Az elmúlt két hét jól telt. A sok-sok pihenésnek köszönhetően a kellemetlen fájdalmak megszüntek. Igaz, nem vihetem túlzásba a mozgást, mert egy-egy aktívabb nap után este már éreztem a szúró, fájó, húzó érzést. De ha figyelek arra, hogy napközben is sokat pihenjek, akkor nincs semmi gond.
Voltam terhesgondozáson a midwife-oknál. A szokásos vizsgálatok voltak és mindent rendben találtak. A Baba annyit mozgott és olyan láthatóan, hogy a midwife-tanuló (merthogy most bent volt egy tanuló is) teljesen odavolt és jókat mosolygott rajta.
Hát igen, a Baba aktivitásával nincs gond. Rengetegszer érzem nappal, este és éjjel is, ahogy mozog. Sokszor mindezt jó látványosan teszi. Sőt, néha már fáj is, ahogy kifeszíti magát, vagy pózt változtat.
Kíváncsian várom a hétfői kórházi ultrahangot, hogy megtudjuk, hogy mi a helyzet a méhlepénnyel. Illetve, hogy vajon már irányba fordult-e a Baba. Talán a súlyát és hosszát is meg tudják majd tippelni.
Múlt hétvégén elmentünk az IKEA-ba beszerezni néhány babaholmit. Vettünk kiságyat (végül nem a bölcsők mellett döntöttünk), matracot, a kiságy alá tárolót, pici lámpát, lepedőt és takarót. Nórinak beszereztünk egy fiókos szekrényt, amit a nappaliban lévő játszósarokba tettünk és ide átpakoltuk a játékait (ezek eddig kosarakban, dobozokban voltak). Vettünk Nórinak játék-ételeket, egy törölközőt és persze egy plüss állatot is. Ezúttal egy malackát választott. A konyhába is beszereztünk egy szekrényt, azoknak a dolgoknak, amiket eddig dobozokban tároltunk (konzervek, tészták, liszt stb.).
A héten szinte mindent megvettem, amire majd a kórházban szükségem lehet. Lassan a kórházi csomagot is összeállítom majd. De bevallom, amikor nézegettem a listát, a frász tört rám, hogy úristen, hamarosan tényleg szülni fogok... Azért nem kevés félsz van bennem.
Elkezdtem ötleteket gyűjteni, hogy mivel díszítsük majd fel a Baba sarkát a szobánkban. Remélem jut majd erre is időm és erőm.
33. hét |
34. hét |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése