2012. november 19., hétfő

Derült égből költözés

Balázs csütörtökön és pénteken szabit vett ki, így négy napot tölthettünk együtt. A csütörtökünk felhőtlenül telt mindaddig, amíg délután meg nem néztük a postaládát és egy levelet nem találtunk benne. Az ügynökünktől jött, akitől a lakásunkat béreljük.
Egy felszólítás volt benne, miszerint eladták a lekásunkat (tudtuk, hogy ez folyamatban van) és az új tulajdonos a lakást üresen szeretné, így január 6-ig ki kell költöznünk. Derült égből villámcsapásként ért minket a hír. A dolgot nehezíti, hogy Balázs december elején elmegy néhány napra a céggel csapatépítésre, illetve, hogy december 21-től 30-ig Magyarországon leszünk. Tehát alig két hetünk van új albérletet találni.

Mivel már egy ideje terveztük, hogy nagyobb lakásba, vagy házba költözünk, sőt a házvásárlás gondolata is foglalkoztat minket, így próbáltam nem nagyon szomorkodni. Bár kétségtelen, hogy más a dolog hangulata, ha önszántunkból döntünk úgy, hogy elköltözünk, mint annak, ha pár hetet adnak nekünk, hogy elhagyjuk a lakást.

2008 februárjában költöztünk Írországba. Akkor egy átmeneti szállást kaptunk a Googel-től és amíg ott laktunk, volt időnk körülnézni és albérletet választani. Végül úgy döntöttünk, hogy Dublin déli részére költözünk. Dun Laoghaire-re esett a választásunk, mivel elég központi hely: hipermarket, bávásárlóközpontok, boltok, sétálóutcák, éttermek, pub-ok, mozi, park, játszóterek vannak egy helyen. Az első albérlet, amit megnéztük ez a lakás volt, amiben most lakunk. Rögtön belopta magát a szívünkbe. Két hálószoba, hajópadló, összkomfort, mélygarázs, erkély, gyönyörű kilátás és hát a lakás elhelyezketése tökéletes. A DART megállótól két percre található, buszok is járnak a közelben, a reptéri busz egy sarkora van tőlünk és minden bolt, étterem, játszótér pár perc sétával elérhető. A lakás újépítésű, a szigetelése kitűnő, a szomszédok nem sok vizet zavarnak. Lassan öt éve élünk itt és nem bántuk meg, hogy ezt választottuk.

Sok kedves emlék köt ide: itt készültem az angol nyelvvizsgámra, de volt itt sok buli, sok vacsora a barátokkal, sok-sok kedves vendég, rengeteg Guinness. Emlékszem, amikor Bettikének "félrementek" a morzsák, amikor összetörtem a vizipipánkat, amikor a nappaliban minden bútort félretolva készültünk Balázzsal az esküvői táncunkra, amikor a nászútunkról hazaértünk. De mindezeken túlmenően talán az a legfonotsabb, hogy ez számunkra nemcsak egy albérlet volt, hanem egy igazi otthon.
És azért igazán nehéz ettől a lakástól megválni, mert itt váltunk egy családdá. Pontosan emlékszem a reggelre, amikor a terhességi tesztet a kezemben tartva felébresztettem Balázst. Ő rámnézett és azt kérdezte "Csak nem?". Mondtam, hogy "Dede!". Nagy ölelkezés, összeborulás és izgatottan vártuk a folytatást. Majd fészket raktunk és Nórikánk ebbe a lakásba jött haza. Életem legboldogabb napjait töltöttem el itt. Itt láttam, ahogy a kisbabámból kislány lett. Örzöm az emlékét a sok át nem aludt éjszakának, előttem van az óvó kezek képe, akik egy törékeny kisbaba körül serénykednek. Nórika itt fordult meg először, itt tette meg az első lépéseit, itt mondta ki az első szavát.
Sokak számára egy lakás csupán egy fedél, vagy egy befektetés, egy tulajdon, ami felett rendelkezhetnek. Számomra ez nemcsak egy lakás: ez a boldogság szigete, mert rengeteg szép emlék, élmény köt ide. Fájó szívvel hagyom mindezt itt. Mert bár tudom, hogy mindez bennem él és bárhová megyünk ezt visszük magunkkal. De azt is tudom, hogy ha egyszer elhagyjuk ezt a lakást soha többet nem jövünk vissza. A hátunk mögött hagyunk egy kedves darabot az életünkből. Egy olyan darabot, ami megismételhetetlen, ami pótolhatatlan.

2012. november 14., szerda

Kekszek

Ismét receptek következnek... Tudom... uncsi vagyok: ha nem babanaplós bejegyzést írok, akkor receptet. Valahol a gasztroblog és a babablog között lavírozunk. De ígérem, próbálok majd változatosabb témákról is írni.

Az a helyzet, hogy a blogra csak az igazán finom, bevált recepteket teszem fel. Olyanokat, amik mindenképpen felkerülnek az állandó repertoár tagjai közé, szóval tényleg csak biztatni tudok mindenkit, hogy próbáljátok ki őket.

Most, hogy hűvösebbre fordult az idő (nálunk nappal 10 fok körüli a hőmérséklet, de múlt szombaton, mikor reggel mentem jógára 4 fok volt... grrrr), egyre nagyobb késztetést érzek arra, hogy egész nap majszolgassak valamit. Ilyenkor jöhet nálam bármi, de persze az édességek előnyben részesülnek.

Az első recept egy klasszikus "chocolate chip cookie" azaz csokiskeksz. Ez a recept Popina, "Book of baking" című könyvéből származik. Ezt a könyvet még nyár végén kaptam a babysitterünktől, Ellától születésnapomra. (Ugye mondtam már, hogy Ella egy angyal?!...) A keksz állagra nem az a keményfajta, inkább amolyan enyhén morzsálódós. A tésztája vaníliás és mivel kell bele golden syrup, az íze enyhén karamellás jelleget is hordoz. Nekem eddig a kedvencem, bár figyelmeztetek mindenkit, hogy lehet izlésficamom van: hétvégén vendégségbe vittünk ebből a kekszből és ott nem volt nagy sikere. A vendéglátóink közül csak egy embernek ízlett. (Lehet, hogy neki is csak illemből?) Bár Balázs szerint a legjobb chocolate chip cookie, amit valaha evett :) Ez azért jelent valamit! -vagy nem!... :) Nóri is imádta, bár Nórinak tök mindegy. Ha étcsoki van benne, akkor azt tolja befelé.

No, elég a dumálásból, jöjjön a recept!
Habosítsunk fel 12 dkg puha vajat 12 dkg cukorral, majd tegyünk bele 1 evőkanál golden syrup-ot és habosítsuk tovább. Ehhez jön még egy tojás. Amíg a gép dolgozik, mérjünk ki egy kisebb tálba 21 dkg finomlisztet, fél teáskanál sütőport és 10 dkg apróra vágott étcsokoládét. Ezt öntsük a vajas keverékhez és az egészet jól dolgozzuk össze. A recept szerint itt 5 cm vastag rudat kell belőle formázni, majd fóliába tekerni és egy órára hűtőbe tenni. Később ezt csak elő kell venni, 2 cm vastag szeleteket vágni belőle, sütőpapíros tepsire tenni és kisütni. Nos, ez az első próbálkozásnál kudarcba fulladt nekem. Így másodjára már okos voltam: egyszerűen összedolgoztam a tésztát egy gombóccá, fóliába csomagoltam, hűtőttem kb. fél órát. Majd kicsi darabokat téptem belőle, golyót formáztam belőle és ellapítgattam (ebbe a nagyobb gyerekeket simán bevonhatjuk :) Nórit próbálnám bevonni, de nem szereti, ha "koszos" lesz a keze, így csak annyi a közös a sütésben, hogy a tűzhely előtt csücsülünk és bámuljuk a sülő kekszeket. A megformázott kekszeket sütőpapíros tepsire sorakoztattam és 180 fokos sütőben kb. 10 percet sütöttem. Ja még az is közös a sütésben, hogy az eredményből jókat falatozunk, de azt hiszem ez egyértelmű :)

A másik keksz eredetileg egy paleo recept. Azért szeretem ezeket a recepteket, mert bababarát (liszt- és cukormentes), így Nórinak is nyugodt szívvel adhatok belőle. Ez a keksz, finom, puha állagú. Nem a klasszikus morzsálódós, kemény fajta. Nem túl édes. Szerintem nagyon finom. Nagy előnye, hogy csupán egy nagyobb tál és egy villa kell az elkészítéséhez. Pofonegyszerű az összeállítása.
Kiknek ajánlom:
- időhiányban szenvedőknek
- konyhában kevésbé járatosoknak
- kókusz- és csokikedvelőknek
- kisgyerekeseknek
Kiknek nem ajánlom:
- kókuszutálóknak
- akik a konyhában szeretnék tölteni a fél délutánt
- akik ropogós, morzsálódós kekszre vágynak
- akik a "keksz" fogalma alatt a tömény édességet értik
Ezeket kell összekeverni: 10 dkg darált mandula, 6 dkg kókuszreszelék, 7 dkg olvasztott vaj, 6 dkg méz, 2 tojás, vanília aroma, 8 dkg étcsoki (eredeti recept szerint 4 dkg étcsoki és 4 dkg aszalt sárgabarck). Én először összekevertem a száraz anyagokat, majd felvertem a tojást és hozzáadtam a nedves cuccokat (méz, olvasztott vaj). És az egészet összekutyultam, fóliával lefedtem és fél órára hűtőbe tettem.
Majd hasonlóan az előzhöz: kézzel pici golyókat formáztam és ellapítgattam. Sütőpapíros tepsire tettem és 170 fokon kb. 10 perc alatt készre sütöttem.

A két keksz teljsen más állagú, szerintem izlés és kedv kérédése, hogy kinek melyik ízlik jobban. Nekem az tetszett jobban, amelyiket épp ettem :) Nóri szótára pedig két új szóval bővült a napokban: "kekkkk" és "csokkó".

2012. november 13., kedd

Újdonságok: dalfelismerés, ugra-bugra, szeretget, ismeri a színeket és kirakózik

Ismét jövök a Nórival kapcsolatos új dolgokkal.

Pár hete vettem észre, hogy egyre több dalt felismer Nóri. Sokszor hallgatjuk a Picurrádiót és Nóri már a dalok elejét hallva mutatja, hogy melyik az. Pl. a Boci, boci tarka elejét meghallva mutatja, hogy "boci". A "Mókuska, múkuska"-t hallva, mutatja, hogy "mókus". A "Cirmos cica hajj"-kor a "cica" jelét mutatja. De rengeteg más dalt is felismer.
Három hete történt, hogy vacsorázás közben hallgattuk a Picurrádiót. Nóri egyszer csak mutatta, hogy "kukorica". Nem értettem, hogy miért mutatja. Arra gondoltam talán azt szeretne enni. Mondtam, hogy sajnos nem tudok neki kukoricát adni. De csak mutatta és közben nevetett. Nem értettem. Kicsit később hallottam meg, hogy a gyerekek a rádióban éneklik, hogy "sejhaj ruca-ruca, kukorica derce". Ugyanis Nóri már a dal elején tudta, hogy ez lesz a refrén és azért mutatta. Felismerte. Pedig ez egy olyan dal, amit én soha nem éneklek neki. Azóta is előfordult, hogy ugyanezt a dalt hallgatva mutatta a kukorcia jelét. Nagyon édes :)

A másik, hogy próbál ugrani. Ez érdekes dolog, ugyanis régebben a nagy ágyunkon imádott ugrálni, de azóta sem próbálkozott az ugrással. Nemrég jártunk egy farmon, ahol látta a kecskéket, akik egymással játszottak és sokat ugráltak. Azóta próbál ő is ugrálni. Közben mindig mutatja, hogy "kecske" és mondja, hogy "hopp-hopp".

Szintén pár hét óta teljesen levesz minket a lábunkról, ugyanis elkezdett ölelgetni. Mint azt már többször írtam, Nóri nagyon bújós. Eddig is nagyon gyakran előfordult, hogy az ölünkbe ült, mellénk bújt, most azonban magától ad igazi szoros öleléseket. Hát ez valami isteni érzés :) Illetve szintén magától szokott olyat csinálni, hogy hozzánk jön és megsimogat, puszit ad.

Múlt hétvégén a játszótéren volt egy Nórival egyidős kislány. Érdekes volt látni, hogy a másik kislány miket csinál már. Pl. kétszavas utasításokat adott anyukájának (add ide, vidd oda, kérem szépen stb.). Sokkal több szót tudott már mondani, mint Nóri. Viszont a kislány anyukája csodálkozva nézte, ahogy Nóri teljesen egyedül felment a nagyobb csúszda lépcsőjén és ahogy egyedül lecsúszott. Sőt, úgy is felment, hogy az egyik kezében a labdáját tartotta. Mikor felért, legurította a labdát a csúszdán, majd Ő is lecsúszott.

Végül íme néhány videó! Ezen kiválasztja a színeket. Már 11 színt ismer:


Pár hete már ügyesen kirakózik. Van egy kutyás-cicás könyve, amiből a cicák, kutyusok kivehetőek és ezeket is vissza tudja már tenni.



Ezeket az állatkákat körbe is lehet rajzolni és így a színezést, rajzolást is lehet velük gyakrolni. Nóri imádja ezt a könyvet! Én már kiütést kapok tőle :)

Valamint a négydarabos puzzle kirakása is megy már egyedül:



Ha viszont nincs türelme, akkor valahogy így végződik a dolog:


Ja és amint láthatjátok telefonál a kutyusokkal és a cicákkal... Fogalmam sincs, hogy ezt honnan szedte :)