Csütörtökön késő este érkezett meg hozzánk Dorka és Kata, volt kolléganőim. Javasoltam nekik, hogy a reptérről közvetlenül hozzánk induló busszal, a Patton Fleyer-rel jöjjenek. Ugyanis nemrég fedeztük fel, hogy van egy ilyen buszjárat, ami Dalkey-ból indul és Dun Laoghaire-t érintve a repülőtérre megy. A járat hátránya, hogy sajnos csak óránként indítanak buszt ill. a busz megtalálása a repülőtéren nem egyszerű. Sajnos nincsen kitáblázva és nem sokan tudnak erről a járatról, így a lányoknak okozott némi nehézséget a busz megtalálása, de azért sikerrel jártak és eljutottak hozzánk :) Az esetből tanulva Balázs készített egy térképet a pontos elhelyezkedésről, amit majd közkinccsé teszünk.
Pénteken nekem iskola volt. A lányok várost néztek, majd együtt ebédeltünk, aztán este elmentünk egy pub-ba. Eredetileg egy olyan pub-ba akartunk menni, ahol tradícionális ír zenét játszanak, de az tele volt amit kinéztünk. Mivel Dublinban kb. 800 pub van, nem kellett kétségbe esni. Betértünk egy másik helyre. Tömeg volt és elég nagy hangzavar, de azért iszogattunk, beszélgettünk, találkoztunk Kata egyik magyar barátjával, aki szintén itt él. Aztán az utolsó DART-tal haza is jöttünk. Szombaton tettünk egy nagy sétát itt Dun Laoghaire-ben a lányokkal, az idő szép volt és kimentünk az egyik mólóhoz. Gyönyörű volt a kilátáss :) Aznap délután a lányok mentek is haza. Nagyon örültem, hogy eljöttek :)
Szombaton délután két spanyol osztálytársnőmet áthívtam pókerezni. Készítettem tojáskrémet és máglyarakást. Ja és nem felejtem említeni a Balázs által elkészített isteni ebédet sem: marha steak... hmmm nyami! Szóval a spanyolokkal a találkozó 3-4 közöttre volt megbeszélve, ők 6 után valamivel ide is értek... Ráadásul nem is nagyon szabadkoztak... Bár sejtettem, hogy a késés náluk spanyoloknál "normális" és nem megvetendő dolog, de azért ez egy kicsit sok... Egy jó kis póker parti után bementünk a városba a Floridita-ba (salsa club), ahol ismét jót táncoltam :) A lányok is nagyon élvezték, ismét egy jót mulattunk! :)
Ma a fő attrakciónk könyvespolcvásárlás volt. Azt tudni kell, hogy itt nem nagyon van a városban hagyományos bútorbolt. Van egy lánc, amit Argosnak hívnak. Ezekben az üzletekben nincs raktározás, hanem katalógusból minden háztartási cuccot meg lehet rendelni. A raktározás nélkülözése miatt az árak elég kedvezőek. Mi két hete kinéztünk egy könyvespolcot, de akkor nem volt a központi raktáron elérhető ez a termék, így múlt héten visszamentünk, megrendeltük és ma elmentünk átvenni. Sikerült is! A könyvespolc darabjai két dobozva voltak csomagolva, melyek egyenként 20 kg-ot nyomtak. Gondoltuk Balázs megfogja az egyiket, én meg a másikat és nekivágunk... Gondoltuk... Aztán én ott leragadtam, hogy megfogtam... megemelni már nem nagyon tudtam... Ismét rájöttem, hogy sportolni kéne, és hogy a karomon lévő hús, csak zsír... Balázs hősiesen hazavitte az egyik dobozt egyedül, aztán visszajött és együtt vittük haza a másikat. Az összeszerelés közben kiderült, hogy az egyik darab selejtes. Balázs mérges lett... Próbáltam nyugtatni (általában ez fordítva szokott lenni...). Ebéd után visszamentünk és mondtuk, hogy mi a probléma. Mondták, hogy rendelnek egy másikat, amiért majd szerdán lehet menni és ezt pedig vissza kell vinni... Na mondtuk, hogy azt inkább ne... Szerencsére meg lehet oldani, hogy csak azt az egy darabot cseréljék ki, így szerdán mehetünk majd az adott bútorelemért.
Szóval könyvespolc még mindig nincs, viszont a darabjaitól a kupi annál nagyobb, de sebaj! Jövő csütörtökön érkezik Csabi és Marcsi. Remélem addigra már lesz könyvespolc, könyvekkel és végre minden doboz eltűnik a lakásból!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése