Na, menjünk kicsit vissza az időben és kezdjük mondjuk ott, hogy hazautaztunk Karácsonyra! Tudom... tudom... olyan messzinek tűnik már, hiszen már túl vagyunk nemcsak a szilveszteren, de a vízkereszten, meg a három királyokon és már lassan itt a húsvét :) De azért beszámolok az otthoni élményekről!
A repülés nem volt vészes. Malévval mentünk haza, ami reggel 7:30-kor indul Dublinból, így az 5 órási busszal kellett kimennünk a reptérre, ami azt jelenti, hogy 4-kor keltünk. Kicsit izgultam, hogy hogy tudom majd felébreszteni Nórit olyan korán, de Nóri megoldotta a dolog és 3:55-kor Ő ébresztett minket :) Megszopiztattam és bár aludt volna vissza, de mivel Balázs is fel kelt, Nóri figyelmes lett a zajokra és felélénkült. Összecuccoltunk és kimentünk a reptérre. Nóri még a buszon elaludt és a reptéren is alukált egy kicsit, majd a szokásos időben 7-kor felébredt. A repülőn nézelődött, játszott, engem használt mászókának, majd reggeli után belassult, úgyhogy szopizott egy kicsit és aludt is. A leszállást végigaludta, sőt arre sem ébredt fel, hogy felöltöztettem. Direkt az otthoni látogatásra vettem neki egy anorákot, amit Balázs csak szkafandernek hív:
Nagyon jól jött az otthoni időben. Szóval ebbe csomagoltam még a repülőn, anélkül, hogy felébredt volna.
A következő napokat Budapesten, Balázs anyukájáéknál töltüttük. Nóri pár nap alatt megszokta az idegen arcokat és a nagy sürgés-forgást. Az alvással voltak némi gondok. Meg kellett szoknia az új környezetet, az idegen zajokat, a szokatlan kiságyat... így szegénykém a megszokott 1-2 alkalom helyett 4-5-6 alkalommal is felébredt és napközben és esténként is minden alkalommal altatnom kellett.
22-én lementünk vidékre a szüleimhez, ott karácsonyoztunk. Itt is kellett pár nap, mire megszokta az új dolgokat. Ami nagyon zavarta az a kutyaugatás és a kakas kukorékolása... Itt Dun Laoghaire-ben nagyon csendes környéken lakunk, így ezek az éles, hangos, idegen zajok nagyon megijesztették.
Az ünnepek jól teltek. Bár én már akkor kezdtem nagyon belefáradni a sok hajnali ébredésbe. Mondtam is Balázsnak, hogy idén nem hiszem, hogy ezt megint végigcsináljuk. Persze nagyon jó volt otthon lenni, mindig öröm hazautazni, látni a szüleinket, a testvéreket, beszélgetni, közel lenni, megosztani velük az élményt. De a kialvaltanság nagyon lefárasztott.
Karácsony napján együtt volt a család: szüleim, húgom és mi. Akkor díszítettük fel a fát, amikor Nóri délután aludt. Majd csengetett a "Jézuska" és meghozta az ajándékokat. Sok szép, kedves dolgot kaptunk. Nóri is nagyon élvezte az ajándékok bontogatását. Leginkább a csomagolóanyagok és a szalagok érdekelték :) Anyuéktól kapott egy ikerpár babát, ami első pillanattól kedvence lett. Már a dobozon keresztül meg akarta őket puszilni :) Most is sokat játszik velük.
28-án visszautaztunk Budapestre, majd 31-én Mórra mentünk tovább, ugyanis itt szilvesztereztünk a barátainkkal. Évek óta ugyanazzal a bandával szoktunk összejönni, mindig más városban, faluban bérelünk egy nagy házat és ott bulizunk. Mi a kiköltözésünk óta nem tudtunk velük ünnepelni, így külön öröm volt, hogy most ismét velük lehettünk.
Nórit fél 10-kor altattam el, vittünk neki mobilágyat és bébiőrt, így nyugodtan a szobában hagyhattuk.
Másnap mentünk is vissza Budapestre és másodikán jöttünk vissza Dublinba. Kb. 1 héttel a hazaérkezésünk után rázódott vissza Nóri az itthoni rendbe.
Viszont otthon meglepően jól evett, mi több, nagyon jó étvágya volt. Minden kaját megkóstolt és mindenből sokat evett. Mióta hazaértünk, itthon is jól eszik.
Szóval így teltek az ünnepek. Nagyon jó volt otthon lenni, de számomra fárasztó is volt.
Végül muszáj írnom pár sort az otthoni benyomásaimról. Minden alkalommal egyre szürkébbnek, fakóbbnak, kopottabbnak látom a várost, egyre fásultabbak, melankólikusabbak, reményvesztettebbek az emberek. Mikor átautóztunk Budáról Pestre az Erzsébet hídon és néztem a körutat, életemben először nem láttam benne szépet: mocskos utcák, koszos kirakatok, hatalmas reklámfelületek, sötét kapualjak, kátyús utak, fruszrált autóstársak, elfáradt emberek, az egész olyan szomorú és lehangoló volt.
Sokszor gondolok arra, hogy milyen jó lenne a szeretteinkhez közelebb lenni, de a hazautazásaink mindig meggyőznek arról, hogy Magyarországra visszamenni ebben a pillantban hiba lenne és hogy életünk egyik legjobb döntése volt kiköltözni és meglépni ezt a kicsit sem egyszerű lépést. Siralmas, amit az utcákon látunk, amit a TV-ből hallunk. Egyszerűen szavakkal leírni nem tudom mekkora különbség van az otthoni légkör és az itteni között.
Kivételesen vártam, hogy repülőre szálljunk és hazajöjjünk. Igen, nekünk már két hazánk van: otthon, Magyarország és itthon, Dublin. Az egyikhez kötnek a gyökerek, a múlt és a tisztelet, a másik a jelenünk, jövőnk, reményünk, a mi és gyermekünk boldogulásának helye. Azt hiszem számunkra már nincs visszaút!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése