2011. november 19., szombat

Hosszú idő után először az éjszakában

Hosszú hónapok óta nem járok el itthonról. A terhességem elején nagyon émelyegtem. Ezeket ugye reggeli rosszulléteknek hívják, de ne tévesszen meg senkit az elnevezés, nemcsak reggel jelentkeznek a kellemetlen tünetek. Nekem hányingerem volt reggel kb. 11-ig, majd délután 4-5 körül megint rámtört a rosszullét, ami csak este múlt el. Ez ment a 11. hétig. Majd a 11. hét első reggelén felébredve mint, amit elvágtak, abbamaradt az émelygés. Ezen kívül a terhesség elején nagyon fáradékony voltam. A napi 10 órás munka után csak feküdtem, bambultam ki a fejemből és semmihez se volt kedvem.

Szóval ilyen körülmények között eszembe se jutott, hogy eljárjak itthonról. Aztán a terhességem előrehaladtával, ahogy nött a pocakom, egyre kevésbé voltam motivált, hogy elmenjek táncolni. Volt egy próbálkozásom egy salsas helyen, de egyrészt mire odaértünk már nagyon fáradt voltam, másrészt az volt a tapasztalatom, hogy nem igazán csábító a férfiak számára a kerekedő pocak. Azok a pasik se mertek, vagy akartak felkérni, akik amúgy ismertek. Persze ezen nem csodálkoztam. Balázs megivott egy sört, én élveztem a zenét és szívtam magamba a latin ritmust, tudtam, hogy egy időre ez lesz az utolsó estém azon a helyen.

Aztán Nóri születése után nemhogy erőm nem volt, de sokáig kedvem sem volt eljárni itthonról. Persze, ha vihettük magunkkal Nórit, akkor mentünk. Voltunk barátoknál vendégségben, esküvőn, mentünk wellness hétvégére, de nem szívesen indultam volna el egyedül az éjszakába. Egyszerűen nem volt rá igényem.

Pár hónapja Balázs vett Tim Minchin koncertre jegyeket. A koncert néhány hete volt. Úgy gondoltuk, hogy addigra Nórit majd rá tudjuk bízni valakire. Ez össze is jött volna, de én egyszerűen nem tudtam egy idegen emberre bízni Nórit. A hideg kirázott még csak a gondolattól is. Végül Balázs eladta a jegyemet és egyedül ment a koncertre.

Aztán a héten kaptam egy meghívót az egyik volt kollégám (ja, igen egy kis magyarázat: felmondtam a munkehelyemen, erre még visszatérek) búcsúbulijára. Jövő héten visszaköltözik Berlinbe. Nagyon birtam ezt a csajt és szerettem volna elköszönni tőle. Mellesleg egy jó alkalom lett volna, hogy találkozzak a volt munkatársakkal és hogy kimozduljak itthonról.

Mivel Nóri már jó pár hete esténként egyszer, 4-5 körül ébred fel enni, így Balázzsal meg is beszéltük, hogy elmegyek!

Úgyhogy több, mint egy év kihagyás után tegnap este először egyedül elmentem itthonról. A szokásos időpontban, 9-kor letettük Nórit aludni. Én addigra már összekészültem. Majd a fél 10-es DART-tal bementem a városba. Furcsa volt egyedül, a babakocsi nélkül, este utazni a DART-on :) Eszembe jutottak a hideg, sötét reggelek, amikor nagy pocakkal ugyanezen a vonalon ültem és mentem be dolgozni. Eszembe jutott, hogy az utolsó hónapokban, már vágtam a centit és alig vártam, hogy befejezzem a melót. Aztán az is eszemebe jutott, hogy azokan a szürke reggeleken a DART-on utazva mindig megmozdult Nóri. Akkor ébredt fel :) Olyan furcsa volt emlékezni arra, hogy hogy is gondoltam Nórira a születése előtt. Egy arctalan kisbaba volt és el nem tudtam képzelni, hogy egy kisbaba, egy emberi lény ki fog bújni belőlem és én leszek az anyukája. Felfoghatatlan volt! Egy csoda!

Egy rövid séta után megérkeztem a búcsúbuliba, amit egy belvárosi pub-ban tartottak. Jó volt látani a volt kollégákat. Váltottam pár szót mindenkivel. Találkoztam Judittal is, aminek külön örültem! Már 1000 éve nem láttam, jó volt kicsit beszélgetni.

11 körül érkezett egy DJ, aki hangos zenvével próbálta szórakoztatni a nagyérdeműt. Szerintem csak annyit ért el, hogy midnenki hangosabban kezdett beszélgetni. Nekem egy idő után már a torkom is belefájdult a kiabálásba. Ráadásul nem egyszerű megérteni az angolul különböző akcentussal beszélő embereket. Mindig vissza kellett kérdezni, hogy "tessék?" "hogyan?"... fárasztó volt! Ezért Juditéknak mondtam, hogy menjünk át máshova. Hova ugyan?! Hát persze, hogy valami salsas helyre.

Sajna Judit barátnője, aki most náluk van vendégségbe nem érezte jól magát, így ők csak benéztek és mentek is haza. Én viszont tudtam, hogy egy ideig megint nem fogok eljutni buliba, úgyhogy kihasználva a lehetőséget maradtam. Találkoztam néhány régi ismerőssel. Beszélgettem velük. Sokan kérdezték, hogy hova tüntem. Mikor mondtam, hogy itthon babázok, néhányuknak leesett az álluk :) Táncoltam egy kicsit, aztán fél 1 körül jöttem is haza.

Elalvás előtt még megszoptattam Nórit és nagyon rendes gyerek módjára nem ébredt fel hajnalban, csak reggel negyed 8-kor.

A munkámra visszatérve: tavaly, december közepén, a terhességem 33. hetén jöttem el szülési szabadságra (maternity leave). A fizetett szabadság 6 hónap. Ezalatt az idő alatt a teljes fizetésemet kaptam. Majd kivettem 4 hónap fizetés nélküli szabadságot. De már akkor tudtam, hogy nem megyek vissza dolgozni. A munkahelyem messze van és nem akartam Nórit ilyen piciként bölcsibe adni. Akkor mi értelme volt a 4 hónap fizetés nélkülinek?... Hát az, hogy addig is van munkaviszonyom, valamint ezután kivettem az összes szabadságomat az idei évre, ami 3 hét volt és erre az időre is kaptam fizut.
A főnökömnek már több, mint egy hónapja megírtam, hogy felmondok. Ma reggel kaptam választ, miszerint intézi a felmondásomat.

Ha Nóri nagyobb lesz majd keresek a környéken valami munkát, a legjobban egy részmunkaidős állásnak örülnék. Majd meglátjuk mi jön össze!

Egyébként ez a 6 hónap fizett szabadság nem alap mindehol. Van olyan munkahely, ami egy vasat se fizet, illetve olyan is van, ahol benne van a szerződésben, hogy a szülési szabadság után az anyukának legalább 6 hónapra vissza kell mennie dolgozni, ellenkező esetben vissza kell fizetni a szülési szabadság alatt kapott fizetést.
Megjegyzés küldése