Most azonban ott tartunk, hogy még mindig költözünk. Na jó, nem teljesen. Múlt vasárnap ugyanis beköltözünk az új albérletünkbe. Gyorsan kellett döntenünk és új helyet választanunk, ugyanis három hét múlva utazunk haza és nem szerettük volna az utolsó pillanatra hagyni a dolgot.
Négy albit néztünk meg. Kettőt a Pavilion háztömbben (egy kis kitérő: öt éve élünk itt és én eddig azt hittem, hogy ez Pavillion -ejtsd franciásan így: Pavíjon, nem pedig Pavi-lion... oops!), másik kettőt pedig a Harbour Court tömbben.
Az első, amit a Pavilion-ban néztünk, azonnal kiesett, mert ahhoz képest, hogy ugyanannyiba került, mint a régi albérletünk, elég régi és kopott volt. Az azonnali vétót a szobákba lerakott padlószőnyeg látványa váltotta ki. Valami katasztrófa volt! Barna színű, valami fonott anyag volt, amire nem szívesen állnék mezitláb. A sötét konyha, kicsi hűtő és szűk szobák már csak a hab volt a tortán.
A második, amit a Pavilionban néztünk meg, már ígéretesebb befutó volt. Hatalmas nappali és étkező, a konyha hasonlóan a nappaliból nyílik, mint a régi albinkban. Én ezt nagyon szerettem, mert így főzés közben is szemmel tudom tartani Nórit. A szobák nagyok. Bőven van hely pakolni. Egy apró dolog szúrt szemet, hogy Nóri szobája a nappali és a mi szobánk között lenne. A régi albiban a szobák egymás mellett voltak és a folyosó másik végén volt a nappali/étkező/konyha, így miután Nóri elaludt, nyugodtan beszélgethettünk, TV-zhettünk, zajonghattunk a nappaliban, ezt Nórinál nem lehetett hallani. A másik számomra kétséges dolog volt, hogy a nappali egyik fala végig ablak. Ami jól mutat, de féltem, hogy hűvös lesz miatta (a tulaj persze rögtön megnyugtatott, hogy nagyon meleg a lakás, ettől nem kell tartani). Illetve a harmadik dolog, hogy egy építkezés folyik a szomszédos területen, ami hétközben féltem, hogy túl hangos lesz (a tulaj szintén megnyugtatott, hogy az alap kiásása a sziklás talajból -ami állítólag az igazán zajos része az építkezésnek- már megtörtént és azóta kevésbé hangos a dolog).
A harmadik albi a Harbour Court-ban lévő egyik penthouse volt. Nekem nagyon tetszett, Balázsnak viszont nem jött be az elrendezése, illetve az, hogy a nappali elég kicsi volt. Nem is gondolkodtunk rajta sokat, ezt azonnal kilőttük.
A negyedik lakás, amit szintén ebben a háztömben néztünk meg nagyon hasonló elrendezésű volt, mint a régi albink. Elég nagynak is tűnt. Teljesen új, első bérlők lettünk volna és kicsit olcsóbb is volt, mint az eddigi albink. A nagy probléma az volt, hogy a tulaj nem akarta volna a bútorokat kicserélni. Azaz a saját bútorainkat el kellett volna adni (amin tuti, hogy buktunk volna párszáz eurót), de ez lett volna a "kisebb" baj. A nagyobb gond az lett volna, hogy így nem tudtunk volna gyerekszobát csinálni Nórinak, valamint vendégeket se tudtunk volna fogadni (hiszen őket a nappaliban lévő, saját kihúzhatós kanapénkon szoktuk elszállásolni).
Szóval kizárásos alapon a második albi mellet döntöttünk.
Az új albérlet szintén Dun Laoghaire-ben, a központban található. Gyakorlatilag egy utcányira költöztünk el. Szép, nagy, ugyanúgy kétszobás, mint a régi, de nagyobb, így kényelmesebben elférünk benne. Az elrendezése teljesen más, mint amilyen a Harbour View-ban volt. Nem igazán kedvező, hogy Nóri szobája a mi szobánk és a nappali között van, de remélem hamar hozzászokunk.
Balázs hétfőn leadta a régi albink kulcsait. Így a hétvégén áthoztuk az utolsó dolgokat is és bár megfogadtam, hogy nem takarítom ki az albit, hanem a higéniát illetően csak amolyan "íresen" adjuk majd át a lakást. Azonban nem tudtam ezt megtenni, így szombaton és vasárnap is suvickoltam, töröltem, portalanítottam, porszívóztam, felmostam stb. Így gyönyörű tisztaságban és talán még fájóbb szívvel hagytuk magunk mögött a régi lakást.
A pakolás és takarítás közben ismét rájöttem, hogy Nóri milyen rendes gyerek. Leültettem a szoba közepére, adtam a kezébe pár játékot, egy újságot és azt lapozgatta. Néha odajött, megmutatta, hogy mi van a képen, majd visszament és folytatta az olvasást. Azért nem akarok ám lódítani, egy totyogóval rémes a költözés! Maga a logisztika százszor nehézkesebb volt így. Ugyanis a cuccaink áthozatala a következőképp nézett ki: amennyi dolog befért a liftbe, annyit kivittünk a lakásból a lift elé, hívtuk a liftet, kitámasztottuk az ajtaját, belepakoltunk mindent, közben Nórira ügyeltünk, hogy ne csámborogjon el, hogy ne legyen útban és persze hogy végül Ő is a liftben kössön ki. Szóval nem volt egyszerű! Aztán le a lifttel, lift megint kitámaszt, cuccokat kipakoltuk a lift elé. Majd mindent elhordtunk a kocsiba, közben a parkolóban valakinek egy kézzel mindig Nórit kellett fogni, mert persze a kocsiba csak úgy nem lehetett betenni, mert akkor üvöltött. Szóval így jópárszor fordultunk mire minden az autóba került. Átkocsikáztunk az új lakás parkolójába, ott mindent elcipeltünk a liftig, közben ismét fél embert lekötött az, hogy Nórit szemmel tartsa. Aztán mindent beraktunk a liftbe, fel a másodikra, ott liftet kitámasztatni, kipakolni mindent és onnan már csak a lakásig kellett minden becipelni. Ezt az elmúlt napokban azt hiszem kilenc alkalommal játszottuk el. Megfogadtam, hogy legközelebb tuti, hogy saját házba költözünk!
Szóval sikerült a kiköltözés, de azért a berendezkedés még várat magára. A szobákban, a fürdőkben és a folyosón már minden a helyére került. A konyha is kb. 60%-ban rendben van. Viszont a nappalit (ami egyben az étkező is) még káosz uralja. Néhány doboz még mindig kipakolásra vár és halmokban állnak a kacatok, a kiválogatni való dolgok és ezek az apróságok kerülnek a legnehezebben a helyükre.
Az új albink amúgy jó. Még szokjuk. Más. Talán azt a legnehezebb megszoknom, hogy csak délelőtt süt be a nap. De nem panaszkodhatok. A régi albérletünkben mesés naplementékben volt részünk. Most pedig úgy tűnik gyönyörű napfelkeltékben lesz:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése