Mézeskalácsok

Idén már másodszorra készültek nálunk mézeskalácsok.
Először egy mézeskalács házikót készítettünk. Sablon alapján kivágtam a házikó falait, tetejét, kéményét és kisütöttem őket. Elkészítettem az írókát és mikor Nóri felébredt, közösen összeállítottuk és feldíszítettük. Nagyon jó móka :) De tényleg! Nem gondoltam, hogy ilyen egyszerű dolog ez a mézeskalács ház készítés, azt pedig főleg nem gondoltam, hogy egy 22 hónapos ennyire élvezi ezt az összerakósdit. Neki ez egy nagy legó és csodálva nézte, hogy mi lesz belőle. A díszítést úgy csináltuk, hogy kiraktam az összes cukorkát és mindig mondtam, hogy melyikből milyen színűt kérek.

Később készítettem mézeskalács díszeket is. A mézeskalács receptje Limarától származik. Én az általa megadott recept harmadát készítettem el. Ebből lett két kicsit tepsi mézeskalács, amit megettünk, merthogy ez nemcsak építeni, díszíteni jó, de nagyon finom, azonnal puha lesz, így rögtön fogyasztható is. Ezen kívül lett egy nagy tepsi, amit feldíszítettem, egy nagy házikó és két mini ház (aminek a sablonját itt találjátok).

Most először klasszikus írókát használtam, azaz tojásfehérjét felvertem, majd mikor elkezdett habos lenni kanalanként adagoltam bele az átszitált porcukrot. Kb. 10 dkg porcukor kell egy tojásfehérjéhez, de ez a tojás nagyságától függ. Nem mértem, de nekem kb. 15 dkg mehetett bele. Mielőtt teljesen kész lett volna, szétosztottam fém tálakba és így tettem bele pár csepp folyékony ételfestéket. Ezután még szükséges volt hozzáadni pár kanál porcukrot. Ilyenkor már csak kézi habverővel kevertem rajta. Mindig csak kevés cukrot adagolva hozzá. Akkor jó, ha lassan folyik le a habverőről a máz. Ha túl sok cukrot tennénk bele, akkor citromlével, vagy ételfestékkel nyugodtan hígíthatunk rajta. Az elkészült habokat zacskókba töltöttem, a levegőt kinyomtam belőlük és a felső végét elkötöttem befőttesgumival. A saroknál kicsi (figyeljünk oda, próbáljunk tényleg kicsi) lyukat vágtam rá és már mehetett is a móka :)

Ha mintát szeretnénk a házikó falára rajzolni írókával, akkor ezt érdemes az összeállítás előtt megtenni, ha csak cukorkákkal, gyöngyökkel díszítjük, akkor az összeállítás után is feldíszíthetjük.

Nagyon elégedett vagyok az eredénnyel. Néhány díszt elajándékozunk, a házikó pedig a lakás dekorációja lesz. Nemcsak szép és kedves, de az egész lakás mézeskalácstól illatozik tőle :)

Nórika majdnem 23 hónaposan

Az elmúlt hetekben a költözés miatt elmaradtak a Nórival kapcsolatos posztjaim. De végre minden a helyére került. Sikerült berendezkednünk, úgyhogy van egy kis időm írni.

Kezdjük talán a napirendünkkel. A költözés óta kicsit megcsúszott Nóri napirendje, később ébred reggel, aminek nagyon örülünk. Viszont ennek az az ára, hogy este később is fekszik le. A következők szerint alakulnak mostanság a napjaink. Nóri 8-fél 9 között ébred. Ébredés után mindig áthozzuk magunkhoz és ezek talán a nap legédesebb percei: hármasban az ágyban lustálkodunk (max. 10 perc). Majd ébredés után közösen reggelizünk. Reggeli után szoktam Nórit rendbe venni, közben Balázs is készül dolgozni. Majd Nórival kikisérjük Balázst a lifthez, elköszönünk és integetünk neki. Délelőtt sokszor kimegyünk sétálni, mostanában a karácsonyi készülődés miatt többször voltunk vásárolni is. Ha az idő borongósabb, akkor itthon játszunk, én főzök. Nóri 10 és fél 11 között tízóraizik valamilyen gyümölcsöt, néha babakekszet. 1 körül ebédelünk és utána alszik. Az elmúlt napokban 2,5-3 órát is alszik délután. A délutáni ébredés után szokott uzsonnázni. Ezt követően szintén séta, vagy játék a programunk. 7 és fél 8 között ér haza Balázs, ilyenkor szoktunk vacsorázni. 9 körül fürdetjük Nórit és fél 10 körül alszik el.

Leírni is alig merem, hogy az elmúlt napokban milyen jól aludt Nóri... Múlt héten kibújt a negyedik szemfoga. Az első háromról nem is írtam, az pont a költözés alatt történt. Kicsit megszenvedte őket. Nappal nem votl semmi gond, este viszont 3-4-5 alkalommal is felsírt és át kellett menni megnyugtatni. Én észre se vettem, hogy a negyedik még kibújó félben van. De múlt héten egyik este elég nyűgös volt és az orra is be volt dugulva, megmértem a hőmérsékletét és 38.8 volt. Azonnal adtam neki Nurofent. Attól le is ment a láza és a kedve is jobb lett. Ekkor néztem meg, hogy hány foga is van kint és észre vettem, hogy bizony a negyedik szemfog helyén egy hatalmas fehér dudor van. Másnap reggel ki is bújt a foga és azóta nincs se orrdugulás, se láz, szóval valószínű, hogy csak a fogzás volt a ludas.

Ez azt jelenti, hogy 16 foga van már kint. Mióta kibújt ez a foga, egész nyugodtak az esték. Sokszor halljuk, hogy felnyög, vagy forgolódik, de visszaalszik magától és sokszor átalussza az estéket. Az elmúlt szombaton megdöntötte a saját alvási rekordját, este fél 9-től reggel 8:38-ig aludt. Már a frász jött rám, hogy nincs-e valami baja. Mi Balázzsal már a reggeli teánkat kortyolgattuk, amikor Miss Nóra végre felébredt :)
Nagyon jó végre aludni egy kicsit. Le sem tudom írni mennyivel jobban érzem magamat így, hogy alszom esténként :) Nem tudom ez meddig marad így. Nagyon félek a mostani hazautunktól. Tavaly pontosan a karácsonyi utazásunk tett keresztbe Nóri alvását illetően, ami után majdnem fél évig szenvedtünk és a végre az lett, hogy szakember segítségét kértük. Szóval nem kevés félelem van bennem emiatt.

Nórika egyébként szépen növöget. Mivel 21-én, pénteken utazunk haza (haha, jó kis világvégi program), így az elmúlt napokban odaadtunk már Nórinak néhány karácsonyi ajándékot. Tudom... Tudom... annak a fa alatt lenne a helye, de nem akarom csak azért elcipleni ezeket Magyarországra, hogy majd visszacipelhessük őket. Illetve úgyis lesz elég meglepetés a fa alatt, hiszen a rokonoktól egész bizotsan sokmindent kap majd.

Már rengeteg új szót mond. Elkezdte mondani a több szótagos szavakat is pl. fekete, fülhallgató, hangos, utolsó, babakeksz (ezek a fontos szavak, ugye...). Tényleg minden nap mond valami újdonságot.
A legújabb dolog, egész friss tegnap történt, hogy megtanulta az első szavát angolul. Persze van néhány szó, amit eddig is mondogatott angolul (pl. Bye-bye, moon), de ezt hétvégén tanulta Ellától. Ez az első olyan szava, amit hamarabb tanult meg angolul, mint magyarul.
Szombat délután átjöttek hozzánk Petráék. A gyerkőcök játszottak, mi dumáltunk és sütöttünk néhány mézeskalácsot is. Nos ők hoztak Nórinak egy nagyon klassz kis ajándékot, egy gyurma sütigyárat :) Színes gyurmákkal lehet sütiket formázni, különböző segédeszközökkel. Nagyon jópofa. Vasárnap délután Balázzsal elmentünk beszerezni az utolsó karácsonyi ajándékokat és addig Ella vigyázott Nórira. Többek között ezzel a gyurmasüti játékkal is játszottak. Majd másnap Nóri Balázzsal gyurmázott, amikor többször is mondta a gyurmára mutatva, hogy "dó". Nem értettük... De kitartóan mondogatta. Pár alkalom után leesett, hogy ez nem "dó", hanem "dough" (azaz magyarul gyurma). Ezek szerint csak ragad rá valami az angolból is :)

Az első karácsonyi ajándék

Hát még mindig teljesen kész vagyok ettől a dolgotól...

Az úgy volt, hogy ma egész nap esett az eső. Ha mégcsak esett volna... De fújt a szél, olyan erősen, hogy hajnalban aludni sem tudtam (szerencsére Nóri tudott). Szóval pocsék idő volt! Hogy Petrát idézzem, "Idő? Ez nem idő, ez világvége!". És tényleg! A reggel kezdetét csak azért tudtuk, mert ránéztünk az órára, ugyanis egész délelőtt olyan sötét volt, mintha mindjárt eljönne a világvége (tényleg ezt hittem, hogy ez itt az Armageddon és jól számonkérhetjük a majáktól, hogy akkor most nem húzzuk ki 21-éig?!)

De az égiek kegyesek voltak hozzánk és délután elállt az eső. Sőt! A szél is elcsendesedett, így Nóri délutáni alvása után kimenütnk kicsit sétálni. Igazából vásárolnunk is kellett. Nem jutottunk messzire, egész pontosan a liftig, ugyanis nem működött a lift. Egy totyogóval és babakocsival nekiindulva ez egy pöti problem volt. Visszacsattogtunk a lakásba, de mondtam, hogy ha már végre nincs eső, akkor engem egy ilyen kis akadály, mint a liftnélküliség, bizony nem tántorít el attól, hogy nyakamba vagyem a várost (azaz azt a két utcát, amin mennünk kell, hogy a Tesco-ig eljussunk). Szóval egy kis átrendezés után ismét nekivágtunk utunknak. Gondolkodtam, hogy így gyalogosan csak a közelebbi bevásárló központba megyünk, de megláttam, hogy néhány kis bódé már kinyitott a karácsonyi vásárban és van élő betlehemes is. Ez nagyon csábított, így a Tesco felé vettük az irányt. Nóri persze az első árusnál megállt. Ugyanis ki voltak rakva kicsi gumilovak, olyanok, amilyen itthon is van neki. Nagyon megörült neki. Hagytam, hogy az egyikre felüljön, az árus szemmel láthatóan nem bánta. De pár perc után mondtam Nórinak, hogy mennünk kell, köszönjön el a pacitól. Nóri erre megölelte és adott neki egy nagy puszit. Én olvadoztam, hogy milyen cuki-édes-kedves-okos kislányom van. Majd odébb álltunk.

Erre egy nő (komolyan mondom fogalmam sincs honnan, mert addig észre se vettem, pedig jó szokásom sasolni a körülöttem lévőket) odalibbent mellénk és mondta, hogy megveszi Nórinak a lovacskát. Mondtam, hogy hát köszönjük szépen, de nem kérjük a lovat. Erre mondta a középkorú, jól öltözött, ránézésre teljesen józan eszű nőci, hogy ajándékba szeretné megvenni ezt Nórinak, mert látta, hogy nagyon tetszett neki. Szabadkoztam, hogy ugyan dehogy, egyrészt a gyereknek minden nagyon tetszik, az ölelgetés, illetve a puszi nem jelent semmit. Másrészt, nincs rá szükségünk, van otthon sok-sok játéka. Harmadrészt van egy nagyon hasonló lovacskája már otthon. Köszönjük szépen, de nem! Bye, bye! De a nő erősködött, hogy higgyem el, Ő ezt nagyon szeretné most megvenni Nórinak. Mondtam, hogy szó sem lehet róla, vegye meg a családjának, vagy egy rászorulónak. Erre a nő szeme könnyes lett és mondta, hogy nincs senkije. A gyerekei már nagyok, nincs unokája és nagyon szépen kéri, hogy fogadjam el ezt. Közben már készítette is a tárcáját és fizetett az árusnál. Az árus közben nevetve mondta, hogy örüljek annak, hogy ilyen kedvesen vesznek nekünk ajándékot és fogadjam már el.... Nagyon zavarban voltam.
Az kavargott a fejemben, hogy ez egy vadidgen, hogy egy rászoruló gyerek mennyire örülne neki, hogy Nóri úgyse fog vele játszani, mert a másik lovacskára is már csak 1-1 percre ül rá és egyébként is mi ez, valami kandikamera???

Mikor fizetett a nő és láttam, hogy nincs visszaút, nagyon megköszöntem és mondtam, hogy viszonzásképp szeretném meghívni egy teára, vagy engedje meg, hogy vegyek neki valami apróságot a vásárban. Azt mondta, hogy az évek során megtanulta, hogy ha adunk valamit, akkor egyben kapunk is. Azt kapjuk, hogy a másiknak örömet szerezhettünk és hogy neki most az mindennél többet ér, hogy látja Nóri arcán a boldogságot.

Én csak pislogtam... most mit mondjak erre?
Mégegyszer megköszöntem, boldog ünnepeket kívántunk és már ment is tovább a nő.

Szóval Nóri az első karácsonyi ajándékát nem tőlünk kapta, nem a nagyszülőktől, mégcsak nem is a Télapótól, vagy a Jézuskától, hanem egy idegen nőtől (talán Angyal volt?! :).

Mindenesetre az eset után ott álltam, egyik kezemben a ló, másikban a gyerek és azon morfondíroztam, hogy most hogy menjünk így a Tesco-ba vásárolni... Sehogy!

Úgyhogy hazajöttünk, feltornáztam a lovat, Nórit és magamat a második emeletre (mert ugye a lift még mindig nem működött). Közben ezen az egészen gondolkodtam. Hogy hogy tudtam volna lebeszélni arról, hogy megvegye. Hogy hogy a bánatba kötött ki a ló a kezemben??? És így tovább.

Majd lepakoltunk és ismét, immár harmadszorra, nekivágtunk a vásárlásnak. Pár méter után, egy útkereszteződés előtt odajött egy idős bácsi, hogy Nóri milyen aranyos (gondoltam, ha most ez is valamit venni akar, akkor az elején leszögezem, hogy a gyerek egy Ferrari-ra vágyik!). Elkezdtünk beszélgetni. Nagyon tetszett neki Nóri. Mondta, hogy neki is van három unokája, hogy mennyi idősek, hogy hívják őket... Majd mondta, hogy szívesen segít átmenni Nórival az úttesten. Én fogtam Nóri egyik kezét a bácsi pedig megfogta a másikat és így mentünk át. Még kicsit beszélgettünk. Mondta, hogy reméli, hogy nem baj, hogy így leszólított minket, de olyan kis aranyos Nóri. Majd pár mondat után elköszöntünk egymástól, de láttam a szemem sarkából, hogy hosszan nézett minket, amíg be nem mentünk a boltba.

Később kaptunk még bőven bókokat a Supervalue-ben, a cukorkaboltban, a ruhaüzletben és a lépcsőházban is.

Nem tudom, hogy most tényleg ilyen cuki kiscsajom van, hogy másoknak is így megtetszik, vagy egyszerűen ritka a látvány, hogy egy ilyen pici totyogót (és Nórit mindig kisebbnek nézik, mint a valódi kora) babakocsi nélkül kézenfogva vinne az anyukája és ez tetszik meg az embereknek.

Természetesen jól esett a dolog. Bár a nem várt ajándék nagyon zavarbaejtő volt. Ezeket a sorokat írva is azon filózok, hogy vajon mivel, hogyan tudtam volna lebeszélni a nőt a vásárlásról. Talán ott kellett volna hagynom? Nem kellett volna leállni vele beszélni? Kötni kellett volna az ebet a karóhoz és ha elsírja magát, akkor is visszautasítani?

Őszinte leszek veletek... Nóri azóta se ült rá az új lovacskára. Hazaérve még egyszer megölelgette, de ennyi. Rossz érzés, mert azt hiszem más kisgyereknek -olyannak, aki igazán vágyik rá- nagyobb örömet szerzett volna. Lehet, hogy eladományozzuk valakinek, aki rászorul és aki jobban értékeli.

Az első mikulás ünnepség

Tavaly nem kerekítettünk túl nagy feneket a mikulásozásnak. Idén már volt egy kis ajándékozás és Nórika először találkozott a Mikulással.

Már hetek óta mesélek Nórinak a Télapóról. Énekeltem is neki dalokat. De azt hiszem az áttörést Bartos Erika "Bogyó és Babóca karácsonya" című mesekönyve hozta meg. Nórika imádja a Bogyó és Babóca meséket. Először tavasszal kaptunk Mifyéktől egy Bogyó és Babóca könyvet, amit pár hónapig elő se vett Nóri, majd egyre többet lapozgattuk és nyáron teljesen rákattant. Anyu hozott ki nekünk pár Bogyó és Babócás könyvet és másoktól is kaptunk ajándékba. Most már elég szép kis gyűjteményünk van és nem telik el úgy nap, hogy Nóri ne hozná és ne verné a combomat, hogy vegyem fel. Amint felveszem, azonnal mondja, hogy "Anc, messé!" (anya, mesélj!). Én pedig mesélek :)

A karácsonyos könyvben szó esik a Télapóról is és Nórinak meséltem, hogy hamarosan hozzánk is jön majd a Mikulás.

Aztán mikor átköltöztünk az új lakásba, vettem néhány karácsonyi ablakmatricát, amin szintén rajta van a Télapó és Nóri azóta minden nap megsimogatja, ad neki puszit és elmondja, hogy milyen ajándékok vannak a puttonyában.

December 5-én tisztogattuk a kis cipőt és mondtam, hogy holnap reggel majd jön a Mikulás, de nem nagyon izgatta Nórit a hír. Másnap reggeli után mondtam, hogy nézzük meg, hogy vajon mit hozott a Télapó. Nóri erre odaszaladt az ablakhoz, hogy megnézze a mikulásos matricát... Szóval szerintem a lényeget nem értette meg. Mindenesetre mikor odaterelgettem a cipőjéhez örömmel látta a sok finomságot, amit a Télapó hozott. Volt a cipőjében (egész pontosan mellette) egy doboz babakeksz, két csomag baba rágcsálnivaló (ilyet még soha nem vettem neki, de egye fene, gondoltam egyszer hozhat ilyet a Mikulás) és egy Kinder-tojás is lapult az ajándékok között. Ennek örült a legjobban. Kicsi kóstolót kapott a csokiból is. De igazán az apró meglepetés izgatta. Egy kis csivava kutyus volt benne. Először Nóri felkiáltott, hogy "kanga" (azaz kenguru). Hát tényleg nem valami kutyás a kinézete. De nézegette, forgatta, majd felcsillant a szeme és láttam a megvilágosodást a tekintetében, Ő pedig lelkesen korrigált, hogy "mokus". Oké, gondoltam legyen mókus.

Ezzel a kis mütyűrrel játszott egész délelőtt. Kivette, berakta a pici tojásba, ide-oda vitte, beszélt hozzá. Nem is gondoltam, hogy ilyen kis semmiségnek ekkora sikere lesz :)

De az igazi találkozás a Mikulással ma történt meg. Ugyanis a Google szervezett egy Mikulás ünnepséget, ahová minden kisgyerekes alkalmazott és családja meg volt hívva. Nagyon vártam már a mai napot!

11-kor kezdődött az ünnepség, mi nemsokkal 11 után meg is érkeztünk. Még elég kevesen voltak. A bejáratnál állt két jégtündér (vagy valami olyasmi). Nóri kicsit megijedt tőlük, úgyhogy siettünk befelé, le se fotóztuk őket. A ruhatárban leraktuk a kabátokat és a babakocsit, majd mentünk is a Télapó kunyhójába. Itt csak pár percet kellett várnunk, mert csak egy gyerek volt előttünk. Megkérdezték Nóri nevét és hogy mennyi idős. Majd szólítottak, hogy a Télapó várja Norcit. Előtte persze elmagyaráztuk Nórinak hogy hová megyünk, kivel találkozunk és nagy szemekkel nézte a Mikulást. Próbáltak barátkozni, de Nóri félt tőle. Leültem vele együtt a Mikulás mellé, de Nóri kivetette magát a kezemből és szaladt Balázs felé :) Szóval az első fotó a Mikulással úgy néz ki, hogy Eszter széles vigyorral az arcán ül a Mikulás mellett, Nóri pedig kicsit eltorzult arccal jön le Anya öléből. Ha nem haragszotok, ezt inkább nem publikálom :) Mindenesetre én már azt is sikernek éltem meg, hogy nem sírt azonnal.

Aztán el is köszöntünk a Mikulástól és Nóri kapott egy kis csomagot. Egy plüss zsiráf (vagy tehén, még nem fejtettük meg) és egy nagy csokimikulás volt benne.
Ezután megnéztük a többi részt. Volt étkező, ahol le lehetett ülni, volt főtt étel, kekszek, fagyi, gyümölcssaláta, szóval volt választék.

Aztán volt egy ugrálóvár. Ez Nórinak nagyon tetszett volna, de csak a szélére mertük engedni, mert főleg nagyobb gyerekek voltak bent és féltem, hogy fellökik őt.
Volt rajzfilmnézés, rajzolás, arcfestés, fotózás, sok-sok dekoráció (karácsonyfák, hóemberek, jegesmedvék, hópelyhek stb.). Volt egy kis kézműves rész is, ahol karácsonyi díszeket, ajándékokat, pólókat lehetett készíteni. Illetve volt egy lufihajtogató bohóc.

Ez tetszett Nórinak a legjobban. Nagy szemekkel nézte a bohócot és bámulta, ahogy a lufikat fújta és csavarta. Neki is csinált egy viráglufit és Nóri teljesen odavan érte. Ha meglátja a lufit, ölelgeti, puszilgatja és mondja, hogy "boóc" :)

Negyed egy körül indultunk haza, akkor már elég sokan voltak. Nóri hazafelé az autóban kicsit elbóbiskolt, de végül még maradt annyi ereje, hogy ebédeljen és után ki is dőlt.

Nagyon jól éreztük magunkat. Nem is gondoltam, hogy ennyi program lesz. Nem csalódtam a Google szervezésében! Nagyon jól összehozták ezt a délutánt :)

Fodrásznál jártam

Már jó pár hete történt, hogy fodrásznál jártam. Tudom, ez sokaknak egy havi átlagos dolog, de számomra ez most komoly kaland volt.

Ott kezdődött a dolog, hogy a Facebook-on több írországi magyar anyuka is dicsért egy fiatal magyar fodrász lányt, Szandit. Ez már ígéretes volt, ugyanis a helyi szalonok árai igencsak borsosak, a szolgáltatás szinvonala pedig ingadozó és én már rengeteg rémtörténetet hallottam itteni fodrászokkal kapcsolatosan. Szóval nem bíznám rájuk a hajamat.
Ha hazalátogatunk, általában betérünk a fodrászhoz is, de nagyon szerettem volna már valami kis változást. Szóval örömmel olvastam erről a lányról, meg is beszéltem vele, hogy egyik hétvégén eljön hozzánk, de aztán volt egy kis kavarodás. Végül abban egyeztünk meg, hogy egy péntek délelőtt inkább én megyek át hozzá. Mivel Szandi elég közel van a belvároshoz (azaz Katához, a kozmetikusomhoz), úgy gondoltam két legyet ütök egy csapásra és Katával is megbeszéltem pár dolgot aznapra.
Balázs pont szabin volt, úgyhogy az volt a terv, hogy először elvisz a fodrászhoz, majd ő és Nóri hazajönnek én pedig busszal, vagy akár gyalog átmegyek Katához. Aztán bevillant, hogy mi lesz, ha elered az eső... (ugye ennek mifelénk komoly kockázata van). A frissen szárított hajamat tönkre tenné. Szóval az sokkal jobb lenne, ha Balázs és Nóri megvárna a fodrásznál és együtt átmennénk Katához... és itt a tervezés közben bevillant az a tény, hogy jééé miért kell nekem szegény férjemet személyes söfőrnek használnom, amikor nekem van jogosítványom. Sőt! Annak idején, amikor dolgoztam, rendszeresen vezettem is.
Úgy éreztem, nem lehetek olyan önző, hogy ekkora szivességet kérjek Balázstól. Illetve nem tartottam azt sem szépnek, hogy közben Nórival is kiszúrok, hiszen ahelyett, hogy apukájával otthon játszana, ide-oda cipelnénk egész nap az autóban. Szóval erőt vettem magamon és úgy döntöttem egyedül megyek autóval.

Megkértem Balázst, hogy nézzük meg együtt a térképen, hogy pontosan merre is kell mennem. Balázs nagyon örült a dolgonak, ugyanis hetek, sőt hónapok óta nyaggat, hogy vezessek többet. Ez egy kitünő alkalom volt, hogy végre gyakoroljak egy kicsit.

Megnéztük az útvonalat, átbeszéltük a trükkösebb részeket és másnap nekivágtam a dolgoknak. Bár igaz, hogy rögtön az elején (nem, nem az első lámpánál, kicsit előbb... nem, nem az első kereszteződésnél, kicsit előbb... nem, nem az első zebránál, még előbb... a MÉLYGARÁZSBAN!!!) elakadtam. Ugyanis ahogy gurultam fel az alsó szintről, van egy szűk forduló, amit jól beszívtam és láttam, hogy itt bizony nem megy el a kocsi orra, csak úgy ha kicsit belerondítok a falba. De szerencsére észnél voltam, úgyhogy picit hátracsorogtam, megfogattam kézifékkel, majd kuplung, kézifék kienged, finoman gáz és már suhantam is tovább. A mélygarázs után a többi már gyerekjáték volt :) A forgalom nem volt vészes, bár hazafelé már többen voltak az utakon. Ismét rájöttem, hogy imádok Dublinban vezetni: mindenki nyugis, nem sietnek, nem dudálják le a fejemet, ha nem indulok el öt másodperc alatt a zöld lámpánál, nem előznek meg pofátlanul, nem vágnak elém. Budapesthez képest ez felüdülés.

Szóval elautóztam Szandihoz. Ő csinált nekem egy szuper új hajat. Végülis semmi hatalmas változás nem történt, nem lettem szőke és nem vágattam le tüsire a hajamat, de nem is ez volt a cél. Viszont életemben először lett frufrum :) Szerintem nagyon kis helyes hajam lett. Balázs szerint öt évet fiatalodtam. Én csak simán imádom az új frizurámat :) Mindenkinek csak ajánlani tudom Szandit, mert nagyon aranyos, jól dolgozik, kedvező árakon és kérésre házhoz is megy. Ilyen lett az új frizurám:

Aztán elkocsikáztam Katához. Ez már kicsit neccesebb volt, mert Ő a belváros sűrűjében lakik, de nem volt gond. Még parkolóhelyet is találtam a közelben és csodával határos módon sikeresen le is parkoltam. Tőle is megszépülve jöttem el. Aztán néhány cseles kanyar és belvárosi forduló után jöttem is haza és roppant büszke voltam magamra, hogy egyrészt elvezettem egyedül, másrészt nem nyírtam ki senkit, harmadrészt a kocsi is ép bőrrel megúszta a kalandot :)

Balázs és Nóri mindeközben nagyon jól elvoltak: játszottak, ebédeltek, aztán Nóri elaludt és pont akkor ébredezett, amikor hazaértem.

Nagyon jót tett a lelkemnek és az önbizalmamnak, hogy egyedül vezettem és hogy kicsit egyedül voltam, kikapcsolódtam. Kellenek az ilyen napok is, amikor nem a babázás, nem a háztartás, nem a család a program, hanem kicsit magamnak vagyok, magamért. Ezek az élmények is kellenek, hogy aztán az ember lánya feltöltődjön és újult erővel vesse magát a kakis pelus, a mosatlan edény és a családi élet egyéb szépségei közé :)

Édes hétköznapok

Imádtam a mai napot!

Reggel a szokásosnál kicsit korábban ébredtünk, így fél 8 körül már mindenki fent volt. Én gyorsan felöltöztem, összepakoltam néhány dolgot, addig Balázs adott reggelit Nórinak és felöltöztette. Majd Nórival kettesben elindultunk Malahide-ba Kerekítőre. Már egyszer voltunk, de az elmúlt hetekben sajnos nem tudtunk menni, így nagyon örültem, hogy ma végre eljutottunk rá.

Valahogy elfelejtem mindig, hogy ez a Malahide a világ másik felén (na jó, ez kicsit túlzás, de az igaz, hogy Dublin másik felén) van. Szerencsére szép napos idő volt, bár egyáltalán nem volt meleg, sőt! De legalább a nap sütött. Szóval Nórival DART-ra pattantunk és röpke egy óra alatt oda is értünk. Az úton nagyon jól szórakoztunk, ugyanis a belvárosban leszállt a DART-ról a tömeg, így lett ülőhelyünk és Nóri nagyon élvezte a vonatozást.

Kicsit előbb értünk Malahide-ba, így beültünk egy kis teázóba. Én ittam egy jó erős teát és Nórival elfalatoztunk egy scone-t, egy igen finom málnalekvár és vaj kíséretében. Nagyon finom volt. Bevallom, én eddig soha nem ettem még scone-t. Pár hónapja sütöttem itthon, de nem voltam elalélva tőle. Viszont ez, amit most ettünk... Hát ez valami isteni volt! Enyhén cukrozott volt a teteje és így volt kisütve. Belül pihe-puha volt és frissen süthették, mert még langyos volt. Egy falat mennyország! Nemis "egy falat", mert szép nagy adag volt :)

A reggeli után mentünk is a Kerekítőre, ami a helyi könyvtárban volt. Kb. 10-15 kisgyerek lehetett a foglalkozáson. Nóri nagyon jól érezte magát. Annyira tetszett neki, ahogy Ági, a Kerekítő szervezője és vezetője énekelt. Mindig arra fordult, amerről hallotta Ági hangját és nagy szemekkel figyelete. Tetszettek neki a buborékok is, amiket Ági fújt, illetve a triangulum hangja is megbabonázta. Nagyon örültem, hogy Nóri felszabadult volt. Bátran oda mert menni más gyerekekhez, elhozta az asztalon hagyott játékokat és kérésre más gyerekeknek odaadott néhány játékot. Tudom, hogy sokaknál ezek alap dolgok, de Nóri régebben nagyon félős, visszahúzódó volt és nagyon örülök, hogy egyre jobban és gyorsabban oldódik idegen társaságban is.

A Kerekítőre egy anyuka hozott zserbót kóstolóba. Én figyelmetlen voltam és nem hallottam, hogy ez bizony nem egy átlagos zserbó volt, hanem főzőversenyre szánt darab. Így balga módon kihagytam a kóstolást. Pedig egész biztos vagyok benne, hogy isteni lehetett. Látogassatok el Erika blogjára, ott találtok többet a versenyre szánt zserbóról. Remélem, hogy sikere lesz vele! Szurkolok, hogy egy magyar finomság nyerje el a zsűri tetszését :)

A foglalkozás után elmentünk kicsit sétálni a kastélyhoz. Malahide kicsi város, a központ nagyon szép, olyan mint egy kis falu. A falusias légkört erősítette az is, hogy nagyon sokan csak úgy ránk köszöntek. Sokan megálltak és megnézték Nórit, megdicsérték, hogy milyen szép kislány. Illetve mindenhol nagyon készségesek voltak: segítettek leemelni a DART-ról a babakocsit, a teázóban az ajtót kérés nélkül előre kinyitották nekünk. Szóval nagyon figyelmesek és kedvesek voltak az emberek. Ezek apróságok, amik bearanyozzák a napot és amitől sokkal jobban érzem magamat, valamint ami miatt mindig bátran indulok el a babakocsival. Soha nem érzem tehernek, hogy egy kis totyogóval kell útra kelnem.

Ezek után délben DART-ra pattantunk és elmentünk Balázshoz a Google irodába. Ott ebédeltünk. Nóri sziporkázott! Nagyon tetszett neki az irodai légkör, ami nem csoda, mert az egész egy nagy játszótérre hasonlít. Szó szerint egy csomó játék hever többek között Balázsék szintjén is (játékpisztolyok, plüss állatok, pónik, robotok stb.). Persze Nóri első körben a pónikat szúrta ki, majd a plüss kecskéket.
Az étkezőben is nagyon jól szórakozott. Szaladgált, tetszett neki a sok szék, a sok asztal, a plakátok, az emberek. Viszont a sok érdekes dolog annyira lekötötte, hogy természetesen nem akarta evésre fecsérelni a drága idejét. Minden falat után ment és megnézett valamit, úgyhogy alig evett pár falatot.

Ebéd után jöttünk is haza és Nóri kb. két perc alatt bealudt a babakocsiban. Hazaérve ki se vettem belőle, csak kicsit levetkőztettem. Két órát durmolt a babakocsiban, majd felsírt. Kivettem, levetkőztettem, áttettem a kiságyába és még fél órát horpasztott :)

Az ébredés után farkaséhes lehetett, mert megevett egy nagy adag húsgombócot paradicsomszósszal és krumplival. Mondjuk ez amúgy is nagy kedvenc nála.

A délután második fele nyugisan telt. Én próbáltam túlélni és nem elaludni.
Nóri közben rohangált, olvasott, illetve egyszer a papucsával játszott és hallottam, hogy mindenfélét dumál, össze-vissza halandzsázik majd egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy azt ismételgeti, hogy "Apa, Anc, Apa, Anc" és így tovább. A végét sikerült elcsípnem:

Balázs este elment a céges karácsonyi bulira és csak hajnalban jött haza. Így kivételesen egyedül fürdettem Nórit és én tettem le aludni. Aztán én is bedőltem az ágyba és aludtam volna reggelig, ha a kislányom háromszor fel nem sírt volna...

Nagyon jó kis napunk volt! Szeretem az ilyen mozgalmas napokat. Bár sokat kivesz belőlem, de minden percért megéri!

Még mindig költözünk

Igérem hamarosan jövök a szokásos posztokkal. Lesz majd beszámoló a Nórival kapcsolatos új dolgokról, írok majd a napirendünkről és persze minden egyébről is.

Most azonban ott tartunk, hogy még mindig költözünk. Na jó, nem teljesen. Múlt vasárnap ugyanis beköltözünk az új albérletünkbe. Gyorsan kellett döntenünk és új helyet választanunk, ugyanis három hét múlva utazunk haza és nem szerettük volna az utolsó pillanatra hagyni a dolgot.

Négy albit néztünk meg. Kettőt a Pavilion háztömbben (egy kis kitérő: öt éve élünk itt és én eddig azt hittem, hogy ez Pavillion -ejtsd franciásan így: Pavíjon, nem pedig Pavi-lion... oops!), másik kettőt pedig a Harbour Court tömbben.
Az első, amit a Pavilion-ban néztünk, azonnal kiesett, mert ahhoz képest, hogy ugyanannyiba került, mint a régi albérletünk, elég régi és kopott volt. Az azonnali vétót a szobákba lerakott padlószőnyeg látványa váltotta ki. Valami katasztrófa volt! Barna színű, valami fonott anyag volt, amire nem szívesen állnék mezitláb. A sötét konyha, kicsi hűtő és szűk szobák már csak a hab volt a tortán.
A második, amit a Pavilionban néztünk meg, már ígéretesebb befutó volt. Hatalmas nappali és étkező, a konyha hasonlóan a nappaliból nyílik, mint a régi albinkban. Én ezt nagyon szerettem, mert így főzés közben is szemmel tudom tartani Nórit. A szobák nagyok. Bőven van hely pakolni. Egy apró dolog szúrt szemet, hogy Nóri szobája a nappali és a mi szobánk között lenne. A régi albiban a szobák egymás mellett voltak és a folyosó másik végén volt a nappali/étkező/konyha, így miután Nóri elaludt, nyugodtan beszélgethettünk, TV-zhettünk, zajonghattunk a nappaliban, ezt Nórinál nem lehetett hallani. A másik számomra kétséges dolog volt, hogy a nappali egyik fala végig ablak. Ami jól mutat, de féltem, hogy hűvös lesz miatta (a tulaj persze rögtön megnyugtatott, hogy nagyon meleg a lakás, ettől nem kell tartani). Illetve a harmadik dolog, hogy egy építkezés folyik a szomszédos területen, ami hétközben féltem, hogy túl hangos lesz (a tulaj szintén megnyugtatott, hogy az alap kiásása a sziklás talajból -ami állítólag az igazán zajos része az építkezésnek- már megtörtént és azóta kevésbé hangos a dolog).
A harmadik albi a Harbour Court-ban lévő egyik penthouse volt. Nekem nagyon tetszett, Balázsnak viszont nem jött be az elrendezése, illetve az, hogy a nappali elég kicsi volt. Nem is gondolkodtunk rajta sokat, ezt azonnal kilőttük.
A negyedik lakás, amit szintén ebben a háztömben néztünk meg nagyon hasonló elrendezésű volt, mint a régi albink. Elég nagynak is tűnt. Teljesen új, első bérlők lettünk volna és kicsit olcsóbb is volt, mint az eddigi albink. A nagy probléma az volt, hogy a tulaj nem akarta volna a bútorokat kicserélni. Azaz a saját bútorainkat el kellett volna adni (amin tuti, hogy buktunk volna párszáz eurót), de ez lett volna a "kisebb" baj. A nagyobb gond az lett volna, hogy így nem tudtunk volna gyerekszobát csinálni Nórinak, valamint vendégeket se tudtunk volna fogadni (hiszen őket a nappaliban lévő, saját kihúzhatós kanapénkon szoktuk elszállásolni).

Szóval kizárásos alapon a második albi mellet döntöttünk.
Az új albérlet szintén Dun Laoghaire-ben, a központban található. Gyakorlatilag egy utcányira költöztünk el. Szép, nagy, ugyanúgy kétszobás, mint a régi, de nagyobb, így kényelmesebben elférünk benne. Az elrendezése teljesen más, mint amilyen a Harbour View-ban volt. Nem igazán kedvező, hogy Nóri szobája a mi szobánk és a nappali között van, de remélem hamar hozzászokunk.

Balázs hétfőn leadta a régi albink kulcsait. Így a hétvégén áthoztuk az utolsó dolgokat is és bár megfogadtam, hogy nem takarítom ki az albit, hanem a higéniát illetően csak amolyan "íresen" adjuk majd át a lakást. Azonban nem tudtam ezt megtenni, így szombaton és vasárnap is suvickoltam, töröltem, portalanítottam, porszívóztam, felmostam stb. Így gyönyörű tisztaságban és talán még fájóbb szívvel hagytuk magunk mögött a régi lakást.
A pakolás és takarítás közben ismét rájöttem, hogy Nóri milyen rendes gyerek. Leültettem a szoba közepére, adtam a kezébe pár játékot, egy újságot és azt lapozgatta. Néha odajött, megmutatta, hogy mi van a képen, majd visszament és folytatta az olvasást. Azért nem akarok ám lódítani, egy totyogóval rémes a költözés! Maga a logisztika százszor nehézkesebb volt így. Ugyanis a cuccaink áthozatala a következőképp nézett ki: amennyi dolog befért a liftbe, annyit kivittünk a lakásból a lift elé, hívtuk a liftet, kitámasztottuk az ajtaját, belepakoltunk mindent, közben Nórira ügyeltünk, hogy ne csámborogjon el, hogy ne legyen útban és persze hogy végül Ő is a liftben kössön ki. Szóval nem volt egyszerű! Aztán le a lifttel, lift megint kitámaszt, cuccokat kipakoltuk a lift elé. Majd mindent elhordtunk a kocsiba, közben a parkolóban valakinek egy kézzel mindig Nórit kellett fogni, mert persze a kocsiba csak úgy nem lehetett betenni, mert akkor üvöltött. Szóval így jópárszor fordultunk mire minden az autóba került. Átkocsikáztunk az új lakás parkolójába, ott mindent elcipeltünk a liftig, közben ismét fél embert lekötött az, hogy Nórit szemmel tartsa. Aztán mindent beraktunk a liftbe, fel a másodikra, ott liftet kitámasztatni, kipakolni mindent és onnan már csak a lakásig kellett minden becipelni. Ezt az elmúlt napokban azt hiszem kilenc alkalommal játszottuk el. Megfogadtam, hogy legközelebb tuti, hogy saját házba költözünk!

Szóval sikerült a kiköltözés, de azért a berendezkedés még várat magára. A szobákban, a fürdőkben és a folyosón már minden a helyére került. A konyha is kb. 60%-ban rendben van. Viszont a nappalit (ami egyben az étkező is) még káosz uralja. Néhány doboz még mindig kipakolásra vár és halmokban állnak a kacatok, a kiválogatni való dolgok és ezek az apróságok kerülnek a legnehezebben a helyükre.

Az új albink amúgy jó. Még szokjuk. Más. Talán azt a legnehezebb megszoknom, hogy csak délelőtt süt be a nap. De nem panaszkodhatok. A régi albérletünkben mesés naplementékben volt részünk. Most pedig úgy tűnik gyönyörű napfelkeltékben lesz: