Ha látják, hogy térképpel mászkálsz a városban, biztos odamennek és megkérdezik, hogy segíthetnek-e. Ha a babakocsit tolom, sokszor megállítanak, benéznek, megkérdezik, hogy hogy hívják a babát, mennyi idős, itt született-e stb. Ez engem soha sem zavart, sőt jól esik az érdeklődés, még akkor is, ha tudom, hogy ez csak egy felszínes hétköznapi dolog itt.
A mai nap, azonban ez a fajta közvetlenség átment a pofátlanság kategóribá.
A helyi bevásárlóközpontba mentünk ki Nórival pár dolgot venni. Beszálltunk a liftbe, hogy felmenjünk a negyedikre. A liftben volt rajtunk kívül egy öreg néni és egy középkorú nő. A középkorú nagyon nézegette Nórit, gondoltam, hogy kérdezni fog valamit, de nem, egyszer csak benyúlt a babakocsiba és mosolyogva, gagyogva odanyúlt Nóri kezéhez, hogy a nagyujját, amit szopizott, kivegye a szájából. Hirtelen úgy meglepődtem, hogy azt se tudtam mit mondjak, mondjak egyáltalán valamit?!... Persze nem olyan egyszerű azt az ujjacskát kivenni onnan, nem is sikerült neki. Az öreg néni erre csak annyit mondott, hogy "az túl értékes!". Én csak pislogtam és helyeseltem, hogy valóban az. Erre a másik nő megint odanyúlt és kihúzta az ujját a szájából. Na gondoltam, ebből sírás lesz! Úgyhogy gyorsan mondtam Nórinak, hogy nyugodtan szopizzon ha akar és hogy nincs semmi baj. Szerencsére nem sírt. Mindez olyan gyorsan történt, hogy a nőnek semmit se tudtam mondani, mert már szálltunk is ki a liftből.
Visszagondolva a nőci nem akart rosszat. Végig kedvesen mosolygott és finoman nyúlt Nórihoz, na de könyörgöm! Micsoda dolog ez?! Ha nem is tartja jó dolognak az ujjszopást, hogy veszi a bátorságot, hogy egy vadidegen gyerekének a szájából kivegye az ujját?!
Szóval a közvetlenségnek is van határa és ez már számomra nem a közvetlen kategória volt, ez már pofátlanság!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése