Sajnos egy szomorú esemény miatt hirtelen haza kellett utaznunk. Nagypapám váratlanul meghalt. Mindenképpen haza szerettem volna menni a temetésére, úgyhogy gyorsan összepakoltunk és indultunk is. Nagyon örültem, hogy haza tudtunk menni, a családomnak nagy szüksége volt ránk, ezért kivételesen alig voltunk Budapesten.
Nórika nagyon jól birta az utazást, sokat aludt a repülőn.
Viszont anyukáméknál a kiságyat, az idegen szobát, az idegen zajokat (kutya, kakas, tyúkok, országút, stb.) nem tudta megszokni. Rengetegszer ébredt este. Volt, hogy 3-4 órát dajkáltam hajnalban, mert lehetetlenség volt letenni a kiságyba. Pár éjszakát mellettünk aludt, de úgyis sokszor ébredt, nyugtalanul aludt. Napközben is nagyon anyás volt. Pár napig nem is távolodott el tőlem. Mindig a karomban akart lenni és félt, ha bárki közelített hozzá (rajtunk kívül). Az ottlétünk alatt kevesebbett is evett, viszont rengeteget szopizott. Talán ez a mostani hazalátogatásunk viselte meg őt a legjobban. Máskor pár nap alatt megszokta az idegen helyet, most végig probléma volt az alvással, altatással és emiatt már nagyon vártam, hogy visszajöjjünk Dublinba.
Viszont sokat fejlődött az otthonlétünk alatt. Egyre ügyesebben megy kapaszkodva. Stablian áll és egyre több ideig tud kapaszkodás nélkül álldogálni. Az otthoni idő alatt sokat "dumált". Rengeteg új dolgot felismer (toll, szemüveg, kutya, cica, kakas, mama, papa, repülő, stb.) és a legtöbb szónak az elejét vagy a végét mondja is.
Ha odahaza vagyunk, óhatatlanul kapunk az arcunkba egy kis "emlékeztetőt" a nagy magyar valóságból. Ez pedig egyre lehangolóbb. Mi annak idején úgy jöttünk külföldre, hogy egyszer majd vissza szeretnénk menni Magyarországra. Ha javult volna a helyzet az elmúlt 4 évben, akkor talán már gondolkodnánk is a hazaköltözésen. Viszont úgy veszem észre, hogy rohamosan romlik az otthoni helyzet. Most, hogy kicsit hosszabb időt voltunk anyuéknál, abból is kaptunk ízelítőt, hogy milyen ma vidéken kisgyerekkel élni és hát nem fenékig tejfel. Pl. nincs a városban játszótér. Ami van, az nagyobb gyerekeknek való és egy, azaz egy darab csúszdából áll. A szomszédos bölcsöde kertjében sincs egy normális játék sem: se egy hinta, se egy kakashinta, se egy mászóka. A járdák rosszak, göcsörtösek, a babakocsit komoly kihívás tolni rajta. Az árakról most nem is beszélek, mert félek, hogy az indulatok magukkal ragadnak és lemegyek alpáriba. Csak annyit mondok, hogy nevetségesek! Amíg itt 4 éve csak a benzin ára ment feljebb (és pl. az albérlet olcsóbb lett), addig otthon folyamatosan kúsznak fel az árak. A politikát már meg sem említem.
A visszaút simán ment, bár hazafelé Nóri kevesebbett aludt a gépen. A reptérről hazafelé a buszon felkavarodott szegénykém gyomra és miután leszálltunk a buszról, hányt... :( majd megszakadt a szívem!
A lakásba érve látni lehetett Nórin, hogy felismeri a dolgokat. Olyan kis édes volt, ahogy felcsillant a szeme a játékai láttán.
Kezdünk visszarázódni a megszokott rendbe: megint rendesen alszik napközben, nem kell altatni. Este is simán elalszik és ha fel is ébred szopizni, pár perc után már alszik is vissza. Sokkal jobban, illetve többet eszik mióta itthon vagyunk. Akármilyen kisember, nagyon tisztában van mindennel, ami körülötte történik.
Egy utazás a kisgyerekeket is megviseli és ők is legalább úgy örülnek a hazaérésnek, mint mi. Meggyőződésem, hogy az otthon édes illata számukra is összetéveszthetetlen! :)
Viszont sokat fejlődött az otthonlétünk alatt. Egyre ügyesebben megy kapaszkodva. Stablian áll és egyre több ideig tud kapaszkodás nélkül álldogálni. Az otthoni idő alatt sokat "dumált". Rengeteg új dolgot felismer (toll, szemüveg, kutya, cica, kakas, mama, papa, repülő, stb.) és a legtöbb szónak az elejét vagy a végét mondja is.
Ha odahaza vagyunk, óhatatlanul kapunk az arcunkba egy kis "emlékeztetőt" a nagy magyar valóságból. Ez pedig egyre lehangolóbb. Mi annak idején úgy jöttünk külföldre, hogy egyszer majd vissza szeretnénk menni Magyarországra. Ha javult volna a helyzet az elmúlt 4 évben, akkor talán már gondolkodnánk is a hazaköltözésen. Viszont úgy veszem észre, hogy rohamosan romlik az otthoni helyzet. Most, hogy kicsit hosszabb időt voltunk anyuéknál, abból is kaptunk ízelítőt, hogy milyen ma vidéken kisgyerekkel élni és hát nem fenékig tejfel. Pl. nincs a városban játszótér. Ami van, az nagyobb gyerekeknek való és egy, azaz egy darab csúszdából áll. A szomszédos bölcsöde kertjében sincs egy normális játék sem: se egy hinta, se egy kakashinta, se egy mászóka. A járdák rosszak, göcsörtösek, a babakocsit komoly kihívás tolni rajta. Az árakról most nem is beszélek, mert félek, hogy az indulatok magukkal ragadnak és lemegyek alpáriba. Csak annyit mondok, hogy nevetségesek! Amíg itt 4 éve csak a benzin ára ment feljebb (és pl. az albérlet olcsóbb lett), addig otthon folyamatosan kúsznak fel az árak. A politikát már meg sem említem.
A visszaút simán ment, bár hazafelé Nóri kevesebbett aludt a gépen. A reptérről hazafelé a buszon felkavarodott szegénykém gyomra és miután leszálltunk a buszról, hányt... :( majd megszakadt a szívem!
A lakásba érve látni lehetett Nórin, hogy felismeri a dolgokat. Olyan kis édes volt, ahogy felcsillant a szeme a játékai láttán.
Kezdünk visszarázódni a megszokott rendbe: megint rendesen alszik napközben, nem kell altatni. Este is simán elalszik és ha fel is ébred szopizni, pár perc után már alszik is vissza. Sokkal jobban, illetve többet eszik mióta itthon vagyunk. Akármilyen kisember, nagyon tisztában van mindennel, ami körülötte történik.
Egy utazás a kisgyerekeket is megviseli és ők is legalább úgy örülnek a hazaérésnek, mint mi. Meggyőződésem, hogy az otthon édes illata számukra is összetéveszthetetlen! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése