Szerencsére mindez időben kiderült, úgyhogy volt pár hetünk babysittert keresni Nórinak. Feladtam egy hirdetést a Gumtree apróhirdetéses oldalon. Jöttek is a jelentkezések. Több, mint 600-an olvasták a hirdetést és hatvanan jelentkeztek is. Találtunk tíz szimpatikusat közöttünk és két jelentkezőt hívtunk el beszélgetésre első körben. Az első csaj nem érkezett meg a megbeszélt időpontban. 20 percet késett, majd mikor kerestem, csak annyit mondott, hogy a munkahelyéről nem engedték el korábban... Szóval ő ki lett lőve.
A második lány Ella volt. Fiatal ír csaj. A közelben lakik és sok tapasztalata van kisgyerekekkel. Elbeszélgettünk vele és nagyon szimpatikus volt. A Trinity egyetemen dolgozik kutatóként. Másnap eljött egy órára és vigyázott Nórira, amíg mi elmentünk beszerezni pár cuccot (főleg autós gyerekülést). Jól kijöttek Nórival. Ella nagyon jól elszórakoztatta őt. Az első perctől látni lehetett, hogy ért a babák nyelvén.
Tegnap volt a Cirque de Soleil előadás. Ella vigyázott Nórira. Fél 6-ra ért hozzánk, én egy órával később indultam a városba. Nóritól elköszöntem, elmondtam, hogy nemsokára jövök és hogy nagyon szeretem. Mintha értette volna a helyzetet, ugyanis azonnal sírásba kezdett. De kimentem a szobából, összekaptam magamat és elindultam. 10 perc múlva hívott Ella, hogy nyugodjak meg, már nem sír, játszanak és minden rendben.
Az előadás nagyon jó volt :) Mindenféle akrobaták kápráztattak el minket, bohócok szórakoztatták a nagyérdeműt, élő zenekar játszott és hát minden nagyon profi volt: a díszlet, a koreográfia, a fellépők.
Ami furcsa volt, hogy ez az előadás nem egy adott történetről szólt. Egymástól teljesen független műsorszámok egyvelege volt. Nekem a zene annyira nem nyerte el a tetszésemet, de a hangtechnika valami csodás volt.
Fél 11-kor ért véget az előadás. 11 után nem sokkal már itthon is voltunk.
Szerencsére idehaza minden rendben ment. Ella eljátszott Nórival (vagy inkább Nóri Ellával :). Majd megmosdatta, átöltöztette, adott neki egy kis tápszert, majd elaltatta. Mikor hazaértünk, még mindig aludt. Fel sem ébredt, csak hajnali 2-kor szopizni, majd aludtunk tovább fél 7-ig.
Nagyon örülök, hogy sikerült együtt mennünk és hogy találtunk egy megbízható babysitter-t, akinek van tapasztalata, örömmel vigyáz Nórira és jól is végzi a munkáját.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése