Ismét Ági blogjáról hoztam néhány feladatot (innen és innen), amit még a Márton nap előtt sikerült megcsinálnunk Nórival. Nagyon élvezte Norca ezeket a kis libás feladatokat.
Elsőként azzal indítottunk, hogy elolvastunk két állatos könyvet. Az egyik "A tanya" című volt, a másikat nemrég kapta Nóri, ami egy farmról szól.
Megbeszéltük, hogy melyik állat milyen hangot ad ki. Melyiknek hogy hívják a kicsinyét, hogy miket esznek, hány lábuk van, hogy tudnak-e úszni stb.
Aztán jött az asztali fejlesztés. Ehhez a feladatlapokat innen nyomtattam ki.
Az első feladat árnyékkeresés, illetve párosítás volt. Nóri ezeket nagyon szereti, de most először gyakoroltuk azt, hogy az egyes párokat vonallal kössük össze. Lettek is girbe-görbe vonalak, de azért első nekifutásra elég jól ment neki.
A következő feladat az volt, hogy a piros istállókat megkeresve, azok mentén kellett vonalat húzni a kiinduló pont és a cél között. Először csak az ujjainkat vezettük végig a piros istállók mentén és amikor ez már jól ment, akkor Nóri filctollal is meghúzta a vonalat.
Aztán jött egy íráselőkészítő vonalvezetés.
És egy nagyon hasonló, itt a malackát kellett elvezetni a dagonyázó pajtásaihoz.
Majd elővettem a kivágott állatokat és csoportosítottuk őket, hogy melyik háziállat és melyik nem. Persze Nóri nem tudja, mit jelent a háziállat, így azt kértem, hogy azokat tegye egy csoportba, akik a tanyán élnek. Ez így már egyértelmű volt számára.
Aztán mondtam neki, hogy ezeket az állatokat háziállatoknak hívjuk. Majd megbeszéltük, hogy a többi állat hol él. Nagyon édes volt, mert a pillangót, hol a háziállatokhoz rakta, hol nem. De jogos is, hiszen a tanyán él az is :)
Ezután az olló használatát gyakoroltuk.
Végül egy édes kis libát készítettünk. Előre kivágtam a liba részeit (a sablont itt találjátok), így Nórinak már csak össze kellett ragasztania (segítettem neki, hogy mi hova kerüljün). A legjobban az tetszett neki, hogy a liba nyakkerndőjére ragaszthatta az apró rózsaszín pöttyöket. Ja és persze a liba lábáért is odavolt. Mondta, hogy "táncos lába van" :)
A következő nap szintén ebből a feladatsorból csináltunk feladatokat. De előtte elolvastuk a Verses ABC című könyvből az "L" betűs verset:
Az első egy párosítós feladat volt. Nóri menet közben magától kitalálta, hogy az azonos színű istállókat ugyanolyan színű filctollal húzza össze :)
Aztán egy labirintus. Hát ezen még van mit gyakorolni... :)
A következő feladatot imádta Norci! Kivágtam a színes istállókat (arról a lapról, amin a párosítást csináltuk). És kivágtam 6 pici libát egy fehér papírból. Minden liba hasára rajzoltam egy formát (kör, négyzet, háromszög, rombusz, félhold, szív) és minden istálló mellé rajzoltam a formákból egyet-egyet. Majd megkértem Nórit, hogy tereljük be a libákat a megfelelő istállóba. Először kicsit segíteni kellett neki, de amikor megértette, hogy mi a feladat, nagyon lelkesen terelgette a libákat :)
Közben énekeltük az "Egyél libám, egyél már..." című dalt. Hatalmas sikere volt! Többször is beterelgette őket az istállókba.
Aztán elővettünk egy dobókockát. Minden libának dobtunk egyet és megszámoltuk, hány pötty van a kockán. Annyi szem búzát adtunk a libának, ahányat dobtunk neki. Az adott számot a liba hasára írtuk. Így jártunk el mind a hat libával. A végén pedig sorba raktuk őket és megnéztük, hogy melyik liba ette a legtöbb búzát. Ennek a feladatnak is hatalmas sikere volt. A dobókockával való dobást imádta Nóri. A számolást is és persze azt is, hogy "megetettük" a libuskákat :)
Köszönjük szépen Ági a feladatsorokat! Ismét remekül szórakoztunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése