Fodrásznál jártam

Már jó pár hete történt, hogy fodrásznál jártam. Tudom, ez sokaknak egy havi átlagos dolog, de számomra ez most komoly kaland volt.

Ott kezdődött a dolog, hogy a Facebook-on több írországi magyar anyuka is dicsért egy fiatal magyar fodrász lányt, Szandit. Ez már ígéretes volt, ugyanis a helyi szalonok árai igencsak borsosak, a szolgáltatás szinvonala pedig ingadozó és én már rengeteg rémtörténetet hallottam itteni fodrászokkal kapcsolatosan. Szóval nem bíznám rájuk a hajamat.
Ha hazalátogatunk, általában betérünk a fodrászhoz is, de nagyon szerettem volna már valami kis változást. Szóval örömmel olvastam erről a lányról, meg is beszéltem vele, hogy egyik hétvégén eljön hozzánk, de aztán volt egy kis kavarodás. Végül abban egyeztünk meg, hogy egy péntek délelőtt inkább én megyek át hozzá. Mivel Szandi elég közel van a belvároshoz (azaz Katához, a kozmetikusomhoz), úgy gondoltam két legyet ütök egy csapásra és Katával is megbeszéltem pár dolgot aznapra.
Balázs pont szabin volt, úgyhogy az volt a terv, hogy először elvisz a fodrászhoz, majd ő és Nóri hazajönnek én pedig busszal, vagy akár gyalog átmegyek Katához. Aztán bevillant, hogy mi lesz, ha elered az eső... (ugye ennek mifelénk komoly kockázata van). A frissen szárított hajamat tönkre tenné. Szóval az sokkal jobb lenne, ha Balázs és Nóri megvárna a fodrásznál és együtt átmennénk Katához... és itt a tervezés közben bevillant az a tény, hogy jééé miért kell nekem szegény férjemet személyes söfőrnek használnom, amikor nekem van jogosítványom. Sőt! Annak idején, amikor dolgoztam, rendszeresen vezettem is.
Úgy éreztem, nem lehetek olyan önző, hogy ekkora szivességet kérjek Balázstól. Illetve nem tartottam azt sem szépnek, hogy közben Nórival is kiszúrok, hiszen ahelyett, hogy apukájával otthon játszana, ide-oda cipelnénk egész nap az autóban. Szóval erőt vettem magamon és úgy döntöttem egyedül megyek autóval.

Megkértem Balázst, hogy nézzük meg együtt a térképen, hogy pontosan merre is kell mennem. Balázs nagyon örült a dolgonak, ugyanis hetek, sőt hónapok óta nyaggat, hogy vezessek többet. Ez egy kitünő alkalom volt, hogy végre gyakoroljak egy kicsit.

Megnéztük az útvonalat, átbeszéltük a trükkösebb részeket és másnap nekivágtam a dolgoknak. Bár igaz, hogy rögtön az elején (nem, nem az első lámpánál, kicsit előbb... nem, nem az első kereszteződésnél, kicsit előbb... nem, nem az első zebránál, még előbb... a MÉLYGARÁZSBAN!!!) elakadtam. Ugyanis ahogy gurultam fel az alsó szintről, van egy szűk forduló, amit jól beszívtam és láttam, hogy itt bizony nem megy el a kocsi orra, csak úgy ha kicsit belerondítok a falba. De szerencsére észnél voltam, úgyhogy picit hátracsorogtam, megfogattam kézifékkel, majd kuplung, kézifék kienged, finoman gáz és már suhantam is tovább. A mélygarázs után a többi már gyerekjáték volt :) A forgalom nem volt vészes, bár hazafelé már többen voltak az utakon. Ismét rájöttem, hogy imádok Dublinban vezetni: mindenki nyugis, nem sietnek, nem dudálják le a fejemet, ha nem indulok el öt másodperc alatt a zöld lámpánál, nem előznek meg pofátlanul, nem vágnak elém. Budapesthez képest ez felüdülés.

Szóval elautóztam Szandihoz. Ő csinált nekem egy szuper új hajat. Végülis semmi hatalmas változás nem történt, nem lettem szőke és nem vágattam le tüsire a hajamat, de nem is ez volt a cél. Viszont életemben először lett frufrum :) Szerintem nagyon kis helyes hajam lett. Balázs szerint öt évet fiatalodtam. Én csak simán imádom az új frizurámat :) Mindenkinek csak ajánlani tudom Szandit, mert nagyon aranyos, jól dolgozik, kedvező árakon és kérésre házhoz is megy. Ilyen lett az új frizurám:

Aztán elkocsikáztam Katához. Ez már kicsit neccesebb volt, mert Ő a belváros sűrűjében lakik, de nem volt gond. Még parkolóhelyet is találtam a közelben és csodával határos módon sikeresen le is parkoltam. Tőle is megszépülve jöttem el. Aztán néhány cseles kanyar és belvárosi forduló után jöttem is haza és roppant büszke voltam magamra, hogy egyrészt elvezettem egyedül, másrészt nem nyírtam ki senkit, harmadrészt a kocsi is ép bőrrel megúszta a kalandot :)

Balázs és Nóri mindeközben nagyon jól elvoltak: játszottak, ebédeltek, aztán Nóri elaludt és pont akkor ébredezett, amikor hazaértem.

Nagyon jót tett a lelkemnek és az önbizalmamnak, hogy egyedül vezettem és hogy kicsit egyedül voltam, kikapcsolódtam. Kellenek az ilyen napok is, amikor nem a babázás, nem a háztartás, nem a család a program, hanem kicsit magamnak vagyok, magamért. Ezek az élmények is kellenek, hogy aztán az ember lánya feltöltődjön és újult erővel vesse magát a kakis pelus, a mosatlan edény és a családi élet egyéb szépségei közé :)