Halloween nálunk

Idén először volt nálunk olyan igazi Halloween-i hangulat. Persze már azelőtt is előfordult, hogy egy-egy buli kedvéért beöltöztünk, de soha nem díszítettük fel a lakást, nem faragtunk tököt és nem vártuk a "trick or treat"-elő gyerekeket sem.

Idén viszont máshogy alakultak a dologok. Nóri ovijában már hetekkel ezelőtt elkezdtek beszélgetni a Halloween-ről és fel is díszítették a termet.

Készítettek ilyen pókot (írnám, hogy "cuki pókot", de bevallom, ahányszor meglátom a szemem sarkából a fekete színű soklábú izét, mindig kitör a frász)

és készítettek szellemet is.

Sőt, múlt pénteken volt beöltözés is (mivel ezen a héten őszi szünet volt). Nóri fekete cicának öltözött és bár tavaly hallani sem akart arról, hogy felvegye a jelmezét, idén már örömmel és izgatottan várta a nagy napot, amikor végre beöltözhet. Hát ilyen kis cuki cica volt!

A gyerekek egész nap a jelmezben lehettek. Mondanom sem kell, hogy az eredeti koncepció, miszerint valami félelmetesnek kell beöltözni, hogy a túlvilági lényeket megtévesszük és ne vegyék észre, hogy mi élők vagyunk, az oviban -mint ahogy manapság már szinte sehol- nem volt feltétel. Így szép számmal voltak a lányok között hercegnők, tündérek, a fiúk között inkább akadtak félelmetes jelmezek, mint pl. kalóz, viking, krokodil, csontváz. De mindenki nagyon édes volt! El sem tudom mondani, hogy NEKEM mekkora élmény volt, látni Nóri arcán az örömet, amikor beléptünk a terembe és minden gyerek odaszaladt, hogy lássa Nóri jelmezét.

Persze a következő napokban még sokszor előkerült a cicajelmez és ki kellett őt festenem. Nagyon élvezte :)

Itthon faragtunk egy mosolygós tököt, amibe minden este gyújtottunk mécsest.

Ha nem jutott az eszembe begyújtani, Nóri mindig emlékeztett. Emellett sok-sok tököt, szellemet, denevért színeztünk és megcsináltunk egy klassz feladatsort is.

Íme néhány ezek közül, amiket innen töltöttem le.

Ági blogján még több Halloween-nel kapcsolatos feladatot, játékot találhattok.

Szóval izgatottan vártuk október 31-ét. De sejtettem, hogy nem kopog be majd hozzánk senki, mivel apartman épületben lakunk, ahol nem szokás a szomszédolás. Szerintem Nóri még kicsi, hogy "trick or treat"-elni menjen, hiszen még ki sem tudja mondani, hogy "trick or treat" :) Viszont arra készültem hogy, ha esetleg hozzánk kopogtatnának, legyen itthon édesség. Bár Nórinak direkt nem szóltam, hogy lehet, hogy jönnek majd gyerekek cukorkát kéregetni. Nem akartam, hogy rákészüljön és hoppon maradjon, ha senki sem jön. És nagyon jól tettem, mert sajnos nem jött senki. Szerintem amellett, hogy lakásokban nem szokás ez, az is belejátszott a dologba, hogy nincs túl sok gyerek a háztömbben.

Mindenesetre Nórinak így is emlékezetes maradt a dolog. Sokszor hallom, hogy játék közben mondogatja, hogy "Halloween", "spooky", "jelmezbál", "cica vagyok" stb. Szóval az élmény nem maradt el.

Sokan kérdezik, hogy november elsején, a Mindenszenteket itt ünneplik-e. Nem. Nincs ilyen ünnep. Október utolsó hétfője az ún. "bank holiday" (azaz szabadnap), de a Halloween-en kívül mást nem tartanak.
Bevallom, nekem a legkevésbé kedvelt ünnepem a Mindenszentek. Mindig utáltam, hogy kötelező módon ki kell vonulni a temetőbe, sírni kell, szomorúnak lenni, elázni az esőben, aztán suvickolni a sarat a csizmámról. Anya szomorú, mama szomorú, sötét van, hideg és komor minden.
Nem, köszönöm, nem kérek a Mindenszentek kötelező búskomorságából. Az év során nem ez az egyedüli nap, amikor kimegyünk a temetőbe és virágot, mécsest viszünk. És nem ez az egyedüli nap, amikor az elhunyt szeretteink eszünkbe jutnak és emlékezünk rájuk. Nem múlik el úgy nap, hogy ne gondolnék azokra, akik olyan nagyon fontosak voltak nekem és már nincsenek velünk. Minden nap eszembe jutnak és nem, nem feltétlenül érzek szomorúságot, mikor rájuk gondolok. Rengeteg szép, vidám, kedves emlék jut eszembe, amitől boldogabb leszek. Viszont ha rájuk gondolok és elszomorodok, akkor nyugodtan sírok, nem kell ehhez a Mindenszentek kötelező jellegű pátosza.
Olyan mélyen él bennem az emlékük, a vonásaik, az arcuk, a szemük villanása, ha valami nem tetszett nekik, a hajuk illata, a hangjuk, a kezeik mozdulata, az éles nevetésük, a szitkozódásaik, a hosszan elnyújtott nyögésük, ha fájt valamilyük, az ima, amit mantráztak, a mély szuszogás ha aludtak. Ezeket nem felejtem el soha és ezeknek a hiánya már mindig bennem fog élni. Nemcsak Mindenszentekkor.