Ma reggel megnéztem Nóri ínyét és végre láttam a pici recét, a bizonyítékot, hogy miért is nem aludtunk az elmúlt hetekben, hogy miért volt szegényke olyan nyűgös és fáradékony az elmúlt napokban. Végre kibújt a 8. foga, egész pontosan a bal alsó ketteske.
Azt vettem észre, hogy a fogak kibújása előtt a gyakori esti ébredések mellett a fog kibújása előtt pár nappal Nóri sokkal aluszékonyabb lesz. Esténként 11-12 órákat alszik a szokásos 10 helyett. Napközben pedig 4 órát, a szokásos 3 helyett.
Tegnap napközben ment egy kört, játszott egy kicsit, majd megpihent. Letette a fejét, ahol épp érte. Így pihent a lábamon, a fűrdőszoba padlón, az étkezőasztal alatt vagy épp állva a sakorülőnek támaszkodva :)
Szerencsére ezeken kívül más tünete nem nagyon szokott lenni fogzáskor. Nála nincs nyálzás vagy étvágytalanság. Talán kicsit többet rág ilyenkor és napközben anyásabb.
Remélem ez azt jelenti, hogy a következő napokban kicsit több alvás jut majd nekem is :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése