2011. június 11., szombat

Itt az ideje mozogni!

4 hónappal a szülés után úgy döntöttem, hogy komolyan el kell kezdenem mozogni, mert a terhesség alatt sajna némileg elpiskótásodott az addig sem kisportoltságáról híres testem.

Tudom, akik ismernek most csóválják a fejüket, hogy hát az Esztike amúgy sem volt kövér és tudjátok mit?! 28 év után eljutottam oda, hogy kedves barátaim és egybegyüljteim igazat adok nektek. Aki ismer, az tudja, hogy ez ám nagy szó. Valóban nem voltam soha egy viziló és most sem vagyok az. 4 hónappal a szülés után 58 kg vagyok, ami nem rossz, hiszen a terhességet 57 kg-al kezdtem.

28 év után rájöttem arra, hogy igaz az az állítás miszerint nem a kilók számítanak. Erről már a főiskola elején Ákos tartott nekem egy kisebb előadást, majd a főiskola 4 évén keresztül azzal tömte a fejemet, hogy egyek már rendesen és inkább mozogjak valamit. Kedves Ákosom, hát látod ide is eljutottunk, megértettem és ami még fontosabb, egyet is értek veled.

Szóval nem az zavar, hogy egy kiló választ el a terhességem előtti súlyomtól. Az zavar, hogy ha centivel lemérem a hasamat, a derekamat, a combomat, hogy a karomról már ne is beszéljünk, akkor szörnyülködve látom, hogy bizony ezek a számok a terhesség alatt nőttek és azóta sem a régiek.

Most azok, akik 10 meg 20 kiló pluszt cipelnek magukon a szülésük után, azok utálnak, hogy egy pár centi miatt mit rinyálok és miért ragadok billentyűzetet, hogy ezt még közöljem is. Hát azért, mert engem ez bizony rohadtul zavar. Eredetileg sem voltam soha a feszes idomaimról ismert, de most aztán pláne megőrülök, hogy a tükörbe nézve nem egy fiatal test köszön vissza.

Na jó, nem azt mondom, nem vagyok szottyadt vénasszony, de sajna erősen látszik, hogy nem a 20-as éveim elején járok. És amíg kb. két éve még elkérték a személyimet, hogy beengedjenek egy szórakozóhelyre, addigra mostmár nemhogy levágják, hogy már elmúltam 18, de azt is látják, hogy ez bizony már nem az a finom pipihusi, amit érdemes lenne szemügyre venni. És vessetek rám követ, hogy ilyen hiú vagyok, de engem ez igenis zavar.

Nem várom el azt, amit Mancika, hogy "engem virággal dobáljanak és fotózzanak, meg bámuljanak, meg kényeztessenek, meg imádjanak". De azért egy pár elsimerő pillantásnak örülnék.

Szóval arra jutottam, hogy elkezdek rendszeresen mozogni. Hangsúlyoznám a rendszeres szót, mert mozogok én, szerintem nem is keveset: bevásárolok, sétálok Nórival, háztartást vezetek, Nórit emelgetem. Sokan úgy gondolják, hogy a szülés után a babával való foglalkozás elég mozgást jelent és azzal majd pikk-pakk visszanyerik a régi formájukat. Tudjátok mit? Ez humbug! Nálam legalábbis nem jött be.

Tehát úgy döntöttem, hogy rendszeresen eljárok mozogni. Direkt nem írom, hogy sportolni, mert az nekem nem megy. Általában a nagy lelkesedés egy hónapig tart, aztán huss elszáll. Miért is van ez így? A sporthoz akarat kell. Az megvan! Kell még elszántság. Az is megvan! Kell hozzá szeretet. Na és itt a bibi. Mert bizony ha nem szeretjük azt amit csinálunk, akkor tart a lelkesedés pár hétig és aztán egy szép napon futás közben a tüdőnket kiköpve, levegőért kapkodva, nem tudva, hogy most a nyálunkat kéne kiköpni, vagy az orrunkat kifújni, rájövünk, hogy ez bizony szar. Nem jó, sőt, még rosszul is esik. És lehet, hogy utána faszán érezzük magunkat és jobb a közérzetünk és aztán nyugodt szívvel esszük meg a csokis croissant-t a forrócsokival. De ettől a futás - és számomra bármelyik sport - utálatos és nagy mumus.

Tehát olyasmit kéne csinálni, amit élvezek is. Régebben ilyen volt a salsa. De az esti szoptatások miatt ez kivitelezhetetlen. Annak idején azt gondoltam, hogy amint a gyerek 2 hónapos lesz, lefejem majd a tejcimet. Itthon hagyom őt Balázzsal én meg szépen elmegyek péntek esténként táncolni, mint régen. Aztán jött a nagy kopp meg a hööö! és rájöttem, hogy ez nem ilyen egyszerű. Először is Nóri nem tud enni cumisüvegből. Kicsiként a szopizással annyi gond volt, hogy örültem, hogy nagy nehezen megtanulta és nem akartam neki még a cumival is bekavarni. Szóval kicsiként ez kimaradt, most meg ha próbálkozunk vele, csak röhög, hogy ez meg mi a fene?!... Másrészt a természet kitalálta ezt az anyukásdist rendsen. Ugyanis ha Nóri el is fogadná a cumit, nem szívesen hagynám őt itthon. Nem azért mert nem bízom Balázsban, hanem mert egyszerűen jobban esik itthon maradni, mellette lenni, látni, érezni, tudni, hogy bármikor egy karnyújtásnyira van. Harmadrészt az egész hetes háztartásvezetés és babázás után péntek esténként a francnak sincs kedve elmenni itthonról, főleg nem táncolni. Olyankor legtöbbször úgy érzem magamat, mint a lapos szar és szerintem úgy is nézhetek ki...

Na de akkor mi legyen? Mi lenne az a mozgás, ami alakformáló, amit élveznék is, ami a közelben van, kifizethető és lehetőleg hétvégén van?

Jelentem némi neten való kutakodás után megtaláltam a választ: zumba és cardio salsa. A szomszéd falucskában szombatonként 10-től 11-ig van, 10 alkalmas bérlet 80 euroba kerül.

Jövő héten kipróbálom, aztán ha beválik, belevágunk. Ha nem válik, eret vágunk :)!

2 megjegyzés:

Dirk írta...

A legjobb a mozgásban, hogy endorfin termelődik és egy rendes sportolás után iszonyú jó lesz az ember közérzete.
Úgyanúgy rá lehet kapni, mint a csokira csak ez egészségesebb :)
Sok sikert és kitartást! :)

Eszter írta...

Köszi Dirk :) Ma megint voltam. Tényleg jó móka, de azért lefáraszt rendesen... Remélem lesz benne kitartásom!