Akkoriban még ez az egész jóga-dolog nem állt hozzám túl közel. A spiritualitás, a homályos szobák, a patakcsobogással tarkított zenék, a mormogások, na meg ez az egész zenkedés amolyan túlmisztifikált, trendi, "jó dolgomban azt se tudom hova tegyem a pénzemet" dolognak tűnt. Be kell vallanom, nem kevés előítélettel állítottam be az első órára.
Az órát légzésgyakorlatokkal kezdtük. Na ezt már rögtön hülyeségnek tartottam. Gondoltam magamban, mi olyan nagy szám abban, hogy az orrunkon beszívjuk a levegőt és a szánkon meg kifújjuk, közben leküldjük a gyomrunkon keresztül a bordánkon át, a gerincünk mentén a farokcsontunkba... (heee???!!!) Na mindegy, azért kapkodtam a levegőt. Utána jöttek a nyujtó gyakorlatok, meg hajlás ide és ászana oda. Ezek kifejezetten jól estek. Kicsit megmozgattak. A napi 10 órás ülő munka után ez igazi felfrissülés volt. De az egész dolog nem volt megerőltető. A végén jött a relaxáció. A fejünk búbjától a kislábujjunkig mindent ellazítottunk, aztán nagy csend 5 percen keresztül. Figyeld a légzésedet... Miért, ugyan hova megy?!... Na mindegy, ez arra jó volt, hogy majdnem bealudjak a földön. Aztán bimm és vége az első órának. Gondoltam többet se jövök ide. Aztán kaptam észbe, hogy az elején bérletet vettem. Pfff... na sebaj! azt a pár alkalmat kibírjuk, utána abbahagyjuk!
Jött a második óra. Már rutinosabban csináltam a gyakorlatokat. Nem kellett olyan görcsösen figyelnem, hogy mit hogyan kell csinálni, jobban tudtam fókuszálni arra, hogy mit magyaráz a tanár. Meg kell, hogy mondjam, így már sokkal élvezhetőbb lett a dolog. Aztán a harmadik és a negyedik órától az egész egyre jobban tetszett.
Jó volt, hogy hetente leaglább egyszer egy órát kizárólag magammal és a babámmal tölthettem. Jó volt kicsit mozogni, magamra és Nórira figyelni, más terhes nőkkel beszélgetni. Hasonlóak voltak a gondjaink, a félelmeink, a kétségeink. Jó volt ezekről beszélni. Tudni, hogy mások is hasonló cipőben járnak, és persze jó volt másoktól tippeket, bíztatás kapni.
Szóval megvettem a következő bérletet és lelkesen jártam az órákra.
Nem tudom, hogy ezeknek az óráknak köszöhető-e, de nekem a terhesség alatt semmilyen problémám nem volt. Nem volt dagadt boka, vizesedett lábak, nem fájt se a hátam, se a derekam és az utolsó napokig jól tudtam aludni. Sőt az utolsó hetekben nem csak este, de délutánonként is aludtam.
Arról nem is beszélve, hogy milyen gyors és komplikációmentes volt a szülés.
Sokan mondják, hogy a jóga sokmindenben segíthet a szülés során. Egy biztos, az a bizonyos légzés tuti, hogy nem ment volna olyan jól, ha nem járok jógára. Márpedig higgyetek nekem, a szülésnél a légzés kulcsfontosságú. Én ennek - no meg a gyors vajúdásnak - köszönhetem, hogy érzéstelenítő nélkül végig tudtam csinálni. Nagyon jól jött, hogy volt benne gyarkorlatom és így a légzések átsegítettek a fájdalmakon az összehúzódások során.
A másik, ami nagy erőt adott, az a mondat, amit a jógatanárnőm minden órán többször is elmondott és aminek a fontosságát szintén csak utólag értettem meg. Ez a következő volt: "You are designed to do this." Ezt ismételgettem magamban a vajúdás alatt és ez is nagy erőt adott.
Valamint a jógán gyakoroltunk különböző pózokat, illetve szó volt arról is, hogy a vajúdás során mire figyeljünk, mikre gondoljunk, hogyan élhetjük meg az egész szülés-élményt. Mindez szintén nagy segítségemre volt a szülés során.
Már akkor eldöntöttem, hogy járok majd Nórival baba-mama jógára. Ámde megszervezni, hogy hetente egyszer mindig ugyanazon a napon, mindig ugyanabban az időpontban eljussunk a jógára, nem olyan egyszerű. Nóri általában pont akkor szokott aludni, amikor az óra lenne, így eddig mindig elnapoltuk a dolgot. Azonban ma láttam arra esélyt, hogy kibírja a hosszabb ébrenlétet, így ma voltunk az első baba-mama jóga óránkon :)
Rajtunk kívül 4 anyuka és baba volt. A legkisebb baba 5 hetes volt. Nóri volt a legidősebb. Elég jól indult a dolog, az óra felénél azonban Nóri türelme kezdett fogyni. Más babák is kezdtek fáradni. Volt, hogy kórusban sírtak. Azért végigcsináltuk a gyakorlatokat. Bár a végén Nóri már csak a kezemben volt el.
Mindenesetre jó volt kimozdulni és egy kicsit mozogni. Szerintem Nórinak is jót tesz ha elkezdünk társaságba járni. Vettünk egy 4 alkalmas bérletet. Szerencsére az órák lecsúsztathatók, azaz ha valami miatt nem jutunk el az órára, akkor a későbbiekben bármikor be lehet pótolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése