A fehér nadrág

Az úgy volt, hogy ma megint elmentünk a közeli homokos tengerparthoz. Ismét igazi nyári idő volt. Valami laza ruhát akartam felvenni. A tekintetem megakadt a szekrényemben szépen kimosott, kivasalt, élére hajtott fehér vászongatyómon. Ez a nadrág december környékén még igen szűk volt rám. (Meg ne kérdezzétek, hogy miért kell decemberben felpróbálni egy nyári nadrágot. De ha megkérdeznétek, akkor azért, hogy legyen min hisztizni pár napig és hogy pánikmódban elkezdjünk készülni a bikiniszezonra.)
Szóvak ott álltam a szekrény előtt, bámultam a hófehér nadrágot. Felelevenedtek bennem a decemberi élmény rémséges képei. Hogy has behúz, cipzár felhúz, felhúz, FELHÚÚÚÚZ. Nem megy fel! Nadrág megigazít. Közben észlelem, hogy a combjánál szokatlanul feszes az anyag... Szóval nadrág igazít, levegő kifúj, has behúz, cipzár fel, félúton elakad, nem kevés erőlködés után teljesen felmegy. Tükörbe néz. Szörnyethal! Te jó Isten az égben! Az addig oké, hogy a tetves cipzár fent van, hogy levegő kint van, hogy lassan oxigénhiányos állapotba kerülök, hogy mindenhol feszes. Hogy úgy érzem mindjárt szétpukkanok... Na de mi ez az itt-is-ott-is-kibuggyanó fodor? Ez undorító! És jön a felismerés: hájas lettem, a kurvaéletbe! Itt sírógörcs, mélydepresszió, halálközeli élmény, pokol legmélyebb bugyra. Gatya gyorsan le, be a szekrénybe.

Egész este ezen vertem magamat. Pánikoltam, fetrengtem, rágódtam, hogy már az életben nem nézek ki úgy, mint szülés előtt. Hogy a lapos has csak emlék marad. Hogy beállok majd a sorba és én is kesergek majd a felesleges kilókon.

Ezután elkezdtem egy 30 napos edzésprogramot, amiről itt írtam. És azóta még jobban figyelek arra, hogy mit eszem (gyakorlatilag lassan semmit... :). De bevallom, azóta sem tudtam ismét megcsinálni ezt a 30 napos kiképzést. Nincs erőm hozzá mostanában.

De kanyarodjunk csak vissza a fehér nadrágra és a ma reggeli találkozásunkra. Szóval ott tartottam, hogy szuggeráltuk egymást pár percig, majd kikaptam, felvettem és jó volt rám! Nem épphogy jó. Nem az elmegy kategórai. Nem! Ugyanolyan, mint a szülés előtt. Kényelmes, lezser és jól áll.

Örömtánc, újjongás, pezsgőbontás, konfetti, boldog új évet! És megint oda lyukadtunk ki, hogy anyukámnak lett igaza, aki azt mondta, hogy csak idő kérdése, hogy mikor nyerem vissza a régi alakomat. Nem azt mondom, nem úgy ment, mint a karikacsapás. De a lényeg, hogy sikerült! :)