Ezt az ultrahangot egyébként ismét a "Fetal Assessment Department"-on végezték, ahová időpontra kellett mennem és alig 20 percet vártam, mire szólítottak. A vizsgálat kb. 10 percet vett igénybe, úgyhogy gyorsan végeztem. Időben hazaértem és ovi után már mehettem is Nóriért.
Azon a héten volt még egy terhesgondozással kapcsolatos látogatásom a háziorvosomnál is. Beszámoltam neki a kórházi vizsgálatról, elvégezte a szokásos rutin vizsgálatokat, minden rendben volt.
A múlt héten ismét kicsit gyengélkedtem. Egyre többször keményedik a hasam, főleg esténként. Próbálok sokat pihenni nappal, tényleg csak a legfontosabb házimunkákat csinálom meg. Balázs maximálisan segít Nóri körül, bevásárol, sokszor főz, szóval mentesít amikor csak tud. Mégis érzem, hogy egyre jobban lefáradok és kezd terhes lenni a terhesség.
Elkezdtem elkészíteni néhány díszt, amit majd a Baba ágya köré, vagy fölé szeretnénk tenni. Meglátjuk be tudom-e fejezni az összes tervezett dekoráció elkészítését. Jövő hétvégén összeszereljük majd a babaágyat és ha minden jól megy felkerülnek majd a díszek is.
A héten összekészítettem a kórházi csomagomat is, már minden fontos cucc egy helyen van csak be kell őket pakolni. Rendbe vettem a legfontosabb babaholmikat is, amikre az első napokban, hetekben majd biztosan szükségünk lesz. Annyira cukik a kis ruhácskák és bár már nagyon a vége felé járunk, azért hihetetlen, hogy hamarosan egy picurka kisbaba lesz bennük :)
36. hét |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése