Erre még tavaly december közepén került sor, de teljesen kiment a fejemből, hogy beszámoljak róla. És bár már nem aktualis a téma, de mindenképpen érdemes néhány sort írnom róla.
Egy vasárnap délelőtt került erre sor. Bekocsikáztunk a városba, letettük az autót az irodához közel.
Az irodából már kígyózott a főleg kicsi gyerekekből (no meg persze a szüleikből) álló sor.
A rendezvény egyik legnagyobb negatívuma talán ez volt. Mármint nem maga a sorbanállás, hanem hogy a sor az utcán tekergett és elég szeles, hideg idő volt. Kb. 10 perc alatt azért beértünk a fedett irodába és még kb. 5 perc volt mire sorra kerültünk. Volt ruhatár, babakocsi tárolóhely és Nóri kapott egy matricát, amin rajta volt a neve, Balázs neve és telefonszáma (ha esetleg elveszítjük, a rendezők könnyen megtalálhassanak minket). A rendezvény díszletei ismét hozták a tavalyi színvonalat. Szuper díszletek és programok voltak. Minden korosztályra gondoltak. A legkisebbeknek volt elkerített rész, ahova a földre is le lehetett enni a még csak mászni tudó gyerekeket. Itt volt nagy színes szőnyeg, habtapi, sok-sok színes, csörgős babajáték, bébikomp, nagy legók, plüssök. Volt a földszinten egy ugrálóvár a nagyobbaknak. Egy nagy kézműves rész, ahol lehetett készíteni karácsonyi pólokat, csizmákat, télapó sapkát. Volt rengeteg papír, matrica, ragasztó, színes filc, ceruza, lehetett csak simán papírra rajzolni. De voltak mézeskalácsok, amiket fel lehetett díszíteni cukorkákkal, gyöngyökkel, csokikkal. Volt egy animátor, aki a nagy gyerekeket szórakoztatta mesékkel és különböző interaktív műsorokkal. Ezen a szinten volt a svédasztalos büfé sok-sok szendviccsel (baguette, kenyér, tortilla) és kisebb harapnivalókkal (pici sültkolbász, sültkrmpli, krumplis omlett), volt sokféle gyümölcs, csokik halmokban, üdítők. De volt pl. egy cukorka-árus pult is mindenféle cukorkával: gumicukor, savanyú, töltött, pille stb. Volt kicsi dobozokban popcorn is. Szóval tényleg minden, ami szem-szájnak ingere.
A sok finomság és az elképesztő díszletek mellett voltak jelmezesek (Télkirálynő, Szarvas, Hóember, Mézeskalácsemberke), akik körbejártak, odamentek a gyerekekhez, megölelgették őket, vagy csak pacsit adtak nekik. Illetve a legnagyobb kedvenc, amit a mai napig emleget Nóri, hogy "Apa munkahelyén esett a hó!" Ugyanis volt műhó és Nóri áhitattal nézte a hóesést, teljesen elbűvolte (no nemcsak őt, sok gyereknek elnyerte a tetszését a nem mindennapi látvány).
Az emeleten volt a Mikulás barlangja. Ide elég hosszú volt a sor. Nagyobbaknak volt ezen az emeleten filmvetítés, de ez Nórit nem kötette le. Mivel nem akartuk, hogy Nóri unatkozzon közben, ezért én beálltam a sorba, Balázs pedig addig elvitte Nórit mézeskalácsot díszíteni, de voltak arcfestésen, illetve Nóri kapott egy lufivirágot is. Szóval nem unatkoztak. Aztán már csak pár percet kellett várnunk és mehettünk is a Mikuláshoz. Nóri kicsi meg volt szeppenve, de mikor hozták az ajándékot oda mert menni a Télapóhoz. Sőt, még egy dalt is elkezdett énekelni neki.
Összesen három órát időztünk el az ünnepségen. A tavalyihoz képest talán annyi hátránya volt, hogy kicsit hangos volt a zene és nem volt annyi tér (vagy lehet, hogy többen voltunk?). De ismét egy nagyon igényes, színvonalas, maximálisan családbarát eseményt sikerült összehozniuk. A tavalyi ünnepségről itt olvashattok részletesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése