Szépen csöndben végigülte a szertartást.

From 2011-10-15 Lucia & Martin Wedding

A mise szép volt, de szerintem nem volt különösebben megható és egyáltalán nem volt személyes. Ami más volt, mint otthon, hogy a násznép között sokkal több volt az aktív hívő. Ez azt jelenti, hogy a többség imádkozott, tudta a mise menetét és áldoztak is. Az otthoni gyakorlattal ellentétben a mise folyamán nem volt adománygyűjtés. A szertartás végén pedig az ifjú pár a pappal együtt átment a sekrestyébe aláírni a hivatalos papírokat. Ugyanis itt az egyházi esküvő alkalmával regisztrálják a házasokat, így a polgári szertartást nem kell külön megtartani. Sőt, csak 2009 óta lehet polgári esküvőt tartani. Előtt kizárólag egyházi esküvők voltak.

Mikor a pár - immár férj és feleségként - visszajött a templomba, mindenki tapsolt.

From 2011-10-15 Lucia & Martin Wedding

A templomi szertartás után elmentünk a hotelbe, ahol a fogadás és a vacsora volt. A fogadás során beszélgettünk a násznép többi tagjával. Pezsgőt, teát, kávét szolgáltak fel teasüteményekkel és pici falatnyi szendvicsekkel. Közben a profi fotós mindekiről készített egy pár képet.

Nóri nagyon jól bírta a hangzavart és a tömeget. Vittük a babakocsiját és többnyire abban csücsült, onnan nézelődött. Uzsonnára kapott szilvát, majd Balázs elment vele sétálni és a séta közben szépen el is aludt.

5 óra körül átmentünk abba a terembe, ahol a vacsora volt. Az asztalok szépek voltak, de szerintem kicsit egyszerű volt a díszítés. A vacsora 5 fogásból állt, amit kb. 3 órán alatt fogyasztottunk el. A kiszolgálás hibátlan volt. Nagyon profi volt a személyzet.

Előételként én tenger gyümölcseiből készült pitét kértem, Balázs pedig csirkés salátát evett. Ezután bab- és cukkinikrémleves következett. Aztán citrom szörbetet szolgáltak fel. (Ez olyan, mint a jégkása. Nem értettük, hogy kerül a leves és a főétel közé ez a dolog... de másoknak sem volt egyértelmű...) Főételnek én tengeri halfilét választottam, Balázs pedig steak-et evett. Nekem a hal nagyon ízlett! Isteni finom volt! Balázs steak-je kicsit túl volt sütve, úgyhogy Ő nem volt olyan elégedett. Desszertre almáspitét kaptunk vaníliafagyival. Ezt leírni is sok volt, nemhogy elfogyasztani. Szerencsére bőven volt idő a fogások között.

Közben Nórinak kértem egy etetőszéket, amit kb. 2 perc alatt meg is kaptunk. Vittem neki itthonról kaját, amit ott megmelegítettek nekünk. Nóri nagyon jól evett. Szerintem kifejezetten élvezte, hogy társaságban ehetett :) A főfogásnál tartottunk, amikor nyűgösködni kezdett és el kellett vinnem tisztába tenni és megszoptatni.

Általában a mozgáskorlátozottak mosdójában szokott lenni pelenkázó. De most nem találtam ilyet. A női mosdó sem úgy volt kialakítva. Nem tudtam volna sehova tenni Nórit. Így odamentem az egyik pincérhez. Hívták is a kisfőnököt, aki kinyitott nekem egy tárgyalót és mondta, hogy az este folyamán nyitva is hagyja nekem, ide bármikor elvonulhatok Nórival.

Rendbe tettem Nórit, meg is nyugodott, majd visszamentünk a terembe. Közben eszembe jutott, hogy a vacsorám már biztosan kihűlt... Aztán mikor leültem, döbbentem láttam, hogy a kajám eltünt... Balázs mondta, hogy az egyik asztaltársunk megkérte a pincérnőt, hogy vigye el a tányéromat és tartsák melegen. Mikor ugyanez a fickó látta, hogy jövök vissza Nórival, intett a pincérnek, hogy hozza vissza. Kb. 1 perc alatt hozták is a tányéromat és mondták, hogy inkább csináltak nekem egy újat :) Úgyhogy kaptam egy új, friss, meleg adagot.

A vacsora után Nóri 8 körül szépen el is aludt a babakocsiban.

Később elkezdődtek a beszédek. Ez volt az esküvő egyik fénypontja. A vőlegyény tanúja felkonferálta a menyasszony apukáját, aki egy kb. 15 perces beszédet tartott. Mesélt Lucia-ról, milyen volt kislánynak. Mesélt Martinról, hogyan találkozott vele először és hogy milyenek is ők együtt. Majd elmondta a jókívánságait és együtt koccintottunk az egészségükre.

Aztán következett a vőlegény beszédje. Ő is elmondta, hogyan találkozott Lucia-val. Hogy mit jelent számára ez a kapcsolat. Mesélt Lucia szüleiről, öccséről és elmondta, hogy mennyire szereti, becsüli, tiszteli a feleségét és hogy milyen szerencsés, hogy ilyen nagyszerű lányt vehetett el feleségül. Ez is egy hosszabb beszéd volt. Nagyon megható és nagyon kedves volt!

Végül a vőlegény tanúja is mondott egy beszédet. De bevallom, erre már nem igazán tudtam koncentrálni.

Ezek után az ifjú pár felvágta a tortát, amit viszont csak később szolgáltak fel és Balázs legnagyobb sajnálatára mi le is maradtunk róla.

From 2011-10-15 Lucia & Martin Wedding

From 2011-10-15 Lucia & Martin Wedding

From 2011-10-15 Lucia & Martin Wedding

From 2011-10-15 Lucia & Martin Wedding

Majd megérkezett a zenekar. A teremben az asztalokat kicsit összerendezték, hogy legyen hely a zenekari színpadnak és a tánctérnek. A zenekar nemcsak hangszereket és hangosítást hozott magával. Hoztak egy komplett táncparkettet és diszkófényeket is! De komolyan! Kb. egynégyzetméteres lapokból rakták ki a táncparkettet. Két srác kb. 20 perc alatt összerakta. Nagyon profi volt!

Mivel a zenekar elég hangos volt, Nórika felébredt és elég nyűgös volt. Már én is fáradtam, így mi ekkor elbúcsúztunk a lány szüleitől, megköszöntük a meghívást, majd elköszöntünk az ifjú pártól is.

Ekkor következett az "első tánc", a menyasszony és vőlegény első tánca, mint férj és feleség. Ebből az első pár percet még megnéztük, aztán összepakoltunk és jöttünk haza.

A hazaúton Nóri elaludt. Csak akkor ébredt fel, amikor itthon kivettem a babakocsiból, megetettem és aludt is tovább.

Nagyon örültünk, hogy el tudtunk menni és hogy ilyen jó sikerült Lucia és Martin nagy napja. Érdekes volt látni, milyen is itt egy esküvő.

Másnap, azaz vasárnap gyönyörű napos idő volt. Bár már nincs úgy ereje a napnak, így nincs igazán meleg. De mindenképp ki akartuk használni ezt a szép időt, így miután Nóri megebédelt, ki is mentünk a parkba. Mi Balázzsal ott ebédletünk. Nóri - mint mindig - most is nagyon élvezte :)

From Dun Laoghaire

From Nóra 7-12 hó

From Nóra 7-12 hó

Nóri beteg

Norcika vasárnap hajnalban belázasodott. A hajnali etetésnél éreztem, hogy a szokásosnál melegebb, hőemelkedése volt. Reggel pedig már magas láza lett. Fel is hívtuk a háziorvosunkat és aznap délutánra kaptunk időpontot.

Elmentünk, megvizsgálták. A légútai tiszták, nem gyulladt a füle, nincs hasmenése, nincsenek kiütései, eszik, iszik rendesen, egyszóval a magas lázon kívül semmi baja. A doktornő szerint valószínű, hogy egy vírus és azt javasolta, hogy várjuk meg, amíg a szervezete leküzdi.

Mondta a doktornő, hogy ha minden jól megy magától elmúlik majd a betegség, ha mégse javulna pár napon belül, esetéeg rosszabbodna az állapota, akkor azonnal vigyük vissza. Valamint írt beutalót kórházba, ha esti órákban, amikor náluk nincs ügyelet, lenne gond Nórival, akkor bevihetjük a kórházba.

Mondta a doktornő, hogy Nurofen-nel jól csillapítható a magas láz, illetve, készíthetünk neki langyos fürdőt is.

Így is tettünk. Nurofen-t kaphat 6 óránként 2,5 ml-t. Magas láz esetén pedig 28-32 fokos vízben kell fürdetni. Természetesen melegebb vízbe kell tenni a babát és folyamatosan kell azt hűteni. A langyos ülőfürdőben akár 10 percig is lehet fürdetni. A legjobb, ha a baba testét teljesen befedi a víz.

Tegnap este a láz meg is szünt, de ma reggel megint felment és délután alig tudtam levinni. Most estére kapott kúpot, ami végre csillapította a magas lázt. Ezt a kúpot még otthonról hoztuk. Megmutattam a doktornőnek, mert aznap reggel azt adtam Nórinak. Megnézte és mondta, hogy nem ismeri. Azt mondta, hogy lázcsillapító van benne és valami olyan összetevő is, amit epilepszára használnak. Mondta, hogy ő ennek a használatát nem javasolná -persze azt adok a gyereknek, amit jónak látok.

Nóri egyébként nagyon jó beteg. Beveszi az orvosságokat, sírás nélkül türte a langyos fürdőket, rendesen eszik, sokat alszik. A kedélye is elég jó.

Elvileg csütörtökön repülnénk haza, de ha holnapig nem javul Nóri állapota, akkor sajnos maradnunk kell. Remélem holnapig jobban lesz.

Szoptatás nyilvános helyen

Van akit nem zavar, ha nyilvános helyen szoptató anyukát lát. Van, akit zavar és sajna miattuk sok anyuka kifejezetten kerüli a nyilvános szoptatást.

Én a kezdetektől szerettem volna, ha az etetések nem hiúsítják meg a programjainkat. Sokszor vagyunk a szabadban, sokat járunk el vásárolni, sétálni, kirándulni. Eszembe sem jutott, hogy ezeket a programokat Nóri etetése köré tervezzem. Soha nem jutnánk el sehová.

Szerencsére itt mások sem csinálnak ügyet a kisbabák etetéséből. Rengetegszer látok a parkokban, a játszótereken szoptató anyukákat és soha sem láttam, hogy bárki szólt volna érte, vagy hogy akár csúnyán nézett volna rájuk ezért.

Ha nálunk is úgy alakult a dolog, diszkréten elvonultam egy kevésbé zajos sarokba és megetettem Nórit. Nem zavart, hogy a parkban, bevásárlóközpontban, repülőtéren, vagy épp egy étteremben kellett szoptatnom és szerintem a körülöttem lévőket nemhogy nem zavarta, de nem is különösen érdekelte, hogy mit csinálok.

Persze ehhez kell egy támogató környezet és kellenek a feltételek. Ez a fotó egy belvárosi bevásárlóközpont mosdójában készült:

Ez egy olyan mosdó, ahová be tudod tolni a babakocsit és van pelenkázó is, ahol rendbe tudod venni a babát.

Ez nálunk a parkban készült:

Ez a videó pedig a szomszédos TESCO-ban:

Nyilván, ha ilyen civilizált lehetőségek adottak a kisbaba megetetésére, akkor az anyukák élnek is vele. Kíváncsi vagyok otthon az ilyesmi mennyire elterjedt és mennyire támogatott.

Honnan tudod, hogy "elíresedtél"?

Honnan tudod, hogy kezdesz beilleszkedni az írek közé?

- ha mindig van nálad laglább egy esernyő

- ha egy pár órás napsütésnek is örülsz

- ha hónapok óta nem néztél időjárásjelentést

- ha több, mint 3 korsó sört iszol meg a hétvégi bulik alkalmával (és még attól sem bódulsz el)

- ha látod, hogy a turisták nagykabátban, sálban, sapkában vannak, te pedig már csak a tavaszi kabátodat hordod és abban is meleged van

- ha egy megbeszélt időpontra legalább 10 percet késel

- ha kérsz valamit a zöldségesnél és épp hiányában vannak, akkor nem baszod fel magad, hanem mosolyogva megköszönöd neki, majd tovább ballagsz a következőhöz

- ha hetente legalább három alkalommal eszel krumplit

- ha a "how are you" kérdésre már nem kezded el mesélni a fél életedet

- ha a teádat tejjel iszod, nem citrommal

- ha a "pudding" szó hallatán már nem csak a desszert jut az eszedbe

- ha egy szivárvány láttán a "Leprechaun" jut az eszedbe

- ha a barátaidnak már csak egy puszit adsz

- ha már automatikusan az autó jobb ajtaját nyitod ki, ha vezetni akarsz (sőt én a minap azt álmodtam, hogy ezen az oldalon vezetek)

- ha már angolul kezdesz álmodni

- ha olyan angol kifejezéseket használsz, amiknek nincsen magyar megfelelője

- ha Dublin-t nem magyar, hanem ír akcentussal mondod

- ha már nemcsak megérted, de használod is a "stupid eejit" kifejezést

- ha "Jesus" helyett "Jaysus"-t mondasz

- ha "fuck" helyett "fock"-ot mondasz és ezt a szót napi rendszerességgel használod is
- ha már nem csodálkozol, hogy az étteremben/boltban pontosan kiszámolják a visszajárót és el is fogadod
- ha megmagyarázhatatlan averziót érzel a britekkel szemben

- ha Budapestről Dublinba tartva azt mondod, hogy "megyek haza"

Ír állampolgár lett a baba

Tegnap kapta meg Nóri az ír útlevelét és ezzel együtt az ír állampolgárságot. Már régebben említettük, hogy elvileg akkor lehet egy itt született gyereknek kérni az ír állampolgárságot, ha a szülők a baba születésekor legalább három éve Írországban élnek és ezt igazolni is tudják. Igazából nem érdekelt minket az ír állampolgárság elintézése. A választójogon kívül nem nyújt semmi extrát. Nem is foglalkoztunk vele.

Jogos a kérdés, hogy akkor mégis miért kérvényeztük és hogy-hogy megkaptuk?! Ez egy szép történet, elmesélem.

Már hónapokkal ezelőtt elterveztük, hogy húsvét környékén hármasban hazalátogatunk. Meg is vettük a repülőjegyeket április végére. Három hete elmentünk a dublini magyar nagykövetségre, hogy Nórinak elintézzük az anyakönyveztetését illetve, hogy kérjünk neki magyar útlevelet. Gondoltuk, hogy 5-6 hét alatt ezt el lehet intézni. Még ha nem is kapjuk meg az útlevelet, csak ki tudnak állítani valami ideiglenes útiokmányt.

Hidegzuhanyként ért minket a hír, hogy ez nem lehetséges. Mint kiderült, magyar útlevelet csak azoknak tudnak kiállítani, akik Magyarországon vannak anyakönyveztetve. Nóri csak Írországban van anyakönyveztetve. Először el kell intézni a magyarországi anyakönyveztetését. A Magyarországon született gyerekeket pár napon belül anyakönyvezik. Gondolhatnánk, hogy a külföldön született magyar gyerekek anyakönyveztetése sem tart sokkal tovább. Hát itt jön be a bürokrácia: a külföldön született gyerekek anyakönyvezésével egy külön osztály foglalkozik, ahol állítólag túl kevés az alkalmazott, így 6-10 hetes átfutási idővel lehet számítani.

A nagykövetségen lefordítják az ír anyakönyvi kivonatot, postán (!) elküldik Magyarországra.

A Nyilvántartó Hivatalban történik az anyakönyveztetés. Ha az megvan (több hét), akkor indulhat az útlevél kiállítása, ami már "csak" egy hét. Ezek után postázzák a dublini magyar nagykövetségre, ahol csak személyesen, ügyfélfogadási időben lehet átvenni. Ez hétfő/szerda/péntek délelőtt van, úgyhogy aki nem olyan szerencsés, vehet ki szabadnapot.

A magyar útlevél megszerzése így legalább három hónapba telik.

Érdeklődtünk, hogy gyorsabb lenne-e az ügyintézés, ha magán úton fordítatnánk le az anyakönyvi kivonatot, vagy ha Magyarországon vennénk át az útlevelt. Érdeklődtünk, hogy lehet-e gyorsított eljárást kérni (esetleg több pénzért). Mindenre "nem" volt a válasz. Ez ennyi időt vesz igénybe és semmilyen mód nincs arra, hogy hamarabb elkészüljön. (Persze a "semmilyen mód"-ban én kételkedek... megfelelő összeköttetésekkel valószínűleg lehetett volna gyorsítani az anyakönyveztetési eljárást, de ennek hiányában ki kell várni a sorunkat.)

Még annyit hozzáfűznék, hogy a magyar nagykövetségen két munkatárs foglalkozott aznap ezekkel az ügyekkel. Az egyikük egy fiatal nő volt, aki annyira flegmán osztotta az észt, hogy kedvem lett volna megcibálni, hogy ugyan mi a f*szt gondol magáról...? Kioktatott, hogy miért nem mentünk hamarabb inzétni, ha ez nekünk ilyen fontos. (Megjegyzem, hogy ha hamarabb mentünk volna, se lett volna kész az útlevél április végére.) Illetve mondta, hogy ez az eljárás nem bonyolult és nem macerás. Más országok ügyintézési idejével összehasonlítve ez átlagos, vagy még gyorsabb is. Semmilyen együttérzést, vagy segítőkészséget nem tanúsított. Meglepő volt, hogy pont egy nő mennyire nem tudta felfogni, hogy ez az egész hazaút miért annyira fontos nekünk.

Megkérdezték például, hogy én dolgozok-e. Mert hogy tudnának adni egyszeri utazásra szóló papírt, de az csak egy irányba érvényes, tehát vissza már nem tudnám hozni Nórit Írországba. Ki kéne várnom Magyarországon a két-három hónapot, "de hát úgysem dolgozom".

Nevetséges! De inkább felháborító.

A másik ami felháborító, hogy ehhez az egészhez mindhármunknak be kellett menni a nagykövetségre. Kifejezetten kérték, hogy Nórit is vigyük be. Több, mint egy óra volt az ügyintézés, de se egy mosdó, se egy külön helyiség nincs biztosítva, ahová el lehetett volna vonulni megetetni, vagy tisztába tenni Nórit. Hihetetlen, hogy az ember amint átlépi a nagykövetség küszöbét, rögtön a balkánon találja magát.

Végül megemlítettem, hogy utolsó reményünk az, ha kérjük Nórinak az ír útlevelet. Erre a fent említett "kedves" hölgy megjegyezte, hogy az ír útlevél kiállításának követelményeit most szigorították és hogy igazolt öt év ittlét után lehet csak kérni. Hát mit mondjak, elég keserű szájízzel távoztunk a nagykövetségről.

Mivel a repülőjegyeket már megvettük és veszítenivalónk nem volt, úgy döntöttünk, hogy kérvényezzük Nórinak az ír útlevelet. Ehhez ki kellett tölteni egy formanyomtatványt, amit a postán, vagy bármelyik rendőrörsön (Garda Station) lehet kérni. Kellett 4 db igazolványkép. Az útlevélkérő nyomtatványon kívül a Form A-t kellett kitölteni. Ez egy nyilatkozat, amiben kijelentjük, hogy legalább három éve élünk folyamatosan Írországban. Mi a GP-nket kértük meg, hogy írja alá nekünk. Hivatalos papírokkal, például közüzemi számlákkal kellett igazolni, hogy mióta élünk itt. Balázs az iratokkal elment az útlevél hivatalba, ahol személyesen leadta a kérelmünket. Postán is lehetett volna, de így pár nappal rövidebb volt az ügyintézés. Összesen 45 percet töltött a hivatalban. A kérelem útját on-line lehet követni, így már csütörtök délután láttuk, hogy a kérelmünket elfogadták.

Tegnap meg is érkezett postán az útlevél, 11 munkanappal a kérvény leadása után. Mehetünk haza!! :) Nagy kő esett le a szívünkről.

Egyébként az ír útlevél elintézéséhez többször voltunk a rendőrörsön, többen is adtak tájékoztatást. Furcsa módon mindenki, akivel beszéltünk abszolút segítőkész volt. Pontosan elmagyarázták, hogy mit hogyan kell kitöltetni, hogy a leggyorsabb az eljárás stb.

Egyszerűen elkeserít a tény, hogy minden ilyen magyar ügyintézés negatívumként marad meg bennünk. Azt elfogadom, hogy az ügyintézés hosszadalmas. Bár kicsit vicces, hogy a 21. században, az internet korában ezeket a papírügyeket odahaza még mindig postán keresztül intézik. Az viszont felfoghatatlan, hogy a hivatali ügyintézők miért ennyire bunkók. Vajon a felvételi interjún követelmény a bunkóság, a faragatlanság és a kedvtelenség?

Sokszor eszembe jut - főleg mióta Nóri megszületett - hogy mennyire sajnálom, hogy ilyen távol vagyunk a családjainktól és barátainktól. Azonban ezek az élmények mindig észhez térítenek és rá kell jönnöm, hogy bár a családtól távol lenni nagyon rossz, de Magyarországra most visszamenni hiba lenne. Mintha hátrafelé haladna az ország. Hála Istennek, hogy ilyen messziről személem azt, ami otthon történik.

Nem irónikus, hogy a magyar hatóságoknak köszönhető, hogy Nóri előbb lett ír állampolgár, mint magyar?

Update: arról, hogy végül mikor kaptuk meg Nóri magyar útlevelét itt olvashattok.
Update: az ír útlevél meghosszabbításának rögös útjáról pedig itt olvashattok

A tegnapi nap fontos eseményei a kalácson túlmenően

A kaláccsal kapcsolatos sikerélményem úgy elvette az eszemet, hogy egy ennél sokkal fontosabb eseményről elfelejtettem beszámolni.

Ott kezdeném, hogy reggel ez a látvány fogadott:

From Dun Laoghaire

Nagyon klassz dolog a tengerparton élni. A gyakori záporoknak köszönhetően gyakori az ilyen gyönyörű szivárvány. A szeszélyes időjárásnak is vannak előnyei :)

De nem ez volt a legfontosabb esemény. Tegnap Nóri fürdetése közben történt a nagy dolog. Norcit Balázs fogta, én pedig fürdettem. A pici fürdetőkendőjével megdörzsölgettem a hátát. Ez annyira tetszett neki, hogy hangosan felnevetett :). Életében először nevetett a kicsi manó. Olyan kis édes volt! Később próbáltam ezt videóra venni, de akkor már nem találta olyan mulatságosnak a dolgot.

Egyébként nagyon szépen fejlődik a pici babuci. Már rendszeresen gőgicsél, sokszor mosolyog, követi a tárgyakat a szemével, közelről felismer minket és lebiggyeszti a száját ha éneklek neki :)

Születési anyakönyvi kivonat intézése Írországban

Balázs a héten intézte Nóri születési anyakönyvi kivonatát. Az ügyintézés egyszerű volt. A Civil Registration Office-ba kellett mennie. Elég volt ő maga hozzá, Nóri és én szerencsére nem kellettünk.

A kórház a születés utáni két hétben automatikusan beküldi az adatokat a Civil Registration Office-ba. Az adattovábbítás elektronikus, így bármelyik irodájukban el lehet intézni a regisztrációt. A regisztráláshoz csak az egyik szülő kell. A születési anyakönyvi kivonatot ott helyben, azonnal kiállítják (példányonként 8 euró).

Nóri érkezése, avagy egy szülés élménye Dublinban

Szeretném veletek megosztani ezt az élményt. Főleg azok számára lehet érdekes ez a történet, akik tervezik, hogy Dublinban vállalnak gyereket és itt szeretnék megszülni.

Sok magyar ismerősöm nem bízik az itteni orvosi ellátásban és ezért inkább hazamennek szülni. Mi úgy döntöttünk, hogy Dublinban járunk terhesgondozásra és itt is szüljük meg a babát. Balázs szeretett volna a szülésnél jelen lenni, többek között ezért is döntöttünk emellett.

A terhesgondozásról már írtam néhányszor, de ha bárkinek kérsdése lenne ezzel kapcsolatosan, kérlek írjatok és nagyon szívesen írok erről bővebben. Most csak magát a szülést szeretném elmesélni.

Január 27-én, csütörtökön, hajnal 4 órakkor fájásokra ébredtem. Mivel nem rendszeresen jöttek a fájások, azt hittem, hogy ezek is csak jósló fájások és nem nagyon foglalkoztam vele. Aztán pár óra alatt erősödtek. 7 óra körül anyukám mondta, hogy szerinte induljunk el a kórházba. Háromnegyed nyolckor indultunk, a legnagyobb reggeli dugóban. Balázs bevállalta a szabálytalankodást, így a buszsávban mentünk szinte végig, úgyhogy rekord időt futottunk: 25 perc alatt odaértünk. Ekkor már 4 percenként jöttek a fájások. Bejelentkeztünk a kórház recepcióján, ahol pár percet várnunk kellett, mire kaptunk szülésznőt és szobát.

Egy nagyon kedves, középkorú, indiai származású szülésznőt kaptam, akit Shiva-nak hívtak. Mellette volt még egy fiatal, ír nővérke, aki most tanulja a szakmát. Ők ketten végig ott voltak velünk a szülőszobán. A nővérke és Shiva is mindent megtettek, hogy kényelmessé tegyék számomra a vajúdást. Kérdezték, hogy szeretnék-e zuhanyozni vagy jóga labdán ülni. Segítettek, hogy milyen pozíciókkal próbálkozzak, a fájó derekamat felváltva masszírozták, tettek rá meleg borogatást. Közben végig biztattak, hogy milyen jól csinálom, hogy ügyes vagyok, szóval fizikailag is és lelkileg is támogattak.
Mellettük a legnagyobb támasz és segítség természetesen Balázs volt. Ő is ott volt velem végig, segített, bátorított és bár fizikailag én szültem meg Nórit, de Ő is átélte velem a szülés minden percét és hihetetlen erőt adott.

9 óra körül vizsgált meg először a szülésznő és megállapította, hogy valóban elkezdődött a vajúdás, addigra már 2 ujjnyira voltam kitágulva.

A szülésznő az engedélyemet kérte, hogy megrepessze a magzatburkot, amit természetesen meg is adtam. Fájdalommentes volt maga a repesztést, de ettől kezdve a fájások egyre intenzívebbek lettek. Gondoltam, hogy kérek valami fájdalomcsillapítót, de megbeszéltük, hogy várok még 1-2 órát - ugyanis akkor vizsgált meg újra a szülésznő hogy hogy tágulok. Közben kipróbáltam a nevetőgázt, hogy enyhüljön a fájdalom, de nem igazán vált be, csak hánytam tőle...
Nem tudom, hogy a kismama jóga segített-e, vagy a sok séta a terhesség végén, esetleg a málnalevél tea, vagy csak szerencsés voltam, de 2 órával később már 8 cm-re voltam kitágulva. Onnan kezdve még egy óra volt és jött is a kitolási szakasz. Ez nekem már szinte nem is fájt... csak a nagy nyomást volt nehéz produkálni. Végül 25 perccel és 6 összehúzódással később kijött a baba feje, onnan még egy nyomás volt és már kint is volt a baba.
12:45-kor született meg pici Nórikánk.

Én teljes sokkban voltam. Gyorsan megtörölgették Nórit, azonnal a mellkasomra tették és gratuláltak az első gyermekünkhöz. Ez után még kb. fél órát voltunk a szülőszobán. Miután rendbe raktak, megkérdezték, hogy kérek-e kávét, teát, vagy valamit inni. Kértem teát, amit úgy szolgáltak fel, mint az itteni bárokban szokás: kis acél kancsóban, mellette tej, cukor és még kétféle kekszet is kaptam hozzá. Nagyon jól esett a megerőltető munka után.

Ezt követően tolókocsival levittek az újszülött osztályra, ahol heten voltunk egy szobában. Az ágyak függönnyel vannak elválasztva. Nem biztosít semmilyen hangszigetelést, de mégis úgy érzi az ember, hogy van egy saját kis "szobája". Volt egy kis éjjeliszekrényem, TV-m (ami érintőképernyős volt és internet is volt rajta). Minden nap adtak reggelit, ebédet, vacsorát. Ebédnél többféle menü közül lehetett választani és elég nagy adagokat adtak.

A gyereket mellém tették egy gurulós kiságyba. Ha pelenkázni kellett, akkor csak áttoltam az ággyal együtt a pelenkázóba.

A kórházi ellátás fantasztikus volt. Mindenki nagyon segítőkész és kedves volt. Minden nővér, orvos gratulált és megkérdezték a baba nevét. Mindezt bármiféle paraszolvencia nélkül. A teljes ellátás ingyenes volt.

Nagyon elégedettek voltunk mind a kórház felszereltségével, mind a személyzet hozzáállásával és szakértelmével.

Mi a terhesgondozás alatt feliratkoztunk az ún. "early transfer home" programra. Ez azt jelenti, hogy ha a kismama természetes úton szül és minden rendben van vele, akkor már másnap hazamehet. Természetesen nem kötelező másnap elhagyni a kórházat. Azt hiszem három napig lehet maradni. Persze ha felmerül bármi gond, komplikáció akkor tovább is benttartják a kismamát.

Mivel én jól éreztem magam és a baba is egészséges volt, már másnap jöttünk is haza. Az "early transfer home" programhoz az is hozzátartozik, hogy a hazaérkezést követő öt napban naponta házhoz jön egy szülész-védőnő. Megvizsgálják az anyukát és a kisbabát, segítenek a helyes szoptatási technika elsajátításában és megválaszolják az anyuka kérdéseit.

Hozzánk egy ír nő, Barbara jár ki. Nagyon kedves, segítőkész. Holnap lesz az utolsó vizitje nálunk. Ezt követően egy körzeti nővér jön majd ki egy alkalommal. Ő is megnézi a babát és engem is.

Jól vagyunk! A szopizással vannak gondok, de kitartóan próbálkozunk. Barbara adott tippeket, tanácsokat és meg is mutatta, hogyan kéne csinálni. Higgyétek el, nem olyan egyszerű dolog ez a szopiztatás. Sajnos legtöbbször csak bimbóvédővel sikerül rácuppantani a picit a cicimre. Nagyon aggódok, hogy anélkül nem is fogom tudni szopiztatni, de próbálkozunk és remélem előbb-utóbb menni fog.

Tudom, hogy sokan bírálják az ír egészségügyet. Maguk az írek szidják a legjobban, sajnos nem is alaptalanul. Szerencsére nekünk a szülés volt az első találkozásunk az itteni egészségüggyel és ez nagyon pozitív élmény volt. Maximálisan elégedettek voltunk az ellátással.

Hát ez volna pici lányunk világrajövetelének története. Egy új fejezet kezdődik életünkben. Izgatottan várjuk a folytatást :)

Ezúton is köszönet mindenkinek, hogy gondoltatok ránk, hogy szurkoltatok nekünk és köszönjük a gratulációkat, jókívánságokat.

Csillaghullás

Tavaly sajna kihagytuk a nyári meteoresőt, de idén sikerült bepótolnunk :)

Csütörtök este volt a legtöbb hullócsillag, de aznap sajnos nagyon felhős volt az ég.

Szombat este azonban egyáltalán nem volt felhő az égen, ami nagyon ritka dolog itt.

Naplemente után kocsiba pattantunk és elmentünk kb. 20 km-re Dublintól, hogy a fényszennyezés ne zavarjon. Sikerült egy nagyon jó kis helyet találnunk, ahol kb. 20 percig bámultuk a csodálatos csillagos égboltot és vártuk a hullócsillagokat.

Jöttek is! Egy-két percenként. Olyan szépek voltak :)

Hazafelé jövet sötét, kanyargós vidéki utakon jöttünk és képzeljétek! Megállított minket egy rendőrautó. Megkérdezte a rendőr Balázst, hogy tudja-e, hogy miért állították meg. A válasz persze "nem" volt. Mint kiderült, "túl lassan" vezetett... a 100-as táblánál "csak" 60-nal mentünk. A rendőrök feltettek néhány kérdést, ellenőrizték a papírokat és tovább engedtek. Érdekes élmény volt. Nem kötekedésből, vagy szivatásból állítottak meg, hanem gondolom feltünt nekik a megengedetthez képesti lassú tempó és kíváncsiak voltak, hogy ennek mi az oka. Mondta nekik Balázs, hogy nem ismerjük a környéket, nincs közvilágítás és kanyargósak az utak. Nem is nagyon kérdeztek többet.

Egyébként nagyon jól telt a hétvégénk. Olyan szép, meleg - kifejezetten nyári - idő volt. Sajna hétfőn már lement a hőmérséklet és igazi őszi idő lett.

Hétvégén voltunk babalátogatóban egy magyar párnál - Tamásnál és Petránál. Aztán sütöttünk tepertős pogácsát (nyamm-nyamm), még az otthonról hozott házi tepertőből.

Nagyokat sétáltunk, voltunk a People's Parkban - szokásos vasárnapi Farmer's Market - ahol grillcsirkét ettünk ebédre.

Moziban is voltunk! Leonardo új filmjét, az Inception-t néztük meg. Tudjuk ajánlani, bár Balázsnak annyira nem tetszett.

Elkezdtünk közben nézni babaholmikat és bútorokat. Annyi mindent kell még beszereznünk!

Balázs megtervezte hogyan kéne berendezni majd a gyerekszobát:

Karácsony otthon

Szerencsére kaptam pár nap szabit és a Karácsonyt otthon tudtuk tölteni a családdal. Bár rövid időre voltunk csak otthon, igyekeztük minél többet lenni a családdal, barátokkal. Nagyon jó volt mindenkit ismét látni!

A családon és a barátainkon kívül viszont semmi jóval nem találkoztunk. Minden alkalommal, amikor hazamegyünk, rá kell hogy jöjjek, hogy milyen jó döntés volt elköltözni Magyarországról. Ha néha honvágyunk is van, most még elképzelni sem tudom, hogy rövid időn belül visszaköltözzünk. Igaz, hogy csak három hónap telt el azóta, hogy legutóbb hazalátogattunk, de a két ország közötti különbség minden alkalommal jobban érezhető. Persze megértem az okát annak, hogy otthon az emberek frusztráltak, stresszesek, kedvtelenek, de hogy miért kell bunkónak, előitéletesnek, arrogánsnak, korlátoltnak lenni, azt már nem nagyon értem...

Minden látogatáskor rádöbbenek, hogy jó döntés volt mindezt magunk mögött hagyni. Csak azt sajnálom, hogy a családjainknak így és ebben kell élniük. Legszívesebben mindenkit, aki kedves számomra kimenekítenék otthonról :)

Persze, ahogy azt nemrég egy barátnőm mondta: nem feltétlenül mindenkinek ez az útja, de szerintem aki erre vágyik, az lépje ezt meg, mert csak nyerhet vele. Persze Írországban sincs kolbászból a kerítés: kell dolgozni, kell hajtani, előre kell nézni, akarni kell, de minden annyival egyszerűbb. A közhangulat sokkal pozitívabb, ami rengeteget számít és az ember közérzetére is jó hatással van.

A mai nap itt munkaszüneti nap volt. Miért? Hát azért, mert a december 26-a nemzeti ünnep (St. Stephen's Day). Ez idén szombatra esett. Ha hétköznapra esett volna, akkor szabi lett volna. Az írek ezt egyszerűen megoldották: kitaláltak, hogy akkor azt a munkaszüneti napot átteszik hétfőre :) És így is lett. Én mondjuk ettől függetlenül bementem dolgozni, de cserébe kapok egy plusz szabadnapot, vagy dupla fizut a mai napra, ha azt választom :) Hehe!

Halloween salsa parti

Tegnap este elmentünk a szokásos szombati salsa buliba, a Westbury Hotel bárjába, a Café Novo-ba. A tegnapi buli minden volt, csak nem szokásos. Az egész városban tombolt a halloween-láz, mi meg hagytuk, hogy minket is magával sodorjon az ár :)

Beszéljenek a képek (katt ide a teljes albumhoz):

From 2009-10 Halloween party

From 2009-10 Halloween party

From 2009-10 Halloween party

From 2009-10 Halloween party

From 2009-10 Halloween party

From 2009-10 Halloween party

Magyar kozmetika Dublinban

A Dublinban-élőknek szeretnék egy tippet adni: ha megszépülni vágytok, de nem szeretnétek egy vagyont költeni kozmetikára, ajánlom, hogy látogassátok meg Katát.

Én március környékén akadtam rá a hirdetésére az iWiW-en és azóta is rendszeresen járok hozzá. Egy kis otthoni szalonban dolgozik, Dublin belvárosában, a Christ Church mellett.

Kis hangulatos, tiszta, igényes szalonja van. Kata Gigi termékekkel dolgozik és alapos munkát végez. Amit külön szeretek nála, hogy minden hónapban ad valamilyen ajándékot az arckezelés mellé. Ilyen akció keretében próbáltam ki nála p.l. az ultrahangos arckezelést. Tegnap egy hátmasszázs volt az ajándék. Ja! És nem az volt, hogy 3-4 percet nyomkodta a hátamat és annyi... Nem, nem! Kb. 20 percig jól átmasszírozta a hátamat, nyakamat, vállamat, karomat, aztán jött még az arckezeléshez amúgy is járó 20 perces arcmasszázs... Szóval majdnem 40 perces masszázst kaptam és olyan jó volt! Teljesen kisimultam, felfrissültem. Fiatalodtam vagy öt évet :)

Az arcápoláson kívül van nála testkezelés, masszázs, szőrtelenítés, méregtelenítő testmasszázs, fogyasztó testtekercselés, egyszóval minden, ami szépségápolás.

Teljesen elérhető árakon dologzik. Az arckezelés 38 euróba kerül (ez a helyi szalonokban 60 eurótól indul, attól függően, hogy milyen kezelést kérsz), az intim gyanta 22 euró (helyi szalonban 50 eurótól indul). Ha elkészül a honlapja, teszek fel linket és azon minden fontos infót megtaláltok majd.

Update: Katáról és a szolgáltatásairól itt olvashattok többet.

Az októberi akció keretében arckezelés mellé ingyen szempillafestés jár. Menjetek! Szépüljetek!

Hogy ne csak az ittenieknek adjak tippet, leírom, hogy májusi hazalátogatásomkor akadtam rá a belvárosban, az Ó utcában a Harangvölgyi szépségszalonra. Itt Guinot termékekkel dolgoznak és ők is nagyon lelkiismeretesen végzik a munkájukat. Ami ebben a szalonban nagyon tetszett, az az, hogy nem csupán "elvégzik" a munkát, hanem folyamatosan tanácsokkal látnak el a kezelésekkel, arckrémekkell, tisztítószerekkel kapcsolatban. Nem rossz "sales-es" dumával tukmálnak rá a vevőre mindent, ami pénzbe kerül, hanem elmondják halandó nyelven, hogy mivel tudnál valóban megszépülni és hogy mi mennyibe kerül. Nagyon tetszik az, hogy elmondják a szakmai véleményüket, "konzultálnak" a vevővel. A kiszolgálás kifogástalan: alaposak, kedvesek, figyelmesek, jó anyagokkal dolgoznak.

Az áraiktól lehet kedvezőbbet találni a körúti szalonokban, de higgyétek el, megéri ezt a kis pluszt magatokra szánni, mert az eredmény valóban szemmel látható.

Magyarországi látogatásunk

Tegnap este érkeztünk vissza Dublinba. Tíz napot töltöttünk otthon. Gondolom már sokan vártátok ezt a bejegyzést... Sokakat érdekel az esküvői beszámolónk. Sajna csalódást kell okoznom, mert most ebben a bejegyzésben nem az esküvőről, hanem inkább általánosságban az otthoni tapasztalatokról szeretnék néhány gondolatot megosztani veletek.

Ahányszor Magyarországra utazunk, mindig azonnal érezzük a kontrasztot az itteni életünkhöz képest. Gondolok itt arra, hogy általában már a dublini repülőtéren messziről ki lehet szúrni a magyar sort, mert egyedül a magyarok nem tudnak normálisan sorban állni és ezért a beszállásnál 3-4 sorban sorakozunk, azaz inkább tolakodunk, közben persze megy a puffogás, a beszólogatás.

Szóval minden hazautazáskor érezzük a különbséget, de az eddigiek közül ezen utolsó látogatásunk alkalmával volt a legnagyobb a kontraszt. Szerintem otthon rosszabb a helyzet, mint valaha: az emberek türelmetlenek, frusztráltak, pofátlanok, bunkók.

Ami ezúttal számomra a legfurcsább volt az az, hogy milyen keveset mosolyognak otthon az emberek... Itt Írországban ha valakire rámosolygok, mindegy, hogy az egy nyugdíjas néni, vagy egy kisgyereket sétáltató apuka, vagy a Tesco-s pénztáros, az visszamosolyog rám. Otthon, ha egy gyerekes apukára rámosolygok, tuti az az első gondolata, hogy "mit akar ez a ribanc???"... A rosszindulat, a gyanakvás és az irigység mindenki arcán ott figyel.

Egy példa, ami számunkra szokatlan: utolsó napunkon bementünk az Oktogonnál lévő CIB bankba. A kiszolgálás valami katasztrofális volt. Pénzt szerettünk volna befizetni, valamint Balázs új hitelkártyáját aktiválni. Három ügyintézőhöz kerültünk az egyes dolgok elintézéséhez, mindhárom kedvtelen, búval baszott volt és a viselkedésük sokszor súrolta a bunkóság határát. Én nem azt kérem egy ügyfélszolgálatostól, hogy konfettizáporral várjon, vihorásszon, cigánykerekezzen és triplaszaltózzon, ha meglát, de azért egy kis mosoly, segítőkészség, kedvesség nem ártana...

De sajna hasnoló érdektelen "mindent leszarok" stílussal talákoztunk szinte minden üzletben: esküvői fehérnemű üzletben, ékszerüzletben, a sarki közértben stb. Ettől nagyon el vagyunk szokva, itt ugyanis minden bolti eladó kedves és itt a vevő az úr.

Sokan kérdezik, hogy az esküvő után most hogyan tovább. Nem nagy titok, hogy tervezzük a családalapítást. Többek között a fentiek miatt egy ideig biztosan nem tervezünk hazamenni és ha gyerekünk lesz, mindenképp azt szeretnénk ha itt születene meg és itt nevelkedne fel.

Végül egy rövid sztori a tegnapi hazaérkezésünkről. A reptérről közvetlen buszunk van ide Dun Laoghaire-be, ami éjfélig minden óra egészkor indul a reptérről. Tegnap este pont lekéstük a 23:00-as buszt és egy órát kellett volna várnunk a következőre, ezért inkább taxiba ültünk.

Megkérdezte a taxis, hogy milyen útvonalon jöjjünk. Itt történt egy kis félreértés. Balázs mondta, hogy mi melyiket szeretnénk, a taxis kb. hatszor elmondta, hogy bár az gyorsabb, de árban a leghúzósabb út, de Balázs csak erősködött, hogy az nekünk jó lesz. Menet közben vette észre, hogy nem is azt az útvonalat szerette volna választani és bár szólt a sofőrnek, hogy mégsem erre kéne jönni, akkor már késő volt és nem tudtunk az autópályán visszafordulni. A sofőr magyarázta, hogy hát pontosan ezért kérdezte, hogy tuti erre szeretnénk-e jönni, mert nagyon kevesen választják ezt az útvonalat, mert bár az autópályán lehet repeszteni, de a leghosszabb és legdrágább fuvar... Mondta Balázs, hogy hát így jártunk, mi 50 euró körüli fuvarral számoltunk, de sebaj. A taxis mondta, hogy hát ez 80 fölött lesz. Szívtuk a fogunkat, de mit volt mit tenni, végülis a mi hibánk volt... Erre a taxis kis gondolkodás után azt mondta, hogy tudjátok mit: ha lejövünk a pályáról leállítom az órát és mivel én 80 euróra saccoltam, Ti viszont 50-et szántatok volna rá, ezért egyezzünk meg 60-ban. Nem győztünk hálálkodni. A pályáról leérve kikapcsolta az órát, ami akkor 63 eurónál állt. Balázs mondta nekem, hogy 70-et ad majd a pasinak, mert mégis csak 10 percet jött óra nélkül.

Közben még jókat dumáltunk a faszival. Mondtuk neki, hogy most volt az esküvőnk és meséltünk neki erről ill. Magyarországról úgy általában. Mikor a fizetésre került a sor, Balázs adott neki egy százast és modnta, hogy 70-ből kérünk, mire mondta a faszi, hogy szó sem lehet róla, megegyeztünk a 60-ban, és maradunk is abban...

Szóval a taxis, aki hatszor figyelmeztet, hogy ne a drága útvonalon jöjjünk, kedvezményt ad nekünk és szarul is jár, mert a végén még neki kellett 3 eurót pótolnia, hogy a számla fizetve legyen... Közben jókat dumál velünk, szórakoztat minket és emlékeztet, hogy legközelebb mit kell mondanunk a taxisnak, hogy ha a jó útvonalon szeretnénk menni.

Na ilyen vajon mikor fordul elő Magyarországon?

Sokan mondják, hogy az itteni kedvesség és általában a jókedv a jólétből fakad. Ez biztos így is van, de ha szarul is élünk otthon, egy mosoly, egy kedves pillantás igazán nem kerül semmibe és sokkal jobban érzi tőle magát mindenki, az is aki kapja és az is aki adja.

De nem akarok csupa negatívumot írni az otthoni tapasztalatokról, mert volt néhány pozitív példa is. Az egyiket le is írom. Csütörtökön anyukáméknál voltunk Terenyén. Az volt a program, hogy csütörtök délután elmegyünk anyuval és apuval együtt Noszvajra, ahol az egyik barátunk apukája borász és hozunk tőle bort az esküvőre, majd utána megyünk is Budapestre. Noszvaj előtt 22 km-el lerobbant az autónk... Felhívtuk a borászt, hogy késni fogunk, meg hogy mi a szitu. Kérdeztük tőle, hogy tud-e ott a környéken autóvillamossági szerelőt, mert akkor oda vontattatnánk az autót közvetlenül. Mondta, hogy ne hívjunk senkit, mert indul is értünk és majd elhúz a saját kocsijával minket Noszvajra. Így is lett. Közben felhívta a helyi autószerelő barátját, aki érkezésünkkor rögtön rá is nézett a kocsira. Mivel nagyobb baja volt, ezért ott kellett hagynunk az autót. Közben telefonáltunk a sógoromnak Budapestre, hogy ha nincs jobb programja aznap estére, akkor autózzon már el értünk Noszvajra... Tök rendes volt, mert amint tudott, jött is értünk.

Közben a borászból lett autómentőnk elvitt minket a borospincéjébe, kóstoltatott velünk jófajta borokat, mesélt a környék történelméről, valamint a családjáról. Szóval tartott minket, újratöltögette a poharakat és nyugtatott, hogy minden rendben lesz. Hihetetlenül kedves és szívélyes volt velünk. Ő is és a felesége is. Az esküvő előtti napok izgalmában ez a segítőkészség és kedvesség nagyon jól esett.

Az esküvőről szóló részletes beszámolónkkal majd csak később tudunk szolgálni, ha megkaptuk a fotósunktól a képeket.

Szombaton indulunk nászútra, Rodoszra, ahol 10 napot töltünk majd. Alig várom :)!

Wedding mania

Hétvégén, mikor vendégségben voltunk, többek között az eljegyzésünkről is szó esett. Ennek kapcsán beszélgettünk az esküvőkről, az otthoni és az itteni szokásokról.

Itt Írországban nagy divatja van a hagyományos, nagy, sőt, minél nagyobb és minél csicsásabb esküvőknek. Nem ritkán eléri a 30-40 ezer eurót (10 millió Ft) egy esküvő költségvetése. Mivel ez itt is elég nagy összeg (egy átlagos irodai alkalmazott éves fizetése 30 ezer euró, persze a képzettség és a tapasztalatokkal ez változhat mindkét irányba), a legtöbbeknek hitelt kell felvenni, hogy finanaszírozni tudják a nagy napot.

Szeretik a különleges és túlzó dolgokat, így mindenből a legnagyobbat és legjobb minőségűt választják, ami egyben a legdrágábbat is jelenti. A menyasszonyok próbálnak minél díszesebb, minél nagyobb ruhát választani a világhírű márkák gyártóitól. Ami érdekes még, hogy itt a menyasszonyok nem kölcsönözik, hanem megvásárolják a ruhájukat. A vőlegények pedig kölcsönzik az öltönyt/szomkingot.

Az ifjú pár állja az esküvővel kapcsolatos költségeket, a koszorúslányok ruhájától (amit szintén megvásárolnak, nem kölcsönöznek) kezdve, a vacsorán át a nászútig. Ezért is van az, hogy mostanában sokan csak több éves eljegyzés után engedhetik meg maguknak az esküvő megszervezését.

Együnk-igyunk!

Itt Írországban nagy divatja van az étterembe járásnak. Mikor kiköltöztünk és kerestünk albérletet, az ügynökünk teljesen meg volt rökönyödve, mikor mondtuk, hogy mi szeretünk, sőt szoktunk is itthon főzni. Az még jobban meglepte, amikor mondtuk, hogy vendégeket is szeretünk fogadni. Nem értette, hogy miért főzünk itthon, amikor a környéken van egy csomó étterem.

Itt nem szokás a főzőcskézés. Legtöbbször félkész kajákat vesznek, ha otthon akarják elkészíteni az ételt. Ha viszont valami finomra vágynak, étterembe mennek. Csak viszonyításképpen mondom, hogy itt a környéken egy főétel 10-30 euróba, egy desszert pedig 5-10 euróba kerül. Persze vannak ebédre menük, előétel + főétel + desszert, 25-30 euró kerül. A kis utcai étkezdék olcsóbbak, de ezekben nincs igazi főtt étel, általában szendvics, pizza, bagel, sültkrumpli kapható. Ezek itallal együtt 10 euróba kerülnek.

Találtam egy helyi blogot, ahol olcsó, de jó éttermekről és aktuális élelmiszer-akciókról gyűjtik össze a tudnivalókat. Hírek a gasztronómiával kapcsolatosan, receptek, stb. Szóval, aki Dublin-ban lakik, szereti a hasát és elérhető áron szeretne jól lakni, annak ajnálom ezt a lineket: http://www.cheapeats.ie/

Balázs elutazott

Ma utazott el Balázs Zürichbe. Jövő szerdán fog visszajönni és aztán szombaton már megyünk is haza :). Már nagyon várjuk!

Addig is munkát keresek. Bár az utóbbi hetekben alig találtam olyan munkát, ahova tudtam pályázni, így egyre kevesebb esélyt érzek. Az itthonlét és a háziasszonyoskodás pedig lassan megőrjít! Dühítő és kiábrándító, hogy a tapasztalatommal, a tudásommal, az elszántságommal eddig még nem jött össze semmi.

De nem panaszkodok. Továbbra is jól érezzük magunkat itt és nagyon szeretünk itt élni. Csak végre szeretném én is megtalálni itt a saját kis életemet. Természetesen jól hangzik, hogy nem kell reggelente korán kelnem, hogy egész nap olvasok, tanulok, háztartást vezetek, de nekem ez nem elég. Szeretnék ismét dolgozni, használni és bővíteni a tapasztalataimat, a képességeimet. Remélem ami késik, nem múlik!

Tegnap Balázs elvitt egy étterembe. Magyarországon gyakran jártunk étterembe. Nekem már nagyon hiányzott ez a fajta kimozdulás. Eddig nem nagyon volt lehetőségünk és igazából igényünk sem, hogy Dublin éttermeit felfedezzük. Pár alkalommal próbálkoztunk itt a közelben és csalódás volt: elég alacsony minőségű fogásokat szolgáltak fel igen magas áron. És mivel úgyis itthon vagyok, időm van rá bőven -szerencsére tehetségem is- inkább az itthonvaló főzőcske pártján álltunk.

Aztán múlt héten a kezünkbe akadt egy szórólap egy tőlünk pár perc sétára található, Purple Ocean nevű igényes étteremről. Mivel vasárnap este mentünk, így nem voltak sokan. A légkör nagyon kellemes volt. Mint a neve is sugallja, a dekorációk színében a lila a domináns, de nem zavaró, viszont elegáns és trendi. Legnagyobb örömömre végre volt okom, hogy felvegyem a csini ruhámat, amit még ősszel szereztem be.

Az italok kirendelése után kértünk főfogást. A pincér felhívta a figyelmünket, hogy egy akció keretében az előételt és a desszertet is fedezi a főétel ára, így rendeltünk egy-egy teljes menüt. Én céklaágyon tálalt sült kecskesajttal indítottam, Balázs sült tintahalkarikákkal. Balázs főétele sült marha szeletek voltak, barnamártással, főtt zöldséggel, én pedig sült lazacot ettem, kicsi rákokkal, valamilyen tejszínes mártással, zöldségekkel. Desszertnek pedig profiterolt kértünk. Az adagok, az ízek és a hőmérséklet a teljesen el volt találva. Rég ettem már ilyen finomat! A kiszolgálás gyors volt. Ha valaki Dun Laoghaire környékén jár, mindenképpen próbálja ki ezt a helyet!

Minden üzlet karácsonyi pompában úszik! Dun Laoghaire sétálóutcája is szépen fel van díszitve. Ami furcsa, hogy nincs csokimikulás, nincs szaloncukor -nem tartozik egyik sem a kedvenceim közé, de a télhez és az ünnephez ezek hozzá tartoznak. Viszont van érdekes karácsonyfa dísz: madár! Nem tudtam még eldönteni, hogy fácán, vagy páva akar lenni, de bármelyiket is akarja utánozni, elég furi. Ráadásul műtollakkal tarkítják, amitől pedig ritka undorító szegényke. Van arany, fehér és piros színben. Madarat tenni a karácsonyfára?!... Érdekes!

Eszter felrobban, avagy ügyintézés Írországban

Egyszerűen idegölő...
Teganp felhívtam az albérletünk ügynökségét és kértem, hogy adják meg valamilyen menedzser elérhetőségét. A hölgy a vonal végén értetlenül hallgatott... Mondtam, hogy az ügynökök főnökével szeretnék beszélni. Mint kiderült, Simon, az ügynökünk a főnök... Juhúúú! Röpke 8 percben elpanaszoltam minden sérelmünket. Ismét megigérték, hogy intézkednek és hogy ma majd írnak egy e-mailt, hogy mi hogyan halad. Attól tartok, hogy ezen e-mailek száma közelíteni fog a nullához. Mindenesetre ha holnapig nincs hír, akkor a tulajt fogom felkeresni, mert más megoldást nem látok.

Más: a vendég fürdőszobáben a zuhany még mindig nem jól működik (nem lehet a víz hőmérsékletét szabályozni). Két hete vettük fel a hűztömb szerelőjével személyesen a kapcsolatot (előtte az ügynökség "intézte" ezt is). A szerelő azóta egyszer már volt is nálunk, megállapította a problémát és azt mondta, hogy csak egy alkatrészt kell beszereznie és kicserélni. Na, azóta sem láttuk! Múlt héten hívtuk és mondta, hogy pár nap és megkapja az adott alkatrészt és jön beszerelni. Tegnap hívtam és megkért, hogy hívjam később... Később pedig egyszerűen kinyomta a telefonját... Ma lementem a biztonságiakhoz és megkérdeztem, hogy hol találom a szerelőt, erre jött a jó hír, hogy szabin van jövő hétfőig... Ugyan valaki helyettesíti, de az illető nem ért az ilyen csapokhoz... Mondtam nekik, hogy mi a helyzet, de csak szabadkoztak és mondták, hogy jövő héten biztos megjavítják majd...

Egyszerűen bődületes! Fogalmam sincs mit tehetnék... Azon töprengek, hogy ezek a vállalkozások, hogyan működnek. Hiszen senki sem dolgozik. Mindent halogatnak. Semmit sem tudnak elintézni.

Sokan kérdezték, hogy a helyiek, hogyan viselik a sok külföldi jelenlétét itt Írországban. Nos szerintem az írek örülhetnek, hogy a külföldiek itt élnek és megcsinálnak minden munkát helyettük. Az ír egy lusta, semmirekellő, hazug, dilettáns, piszok kis népség!

Amint leírtam ezezekt a sorokat valaki csengetett. A biztonságiaktól volt egy pasas, akivel az imént beszéltem. Feljött megnézni a csapot és mondta, hogy nagyon sajnálja az egészet és megpróbál valakit felhívni, hogy mi a helyzet a csappal és hogy milyen alaktrész kell bele és megpróbálja megszerelni. Hát kíváncsian várom a fejleményeket...

A hét érdekességei

Hétközben jegyzeteltem, hogy mit is kéne megírnom majd, mik lehetnek számotokra is érdekesek. Íme néhány dolog!

A délutáni tanárom, Shay mondta, hogy itt Dublinban, és általában a keleti parton kevesebb halat fogyasztanak az írek, mint délen, vagy nyugaton. Ennek az az oka, hogy az itteniek tartanak az Ír tengerben fogott halaktól. A britek ugyanis szennyezik azt a vizet és az itt fogott hal minősége így nem olyan jó, sőt egyenesen egészségtelen és veszélyes. Az angol partokon egy nukleáris erőműből jön a szennyeződés és a káros anyagok... Emiatt nem szabad enni az itt fogott halból... Sőt! Ez magyarázza azt is, hogy miért születik itt ilyen sok szellemi-fogyatékos gyerek. (Persze mindehez az abortusz tilalomnak, a vallás fontosságának, az állami gyerektámogatásnak, vagy annak, hogy mindenki a másod-unokatesójával házasodik össze, semmi köze nincs...)

Aztán a héten az egyik spanyol srác behozta a gitárját és játszott nekünk. Flamenkót tanul már nyolc éve és iszonyatosan jól nyomta. Nagyon tehetséges! Mondta is neki a tanárunk, hogy ha gyakorol, üljön ki a Grafton Street-re (ami olyan, mint nálunk a Váci utca) egy kis pénzt gyűjteni. Az egyik srác rendszeresen kiment az utcára zenélni, gyakorolni és naponta legalább 50 eurót keresett, hétvégenként 100-at is... Komolyan elgondolkodtató...

Aztán egy másik órán arról volt szó, hogy mi a szerepe ma a médianak és hogy a média milyen hatással van az életünkre. Többek között arról is szó esett, hogy mit mutathatnak a TV-ben és mit nem. Az egyik példa az volt, amikor valamelyik közelkeleti országból tudósítottak a háborúról és egy olyan képet mutattak, ahol az apuka az ölében viszi a halott kisfiát. Mondtam, hogy szerintem ezt nem lenne szabad kora este mutatni, mert rossz hatással lehet a gyerekekre. Szerintem nem jó, ha egy kisgyerek látja, hogy ilyen brutális is lehet a világ. Nem azt mondom, hogy burokban kell nevelni a gyerekeket, de ha nem muszáj, nem kell őket túl korán ilyen sokkoló képekkel terhelni. Az osztályból egyedül én voltam, aki így gondolkodott. Mindenki más azt mondta, hogy egy 6-8 éves gyerek igenis tudja, hogy milyen az élet, és láthatja ezeket a képeket. Hát nem tudom... Persze mindenki a saját elvei szerint neveli a gyerekeit, de azért ez meglepett. Erre reagálva megkérdeztem, hogy akkor egy szerxjelenetet is nézhet egy 6 éves gyerek? Hiszen az is az élet része... De mondták, hogy hát azt nem, mert az más! Nem tudom... Én mondtam, hogy ugyanúgy, ahogy egy szexjelenetet, úgy egy háborús képsorozatot, vagy például a haldokló rákos gyerekekről szóló riportot sem nézetnék meg a gyerekemmel.