A mostani bejegyzésem a szokásosnál hosszabb lesz: egy egész hét történéseit próbálom visszadni szavakban és képekben.
A múlt hétvégén a lakótársammal, Klaus-al elmentem vásárolni és turistáskodni a Chinatown-ba, majd beültünk egy kis kínai dim-sum kifőzdébe.
Elképesztő, hogy milyen olcsó itt a kaja: 14 dollárért degeszre zabáltuk magunkat + ittunk 1-1 nagyméretű üdítőt.
Cipőt és nadrágot mentem vásárolni, de csak egy inget sikerült vennem :)
Este főztem megint tésztát paradicsomos-gombás szósszal. Megkínáltam Klaus-t is, nagyon ízlett neki.
Hétfőn nem volt sok kedvem korán felkelni, hogy kiérjek a reggel 8-as buszhoz, úgyhogy a San Francisco-i irodából dolgoztam.
Kedden egy pár kollégám invitálására elmentem a Zeitgeist nevű romkocsmába. Szinte otthon éreztem magam: mintha a régi Westbalkánban lettem volna :)
Egy mexikói néni járkált körbe egy hűtőládával és azt kiabálta, hogy "tamales, tamales" (támálesz). A többiektől (akik törzsvendégek), megtudtam, hogy a
tamale egy mexikói étel, ami kukoricalisztből készül és általában kukoricacsuhában gőzölik. Van húsos és vegetáriánus verziója is. Azt mesélik, hogy a néni három fiát taníttatja abból a pénzből, amit esténként az otthon készített tamale-árusításból összeszed.
Voltak ott a Zeitgeist-ban érdekes fazonok: találkoztam például olyan Google-ösökkel, akik a 2004-es tőzsdérebocsájtás előtt csatlakoztak a Google-höz. Nekik most annyi pénzük van, hogy egyáltlán nem is kéne dolgozniuk. Ettől függetlenül, mivel szeretik azt, amit csinálnak és még csak huszon- harminc- évesek, normál alkalmazottak maradtak és szorgalmasan bejárnak dolgozni. Igaz nem mindegyik: az egyik srác, akivel beszélgettem tavaly kilépett és amatőr autóversenyzésbe kezdett. Vett egy Corvette-et, azt tuningolgatja és eljár vele versenyekre. Így is lehet... :)
Ja! A Zeitgeist-ban nem igazán ismerik a korsó sör fogalmát: inkább kancsóba csapolják a sört és utána az asztalnál mindenki a maga társaságának töltöget. Hatékony és hangulatos, mint nálunk a
sörzsiráf :)
Két hét után kifogytam a tiszta ruhából, így halaszthatatlanná vált a mosás. Itt az embereknek nagyon ritkán van mosógép a lakásukban. Vagy közös mosógépek vannak, vagy le kell menni a legközelebbi mosodába. Szerencsére itt az épületen belül, a mi szintünkön van egy mosószoba 4 mosógéppel és 4 szárítógéppel. Persze el kellett mennem mosószert vásárolni, mert az nem volt a lakásban.
A ruhát gondosan bepakoltam a gépbe, beöntöttem a mosószert és gondoltam már csak az van hátra, hogy megnyomjam a "Start" gombot és kivárjam a 30 perces mosási program lejártát. Hát ez nem volt olyan egyszerű: a mosásért 1 dollár 50 centet kell fizetni, de a mosógép nem fogad el aprót, sem papírpénzt, sem bankkártyát: egy spéci chip-kártya kell hozzá. A lakáskulcs mellé kaptam is egy ilyet. Bedugtam, de kiderült, hogy egy cent sincs rajta. Na, akkor el kell menni feltölteni. A feltöltő automata egy másik épületben van... no problemo :) A feltöltéshez bankkártya kell, szerencsére volt nálam és működött is, így a feltöltött kártyával visszamentem és már indult is a mosás. 30 perccel később meg átpakoltam az egészet a szárítógépbe és újabb 1 dollár 50 cent leperkálása után indult a 60 perces szárító program. Nem gyűrődtek annyira össze a ruhák, mint amennyire számítottam.
Csütörtökön találkoztam Áronnal. San Francisco-ban dolgozik, a Google irodához nagyon közel. Kiugrottunk együtt ebédelni a
Port of San Francisco Ferry Building-hez, ahol a Farmer's Market szokott lenni.
Egészséges japán kaját ettünk. Elég felejthető volt az íze, viszont drága volt. Ahhoz képest meg főleg, hogy a cégnél ingyen ehetek jót. Viszont a desszert, amit egy gourmet boltban vettem, na az megérte a pénzét!
Este egy pár kollégámmal elmentünk enni-inni: először beültünk egy
érdekes helyre koktélozni. Ez egy olyan koktél-/whiskey-bár, ami az 1920-as években, az alkoholtilalom idején ú.n.
"speakeasy" lebujként üzemelt, azaz illegálisan, titokban árultak szeszesitalokat. Ennek megfelelően az utcáról csak egy jellegtelen, felirat nélküli ajtó látszódik az egészből. Se cégér, se nagy üvegablakok. Csak egy faajtó, amin kopogni kell. Résnyire nyitják, majd megkérdezik, hogy mi a jelszó. Ezt tudni kell, különben nem engednek be :) Az aktuális jelszó: "tasty" (azaz ízletes -- valószínűleg sosem változik).
Egy koktél után átmentünk egy indiai étterembe, ahová az indiai kolléga invitált minket.
Ő az:
Rajtunk kívül csak indiai vendégek voltak, a szakácsok és a felszolgálók is mind indiaiak voltak: jó jel! :) Amúgy ez egy olcsó, nem puccos hely volt, amolyan kifőzde jellegű. Az indiai kolléga rendelt az anyanyelvén. Nem nagyon kérdezett minket, hogy ki mit kér: kirendelt szinte mindent az étlapról! Volt ott vegetáriánus spenótos valami, csirke, bárány, sárgaborsó, hagyma, rízs, naan kenyér, fokhagymás-joghurtos öntet, szóval minden. Az volt a legjobb indiai kaja, amit eddig ettem! ...és itt is elég olcsón kajáltunk: fejenként 20 dollárra jött ki a fejedelmi vacsora.
Pénteken tipikus munkanap volt: már 4-5 között kezdődött a TGIF (Thanks God it's Friday) party. Most kivételesen nem Larry és Sergey voltak a házigazdák: most kint a szabadban volt a party és tehetséges break-táncosok tartottak bemutatót. Mind Google alkalmazott! Nagyon jó volt látni, hogy itt jól kijönnek egymással az afro-amerikaiak, az ázsiaik, "fehérek" és a latin származásúak. Mind együtt táncoltak és jól szórakoztak. Nem gyilkolták egymást, mint ahogy azt Los Angeles utcáin szokás.
Ma (szombaton) kimentem a Golden Gate Park-ba a "
Hardly Strictly Bluegrass" fesztiválra. A bluegrass tipikus amerikai zene: a country, a blues, a jazz és a swing között található valahol. A legerősebb elem talán a country benne. Hogy ráhangolódjak az "amerikai hangulatra" egy hot-dog-gal indítottam, aztán késő délután egy jó nagy, zsíros hamburgert ettem. Ja! A szalmakalapomban mentem ki, hogy ne égjek le a napon. Hát nem lógtam ki a sorból :)
Nem lett a kedvencem a bluegrass muzsika, de azért volt egy-két igen jó zenei élményem. Ott voltam
Odetta koncertjén, aki egy 77 éves fekete énekes/gitáros muzsikus nő.
Nagyon megható volt néhány szám, amit énekelt. Janis Joplin és Bob Dylan példaképnek tekintették őt és sok inspirációt nyertek tőle.
A másik, ami nagyon tetszett: a
John Jorgenson Quintet.
Ők cigány jazz-t és swing-et játszanak főleg. 1 bőgős, 1 dobos, 1 ritmus-gitáros, 1 hegedűs és 1 szóló-gitáros alkotta a quintettet. Játszottak saját számokat, ismerősök számait és klasszikus
Django Reinhardt számokat is. Mit mondjak, elég jól nyomták!
A fesztivál amúgy két napos, ingyenes és 5 színpadon vagy 60 együttes lép fel. Nagyon színvonalas volt a szervezés és a felhozatal egyaránt.
Végig nagyon hiányzott mellőlem Eszter. Így egyedül nem volt teljesen kerek ez a koncertlátogatás.
Hazafelé menet ilyennek láttam az eget:
További képek az albumban:
http://picasaweb.google.com/leczbalazs/200809SanFrancisco#Ja! Még egy gondolat: ez talán az első olyan külföldi tartózkodásom, hogy egyáltalán nem használok papír alapú térképet a tájékozódáshoz. A szállástól a koncert helyszínéig Google Maps-el terveztettem meg az útvonalat. Ez pontosan megadta, hogy hol, melyik villamosra kell felszállnom, még azt is, hogy mikor jön a következő!
View Larger MapÚtközben a telefonomon követtem nyomon hogy hol tartunk (a beépített GPS segítségével), így pontosan tudtam, hogy mikor kell leszállnom. Mindez megkímélt attól az idegeskedéstől, amit a helyismeret hiánya tud okozni. Ez nagyon nagy változás szerintem. A villamoson mellettem ülő idősebb hölgy meg is jegyezte, hogy nagyon "impressive" a kezemben tartott telefon+GPS szerkezet és elhatározta, hogy ő is beszerez egy ilyet :)
Na, mára ennyi. Holnap reggel komppal átmegyek Alameda-ba és meglátogatom Áronékat. A lányaik már 5 és 2 évesek. Viszek nekik ajándékot, amiket még Eszter választott ki és vett meg Dublinban.
Hát így nézek ki, amikor hazaérek egy hétköznap :)
