2014. január 25., szombat

Babavárás: 28. hét

Legutóbb említettem, hogy milyen jókat alszom mostanság. Na, amint ezt leírtam nektek jött néhány álmatlan éjszaka. Az történt, hogy vasárnap délután lepihentem, de kivételesen Balázs párnáját használtam, ami nagyobb és keményebb, mint az enyém. Ennek következményeként sikerült elaludnom a jobb lapockám környékét.




Alvás után is éreztem, hogy fájdogál a hátam, de estére nagyon bedurvult a fájdalom. Gyakorlatilag semmit nem tudtam aludni :( Fél négyig csak forgolódtam, felültem, álltam, tornáztam, de semmi sem segített. Borzalmas volt! Aztán sikerült néhány órát aludni, de kb. 20 percenként felriadtam a fájdalomra.
Szerencsére Balázs másnap itthon maradt és délután el tudtam menni egy hátmasszázsra, ami azonnal csodát tett. A fájdalom jelentős mértékben enyhült, majd másnap teljesen megszünt. A szokatlan párna önmagában nem okozott volna ilyen nagy galibát. Szerintem már eleve nagyon le voltak tapadva az izmok azon a környéken. Szóval többet kéne mozognom, úgyhogy elhatároztam, hogy a heti egy jógaóra mellett majd igyekszek itthon is mozogni és havonta egyszer elmegyek masszázsra is, mert ez isteni volt! Van kifejezetten kismamáknak való masszázs, úgyhogy nem kell tartani attól, hogy a babának esetleg ártana ez a dolog.

Ezt a hátfájást leszámítva jól vagyok. Szerintem brutális tempóban nő a hasam. Már 67 kg vagyok a hasam kerültet pedig 97 cm. A Kisbaba (szegény, még mindig névtelen) sokat mozog. Sokszor rugdos, kifeszíti magát, de egyelőre nem kényelmetlen. Nagyon imádom érezni a mozgását!

27. hét
28. hét

Múlt kedden voltam az itteni Midwife Clinic-on (a kórházi látogatás helyett ide kértem időpontot). Hát kicsit más az itteni ellátás, mint a kórházban. Az előnye, hogy helyben van és nem kell órákat várni, mire sorra kerülök. Egy midwife és egy asszisztens van a vizsgálóban. Időpontra kell menni, amit be is tartanak. A midwife nagyon rendes volt. Alaposan kikérdezett a mostani terhességemről. Volt vizeletminta, vérnomyásmérés, hastapogatás és meghallgatta a Baba szívhangját. Ezután még kb. 20 percet beszélgettünk. Szóval nem volt olyan sietős és "futószalag-szerű" érzés, mint a kórházban. Viszont nagy hátránya, hogy itt nincs ultrahang.

Legközelebb majd jövő héten megyek a háziorvosomhoz terhesgondozásra és az azt követő héten ismét a Midwife Clinic-re megyek a terheléses cukormérésre.

Innen kezdve gyakrabban járok majd hol a háziorvoshoz, hol a midwife-hoz és a 34. héten a kórházba is be kell mennem majd részletes ultrahangra. Szóval nem lesz unatkozás. Már el is kezdtem összerakni a fejembe, hogy miket kell feltétlenül elintézni, vagy beszerezni a Baba érkezése előtt, hamarosan listát is írok majd róla.

A házimunkát illetően próbálok lassítani és egyszerre mindig csak keveset és a legszükségesebbeket megcsinálni, mert még mindig gyakran előfordul, hogy keményedik a hasam. A védőnő szerint addig nincs gond, amíg ez nem párosul éles fájdalommal, vagy vérzéssel, szédüléssel. Azért a háziorvosomnak is megemlítem majd, mert az utóbbi időben minden nap előjött, hol kevesebb, hol hosszabb időkre.

Nincsenek megjegyzések: