2011. október 5., szerda

Újdonságok: koc-koc, kop-kop, pacsi és az első jelelés

Múlt héten sok új dolgot tanult Nóri. Először játszott fakockákkal. Nagyon szereti ezeket. Amikor két kockát összeütött, mondtuk neki, hogy "koc-koc". Mostmár nagyon érti és tudja, hogy ha mondjuk neki, hogy "koc" akkor a két tárgyat, ami a kezében van össze kell ütnie. Nagy érdeklődéssel figyeli, ahogy a különböző tárgyak összekoccantva más-más hangot adnak ki.

A másik új dolog a kopogtatás. Ha mondjuk neki, hogy "kop-kop" akkor a kezét az asztalhoz, vagy földhöz veri és "kopogtat" :)

Ezen kívül ügyesen ad már pacsit is. Ha mondjuk neki és tartjuk a kezünket, akkor beleüt.

Ma pedig először jelelt nekem.
3-4 hónapja kezdtünk el kézjeleket mutogatni Nórinak. Ez azt jelenti, hogy azokat a tárgyakat, cselekvéseket, amiket naponta többször használunk, mutatjuk neki kézjelzéssel. Ezekből már sokat megért. Felismeri a következők jelét: enni, inni, fürdés, barack, krumpli, séta, apa, tej (ami számára még egyenlő a cicivel).

Ma uzsonnára szőlőt ettünk és már egy kisebb fürtöt megevett, gondoltam szomjas lehet és mondtam/mutattam, hogy adok neki inni. Ivott is pár korty vizet, de aztán elhúzta magát. Nem értettem mit akar. Próbáltam neki adni szőlőt, de azt sem kért. Csak feszengett az etetőszékében és a kezével hadonászott. A kezét nézve láttam, hogy mindkét kezével a "tej" szót mutatja. El se hittem! Kérdeztem és mutattam a jelet, hogy tejet szeretnél? Ő erre kezével-lábával rugdosni kezdett, úgyhogy ezt igennek vettem. Kivettem a székből és amikor az ölembe vettem már fordult is a cicimre, hogy szopizhasson.
Alig hittem el, hogy tényleg jelelt, mert eddig nagyon ritkán és csak külön kérésre mutatta ezt a jelet. Én minden szopizáskor mutatom neki a "tej" jelet, de vagy csak mosolyog rajta, vagy úgy tesz mintha észre se venné. De ezek szerint nagyon is látja, mi több érti, ha mutatogatok neki.

Annyira örülök neki :) Ezek szerint jól csinálom, tényleg működik és van eredménye a jelelésnek. Ez akkor lesz igazán hasznos, amikor már nagyobb lesz, de még nem tud beszélni. A jeleléssel beszéd nélkül is a tudtunkra adhatja majd mit akar.

Nincsenek megjegyzések: