Gyönyörű idő volt! Már napok óta napsütéses, szélcsendes kellemes meleg idő van. Imádom! Nem tudok ellenállni a jó időnek és bár sok más dolgom lett volna ma (pl. bapakolni a nyaralásunkhoz), de inkább úgy döntöttem kihasználjuk ezt a szép napot és kimentünk sétálni. Az East Pier-hez (keleti gát) mentünk, mert messziről láttam, hogy több árus is ki van pakolva és gondoltam közelebbről is megnézzük a dolgot.
Kiderül, hogy ez a fesztivál most kerül megrendezésre, illetve ez a verseny is most zajlik itt Dun Laoghaire-ben. Délelőtt csak egy gyors sétát tettünk, majd Nóri délutáni alvása után ismét kimentünk. Ekkor már álltak a felfújható várak (bouncy castles) és a körhinták (merry-go-round), valamint addigra már több árus is kipakolt. Voltak ételes, játékos, könyves és ruhás standok is. Mi nem vettünk semmit, csak körülnéztünk. Viszont befizettünk a felfújható várakra. 20 perc móka 3 euróba kerül. Nem olcsó mulatság -tekintve, hogy pl. a baba-mama klubb, ami 3 óra és még tízórait is adnak 2 euró, de mindegy, ennyi belefér. Több vár is állt. Volt, amibe fel lehetett mászni, majd a másik oldalon lecsúszni és volt olyan is, amibe be lehetett mászni, majd különböző akadályokon át lehetett a másik végébe eljutni, ahol szintén egy csúszda volt. Mi egy kisebbeknek valót szemeltünk ki. Ide is jöttek néha nagyobbak, de párat ugráltak és mentek is tovább, mert nekik ez uncsi volt. Nórinak viszont tökéletes volt :) Először furcsa volt neki a dolog, de amint meglátta a többi gyereket, hogy hogy csinálják és hogy mennyire élvezik, megtetszett neki is. Csak a gyerekek mehettek fel, cipő nélkül, így én a széléről szemléltem Nórit. A többi gyerek nagyon rendes volt, figyeltek Nórira és kikerülték őt. Sőt, volt aki rászólt a többiekre, hogy vigyázzanak, mert ott van egy kisbaba. Egy fiúcska volt csak, Ő olyan 4-5 éves lehetett, aki mint az őrült ugrált ide-oda és nem volt tekintettel Nórira. Szóltam neki, hogy kérlek, óvatosabban a kisbaba körül és szót is fogadott. Sőt, szerintem szegénykét megrémisztettem, mert többet vissza sem jött.
A gáton sétálva Nóri kiszúrta, hogy nálunk van egy pici műanyag doboz. Tudja már, hogy ez kaját jelent. Mutatta, hogy vegyük ki és nagyon megörült, amikor meglátta, hogy muffinok vannak benne :) Le is ült azonnal és elkezdett csemegézni belőle.
Az uzsonna után elmentünk a parkba. Bementünk a játszóra. Itt egy kicsit hintázott, csúszdázott, mászókázott és mentünk tovább vásárolni a Tesco-ba. Hat után értünk haza. Én azóta is teljesen ki vagyok purcanva. De szerintem Nóri is elfáradt, mert már 3/4 nyolckor bealudt.
Holnap pakolunk és készülünk, mert szombat reggel indulunk nyaralni. Ezúttal Dél-Franciaország az úticél, egész pontosan Nizza. Már nagyon várjuk!
Update: ezt a videót másnap készítettem az egyik felfújható várban. Nóri ma sokkal jobban élvezte a dolgot. Végig kurjongatott, sikongatott, mászkált. Eltanulta a többi gyerektől, hogy milyen jó móka ez :) Gondolkodtam, hogy vajon mennyi idős kortól ugrálnak a gyerekek. Nóri még nem ugrál, úgy értem két lábon tudatosan. Néha már leugrott egy-egy alkalommal a csúszda végéről, de az csak véletlen volt. Ma volt egy kislány ezen az ugráló váron, aki 22 hónapos volt (azaz 3 hónappal idősebb Nórinál) és olyan ügyesen ugrált.
Íme a videó:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése