Először nagyon érett szilvát kapott, öszenyomkodva. Nagyon jól fogadta a nagyobb darabokat is. Simán szétnyomta a nyelvével és lenyelte. Nekem azonban több nap kellett, mire eljutottam odáig, hogy nem tiszta stressz számomra az etetés.
A puha szilva után jött a barack, majd a főtt, illetve sült dolgok villával szétnyomva.
Először csak egy kicsi adag darabos ételt kevertem össze egy nagyobb adag pépesítettel, hogy Nóri megszokja az új textúrát. Később növeltem a darabos kaja arányát. Most ott tartunk, hogy kb. 3:1 arányban keverem a darabosat a pépessel.
Egyébként az a tapasztalatom, a félrenyeléseket tekintve, hogy nem is a nagyobb darabok okozzák. Sokkal inkább a figyelmetlenség. Mivel Nóri már nagyon érdeklődő, gyakran előfordul, hogy ha már nem olyan nagyon éhes, elvonja valami a figyelmét az evésről. Ilyenkor szokott legtöbbször félrenyelni. Én már a legkisebb köhintésnél is szívbajt kapok, de mindig nagyon ügyesen felköhögi ami félre ment.
Tegnap elkezdtem Nórinak adni reggelit is. Egyelőre csak tejbepapit kap (anyatej + bébirízs, vagy babaműzli keverékét). De vettem neki baba-gabonapelyhet, amit majd 7 hónapos kora után kaphat. Elég szépen fogyaszt: 80-120 grammot eszik meg egy alkalommal. Általában vacsorára eszi a legtöbbet. Kedvence az őszibarack, a szilva, a répa és az alma. Már nagyon kevés alkalommal kap pürésített babaételt. Erről remélem a héten sikerül teljesen leszoktatnom és szeretném, ha folyamatosan átállna majd azokra a kajákra (zöldség, gyümölcs, hús), amiket mi eszünk.
Ma reggel megmutattam neki az új poharát. Felforralt, lehűtött vizet kapott benne. Először csak rágta a pohár csőrét. Nem értette, mi is ez. Később, mikor láttam, hogy nagyon szopizza az ujját - mint amikor szomjas -, megint odaadtam neki a poharat. Na, ekkor már ügyesen szívta és kortyolt is párat belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése