A családon és a barátainkon kívül viszont semmi jóval nem találkoztunk. Minden alkalommal, amikor hazamegyünk, rá kell hogy jöjjek, hogy milyen jó döntés volt elköltözni Magyarországról. Ha néha honvágyunk is van, most még elképzelni sem tudom, hogy rövid időn belül visszaköltözzünk. Igaz, hogy csak három hónap telt el azóta, hogy legutóbb hazalátogattunk, de a két ország közötti különbség minden alkalommal jobban érezhető. Persze megértem az okát annak, hogy otthon az emberek frusztráltak, stresszesek, kedvtelenek, de hogy miért kell bunkónak, előitéletesnek, arrogánsnak, korlátoltnak lenni, azt már nem nagyon értem...
Minden látogatáskor rádöbbenek, hogy jó döntés volt mindezt magunk mögött hagyni. Csak azt sajnálom, hogy a családjainknak így és ebben kell élniük. Legszívesebben mindenkit, aki kedves számomra kimenekítenék otthonról :)
Persze, ahogy azt nemrég egy barátnőm mondta: nem feltétlenül mindenkinek ez az útja, de szerintem aki erre vágyik, az lépje ezt meg, mert csak nyerhet vele. Persze Írországban sincs kolbászból a kerítés: kell dolgozni, kell hajtani, előre kell nézni, akarni kell, de minden annyival egyszerűbb. A közhangulat sokkal pozitívabb, ami rengeteget számít és az ember közérzetére is jó hatással van.
A mai nap itt munkaszüneti nap volt. Miért? Hát azért, mert a december 26-a nemzeti ünnep (St. Stephen's Day). Ez idén szombatra esett. Ha hétköznapra esett volna, akkor szabi lett volna. Az írek ezt egyszerűen megoldották: kitaláltak, hogy akkor azt a munkaszüneti napot átteszik hétfőre :) És így is lett. Én mondjuk ettől függetlenül bementem dolgozni, de cserébe kapok egy plusz szabadnapot, vagy dupla fizut a mai napra, ha azt választom :) Hehe!