Idén már másodszorra készültek nálunk mézeskalácsok.
Először egy mézeskalács házikót készítettünk. Sablon alapján kivágtam a házikó falait, tetejét, kéményét és kisütöttem őket. Elkészítettem az írókát és mikor Nóri felébredt, közösen összeállítottuk és feldíszítettük. Nagyon jó móka :) De tényleg! Nem gondoltam, hogy ilyen egyszerű dolog ez a mézeskalács ház készítés, azt pedig főleg nem gondoltam, hogy egy 22 hónapos ennyire élvezi ezt az összerakósdit. Neki ez egy nagy legó és csodálva nézte, hogy mi lesz belőle. A díszítést úgy csináltuk, hogy kiraktam az összes cukorkát és mindig mondtam, hogy melyikből milyen színűt kérek.
Később készítettem mézeskalács díszeket is. A mézeskalács receptje Limarától származik. Én az általa megadott recept harmadát készítettem el. Ebből lett két kicsit tepsi mézeskalács, amit megettünk, merthogy ez nemcsak építeni, díszíteni jó, de nagyon finom, azonnal puha lesz, így rögtön fogyasztható is. Ezen kívül lett egy nagy tepsi, amit feldíszítettem, egy nagy házikó és két mini ház (aminek a sablonját itt találjátok).
Most először klasszikus írókát használtam, azaz tojásfehérjét felvertem, majd mikor elkezdett habos lenni kanalanként adagoltam bele az átszitált porcukrot. Kb. 10 dkg porcukor kell egy tojásfehérjéhez, de ez a tojás nagyságától függ. Nem mértem, de nekem kb. 15 dkg mehetett bele. Mielőtt teljesen kész lett volna, szétosztottam fém tálakba és így tettem bele pár csepp folyékony ételfestéket. Ezután még szükséges volt hozzáadni pár kanál porcukrot. Ilyenkor már csak kézi habverővel kevertem rajta. Mindig csak kevés cukrot adagolva hozzá. Akkor jó, ha lassan folyik le a habverőről a máz. Ha túl sok cukrot tennénk bele, akkor citromlével, vagy ételfestékkel nyugodtan hígíthatunk rajta. Az elkészült habokat zacskókba töltöttem, a levegőt kinyomtam belőlük és a felső végét elkötöttem befőttesgumival. A saroknál kicsi (figyeljünk oda, próbáljunk tényleg kicsi) lyukat vágtam rá és már mehetett is a móka :)
Ha mintát szeretnénk a házikó falára rajzolni írókával, akkor ezt érdemes az összeállítás előtt megtenni, ha csak cukorkákkal, gyöngyökkel díszítjük, akkor az összeállítás után is feldíszíthetjük.
Nagyon elégedett vagyok az eredénnyel. Néhány díszt elajándékozunk, a házikó pedig a lakás dekorációja lesz. Nemcsak szép és kedves, de az egész lakás mézeskalácstól illatozik tőle :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése