2013. november 16., szombat

Babavárás: 18. hét

Felétek is ilyen gyorsan repülnek a napok?! El sem hiszem, hogy lassan itt a félidő!

Hétfőn voltam a háziorovosomnál. Megkaptam az influenza elleni védőoltást. Sokan csak legyintenek, ha az influenzáról van szó, hogy "á, az csak egy nátha!" Egy kicsit azért többről van szó.

Én már többször oltattam magamat ellene, mert ha nem kapom meg az oltást, mindig elkapom az influenzát. Ismét csak legyinthetnénk, hogy úgyse járok emberek közé, így nem vagyok kitéve a fertőzés veszélyének. De az a helyzet, hogy a karácsonyi hazaút ebből a szempontból komoly veszélyforrás. Tavaly nem oltattam magamat. Otthon töltöttük a karácsonyt (repülőút, utazások odahaza, nagy társaság stb.) és bizony az idei évet egy jó kis influenzával indítottam. Most terhesen ebből a szempontból fokozottan veszélyeztettnek számítok, így eszembe se jutna egy ilyen betegséget és a vele járó esetleges szövődményeket megkockáztatni. Persze tudom, hogy az oltás sem mindenható, nem véd meg mindentől, de számomra megnyugtató a tudat, hogy a képességeimhez és a tudásomhoz mérten mindent megtettem a megelőzés érdekében.
Ó, és a héten olvastam az oltásellenesek érveit, miszerint az oltás sokkal veszélyesebb, mint maga a vírus. Bevallom, nem vagyok összeesküvés-elmélet párti. Pontosan tudom milyen elferdített "tényekre" alapozzák ezeket az állításokat. Csak sajnálom azokat a kismamákat, akik az ilyen jellegű propaganda miatt riadnak vissza attól, hogy megvédjék a saját és kisbabájuk egészségét.

Babavárás szempontjából fontos mérföldkőhöz értünk: múlt szombaton, épp mikor betöltöttük a 17. hetet, végre először megéreztem a baba mozgását. Épp Kerekítőről vonatoztunk hazafelé, egy isteni finom pakisztáni ebédet követően, amikor határozottan éreztem, hogy rugdos a baba odabent. Persze ezek még nagyon finom apró rúgások voltak. Azóta napról napra egyre erősebbek és gyakoribbak a mocorgások. Szerda reggel már Balázs is érezte a hasamban folyó komoly akrobata mutatványokat :) Megnyugtató és szívet melengető ez az érzés.

A héten viszont előfordult néhány kevésbé nyugtató dolog is... Csütörtök délután megint fájt a hasam és ezúttal hiába pihentem le egy kicsit, a fájdalom nem enyhült. Kb. fél órán keresztül fájdogált a hasam. Nem vészesen, nem kibírhatatlanul, de azért kellemetlen volt. Majd elmúlt magától. Aztán péntek hajnalban szintén hasfájásra ébredtem. Ismét hosszabb ideig tartott a kellemetlen érzés. De elmúlt.

Mivel aggasztott a dolog, péntek reggel felhívtam a kórházat, hogy ezek a panaszaim és hogy bemenjek-e. Sikerült az egyik midwife-al beszélnem, aki nem volt túl készséges és azt mondta, hogy mivel rengeteg kismama vár ma reggel a sorára, jobban teszem ha a GP-mhez (háziorvos) megyek el. Eléggé meglepődtem, mert eddig mindig azt hangoztatták, hogy ha bármi panaszunk van nem kell a GP-hez menni, egyenesen a kórházba menjünk, vagy hívjuk fel őket.
Nos, ezek után beszéltem a GP-vel, hogy mi legyen. Mondta, hogy mivel már a 17. hétnél tartok muszáj lenne egy hasi ultrahangot csinálni, hogy biztosak legyünk a baba épségében. Mivel neki nincs ilyen készüléke, ne fussak vele felesleges köröket, menjek azonnal a kórházba. Teljesen meg volt lepődve, hogy lepattintottak a telefoban. Mondta, hogy el kell látniuk. Ha gond lenne, nyugodtan hivatkozzak rá.

Na nem kell engem félteni! Balázs itthonról dolgozott, Nóri oviban volt. Én pedig DART-ra pattantam és fél 11 körül már a kórház várótermében csücsültem. Egy midwife be is hívott (mindig náluk kell bejelentkezni). Elmondtam, hogy mi a panaszom. Mondta, hogy jól tettem, hogy bementem (nem is említettem neki, hogy reggel a telefonban mit mondott a kollégája). Le kellett adnom a szokásos vizeletmintát, majd kb. fél órás várakozás után beszólítottak az egyik ultrahangos szobába. Itt egy fiatal doktornő várt. Bemutatkozott, kezet fogott velem és kifaggatott. Általában egy vizsgálat 5 percig szokott tartani, most több mint 20 percet voltam bent. A doktornő nagyon részletesen kikérdezett a hasfájásról (milyen fájás volt, mikor, hol, mennyi ideig, magától múlt-e el stb.) és persze kitértünk az előző terhességemre is Nórival, a szülésre és a korábbi vetélésemre is. Miután a mappámban két oldalt teleírt a kórtörténetemmel, megmérte a vérnyomásomat, ami tökéletes volt. Aztán megnézte a babát is. Szerencsére mindent rendben talált odabent. A baba szépen lubickolt, volt egyenletes szívhang és elég a magzatvíz is. Meghallgatta még a szívemet és a tüdőmet. Majd mondta, hogy minden rendben. A fájdalom valószínű, hogy a méhem hirtelen növekedésétől volt. Ha visszatérne hasonló fájdalom, az nem gond. Viszont ha erősödik, vagy bármilyen vérzés előfordulna, akkor azonnal irány a kórház.
A dokinő amúgy nagyon rendes volt. Mondta, hogy még kezdő a szakmában, így egy másik tapasztaltabb kollégának is kikérte a véleményét. De egybehangzóan azt mondták, hogy nincs ok az aggodalomra.

Legközelebb a 20. héten lesz majd részletes genetikai vizsgálat az ún. "Fetal Assessment Department"-en. Remélem addig minden rendben lesz!

Sokan kérdeztétek, hogy tudjuk-e már a baba nemét. Még nem. A legközelebbi ultrahangon talán már kiderül. A mostani ultrahangon azonban határozottan pasis kinézete volt :) Izgatottan várjuk, hogy vajon kislány, vagy kisfiú lakik-e odabent.

A fentiektől eltekintve nagyon jól vagyunk. Kiválóan érzem magamat. Tudok még aludni (egyelőre még hason is megy az alvás). Simán megcsinálok mindent a háztartással kapcsolatosan. Ha jó az idő, minden reggel és délután sétálunk az oviba, illetve onnan haza. Szóval a fáradékonyságom már elmúlt. Van étvágyam (kicsit talán túl jó is az étvágyam). Már 4 kg plusznál tartok, aminek nagyon nem örülök, mert ha így haladok gurulni fogok a terhesség végére. Viszont még mindig beleférek a sima ruháimba. Igaz, csak egy farmert tudok már hordani a terhesövem nélkül (aminek a hivatalos nevét nemrég tanultam meg: bandázs), a többi nadrágomhoz azt hordok. A terhesnadrágom pedig még a szekrény mélyén lapul. A héten egyébként vettem néhány cuccot (egy melegítőnacit és két felsőt), amik nem kifejezetten kismamáknak valók, de jók lesznek rám majd a terhesség előrehaladtával. Az ír divat ilyen szempontból jó, mert a "hasban erős" hölgyeknek kedvező a ruhák szabása. Ezért sok-sok olyan felső, tunika, ruha található a sima kínálatban, amiket a kismamák is tudnak hordani. Ennek csak az a hátránya, hogy alapból nehezen találok magamra való darabokat.

A múltkor írtam, hogy jellemzőek a hangulatingadozások, nos az elmúlt hetekben ismét felütötte fejét egy új dolog. Ezúttal egyik percről a másikba fordulok át agresszív kismalacba. Majd a következő pillanatban megint minden ismét mesés és rózsaszín. Az agresszivitás szerencsére csak csendben (na jó, olykor félhangos) magamban eldörmögött dühöngés, ami általában a környezetemben előforduló roppantul bosszantó tényezők váltanak ki. Félreértés ne essen: itthon, a nyugodt megszokott környezetemben, vagy a szeretteimmel kapcsolatosan ilyesmi soha nem lép fel (egyelőre). De amint kitesszük a lábunkat a lakásból, minden apró kellemetlen tényező hamar feldühít. Csak egy példa: ma autóztunk hazafelé, amikor az egyik lámpa piros lett és egy középkorú férfi átsétált a zebrán egy kiskutyust sétáltatva. Teljesen felháborított a dolog, hogy egy ember miatt, 10 autó megáll (köztük mi is) és csak azért, hogy az az árva gyalogos átslattyogjon, mi értékes időt veszítünk az életünkből... Mindezt persze cseppet durvább stílusban és szavakkal adtam elő Balázsnak, aki elkerekedett szemekkel nézte, hogy ki ez a pszichopata az anyósülésen. De mielőtt bármit mondhatott volna már folytattam is a gondolatmenetemet arról, hogy milyen tök jó, hogy újra felfestették az utakon az útjelzéseket.

A várandósság másik "mellékhatása", hogy rengeteg dolgot elfelejtek. Ez nem újdonság, Nórival is volt hasonló, ami aztán a szülés után elmúlt. De épp most olvastam, hogy jellemző a feledékenység a terhesség alatt. Egyértelmű tudományos magyarázat nincs erre a jelenségre. Sokan azzal magyarázzák, hogy a babavárás annyira leköti az anyuka gondolatait, hogy nehezebben tud másra koncentrálni. Ezzel nem is lenne bajom, ha a hétköznapokat nem keserítené meg ez a feledékenység. De naponta többször is előfordul, hogy bemegyek a szobába valamiért, de amint beérek, már fogalmam sincs, miért indultam. Vagy kinyitom a hűtőt, de azzal a lendülettel el is felejtem mit akartam kivenni. Vagy elkezdek mondani egy történetet Balázsnak és a második mondat után már nem tudom mit akartam mondani. Na mindegy, jobb is ehhez hozzászokni, mert azt hiszem a kor előrehaladtával ez nem lesz sokkal jobb :)

17. hét
18. hét
Megjegyzés küldése