Meghívta a közvetlen kollégáit hozzánk, de sajnos kevesen jeleztek vissza. Szegény Balázsom úgy gondolta, hogy ennek oka talán az ő népszerűtlensége. Már ott tartottunk, hogy az egészet lefújjuk, de az egyik fiú, Al, nagyon lelkesnek mutatkozott és átjöttek az egyik barátnőjével. Így végül négyesben vacsoráztunk. Balázs thai kaját főzött, én pedig málnás tortát készítettem. Jókat beszélgettünk és végül nagyon jóra sikerült az este! Amint Al mondta, szó sincs arról hogy Balázs népszerűtlen lenne, inkább azért nem jeleztek vissza, mert a társaság az utóbbi időben kicsit kicserélődött: munkatársak átmentek más országokba ill. újak érkeztek, sokaknak kisgyerekük van, ill. nem is nagyon szokás itt a házibulizás.
Al-ék tervezték, hogy a vacsora után elmennek egy buliba és minket is hívtak. Nekem nem volt sok kedvem, de kivételesen Balázsnak annál inkább, úgyhogy mi is velük tartottunk. Említették, hogy ez egy "goth" parti lesz, de nem tudtam, hogy ez mit is jelent, úgyhogy csak nagyokat pislogtam, amikor beléptünk a szórakozóhelyre. Egy pub alagsorában volt a buli.
Végeredményében tetőtől talpig fekete ruhába öltözött emberekből állt a társaság. Ez eddig nem is különös, szerencsére mi is feketében voltunk, így nem lógtunk ki a sorból. De a többiek öltözete igencsak extrém volt! Jellemző volt a fekete hosszúszárú lakk bakancs. Lányok esetében a hosszú fodros szoknya, a fűző, mindenféle fejdísz, piercing-ek tömkelge, erős sötét smink. Néhány fiú is ki volt sminkelve (fehér alapozó, fekete rúzs szinte kötelező). Érdekes látvány volt! Mintha valamilyen vámpír buliba csöppentem volna. Azt hinné az ember, hogy ez egy egyszeri alkalom, valamilyen farsangi bál, de nem! Mondták, hogy ők mindig így öltözködnek... Én ilyet még nem nagyon láttam, úgyhogy érdekes volt. Balázsnak tetszett a buli, jól érezte magát. Sokat beszélgetett, sőt még táncolt is! :)
...egy gyors Google képkeresés, hogy milyenek is a "goth"-ok: http://images.google.com/images?q=goth
Na azért mi nem leszünk "goth"-ok, de egyszer jópofa volt ezt is látni.
...egy gyors Google képkeresés, hogy milyenek is a "goth"-ok: http://images.google.com/images?q=goth
Na azért mi nem leszünk "goth"-ok, de egyszer jópofa volt ezt is látni.
1 megjegyzés:
Boldog születésnapot a párodnak! Az én férjem is a Google-nél dolgozik itt - igaz, még csak most kezdett... (Ja és Balázs mellesleg éppen 1 évvel és 1 nappal idősebb nálam.)
Megjegyzés küldése