Elmentünk, megvizsgálták. A légútai tiszták, nem gyulladt a füle, nincs hasmenése, nincsenek kiütései, eszik, iszik rendesen, egyszóval a magas lázon kívül semmi baja. A doktornő szerint valószínű, hogy egy vírus és azt javasolta, hogy várjuk meg, amíg a szervezete leküzdi.
Mondta a doktornő, hogy ha minden jól megy magától elmúlik majd a betegség, ha mégse javulna pár napon belül, esetéeg rosszabbodna az állapota, akkor azonnal vigyük vissza. Valamint írt beutalót kórházba, ha esti órákban, amikor náluk nincs ügyelet, lenne gond Nórival, akkor bevihetjük a kórházba.
Mondta a doktornő, hogy Nurofen-nel jól csillapítható a magas láz, illetve, készíthetünk neki langyos fürdőt is.
Így is tettünk. Nurofen-t kaphat 6 óránként 2,5 ml-t. Magas láz esetén pedig 28-32 fokos vízben kell fürdetni. Természetesen melegebb vízbe kell tenni a babát és folyamatosan kell azt hűteni. A langyos ülőfürdőben akár 10 percig is lehet fürdetni. A legjobb, ha a baba testét teljesen befedi a víz.
Tegnap este a láz meg is szünt, de ma reggel megint felment és délután alig tudtam levinni. Most estére kapott kúpot, ami végre csillapította a magas lázt. Ezt a kúpot még otthonról hoztuk. Megmutattam a doktornőnek, mert aznap reggel azt adtam Nórinak. Megnézte és mondta, hogy nem ismeri. Azt mondta, hogy lázcsillapító van benne és valami olyan összetevő is, amit epilepszára használnak. Mondta, hogy ő ennek a használatát nem javasolná -persze azt adok a gyereknek, amit jónak látok.
Nóri egyébként nagyon jó beteg. Beveszi az orvosságokat, sírás nélkül türte a langyos fürdőket, rendesen eszik, sokat alszik. A kedélye is elég jó.
Elvileg csütörtökön repülnénk haza, de ha holnapig nem javul Nóri állapota, akkor sajnos maradnunk kell. Remélem holnapig jobban lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése