Egyszerűen idegölő...
Teganp felhívtam az albérletünk ügynökségét és kértem, hogy adják meg valamilyen menedzser elérhetőségét. A hölgy a vonal végén értetlenül hallgatott... Mondtam, hogy az ügynökök főnökével szeretnék beszélni. Mint kiderült, Simon, az ügynökünk a főnök... Juhúúú! Röpke 8 percben elpanaszoltam minden sérelmünket. Ismét megigérték, hogy intézkednek és hogy ma majd írnak egy e-mailt, hogy mi hogyan halad. Attól tartok, hogy ezen e-mailek száma közelíteni fog a nullához. Mindenesetre ha holnapig nincs hír, akkor a tulajt fogom felkeresni, mert más megoldást nem látok.
Más: a vendég fürdőszobáben a zuhany még mindig nem jól működik (nem lehet a víz hőmérsékletét szabályozni). Két hete vettük fel a hűztömb szerelőjével személyesen a kapcsolatot (előtte az ügynökség "intézte" ezt is). A szerelő azóta egyszer már volt is nálunk, megállapította a problémát és azt mondta, hogy csak egy alkatrészt kell beszereznie és kicserélni. Na, azóta sem láttuk! Múlt héten hívtuk és mondta, hogy pár nap és megkapja az adott alkatrészt és jön beszerelni. Tegnap hívtam és megkért, hogy hívjam később... Később pedig egyszerűen kinyomta a telefonját... Ma lementem a biztonságiakhoz és megkérdeztem, hogy hol találom a szerelőt, erre jött a jó hír, hogy szabin van jövő hétfőig... Ugyan valaki helyettesíti, de az illető nem ért az ilyen csapokhoz... Mondtam nekik, hogy mi a helyzet, de csak szabadkoztak és mondták, hogy jövő héten biztos megjavítják majd...
Egyszerűen bődületes! Fogalmam sincs mit tehetnék... Azon töprengek, hogy ezek a vállalkozások, hogyan működnek. Hiszen senki sem dolgozik. Mindent halogatnak. Semmit sem tudnak elintézni.
Sokan kérdezték, hogy a helyiek, hogyan viselik a sok külföldi jelenlétét itt Írországban. Nos szerintem az írek örülhetnek, hogy a külföldiek itt élnek és megcsinálnak minden munkát helyettük. Az ír egy lusta, semmirekellő, hazug, dilettáns, piszok kis népség!
Amint leírtam ezezekt a sorokat valaki csengetett. A biztonságiaktól volt egy pasas, akivel az imént beszéltem. Feljött megnézni a csapot és mondta, hogy nagyon sajnálja az egészet és megpróbál valakit felhívni, hogy mi a helyzet a csappal és hogy milyen alaktrész kell bele és megpróbálja megszerelni. Hát kíváncsian várom a fejleményeket...
4 megjegyzés:
Eszter!
Ha valahol, akkor itt dél-Franciaorszgában igazán lusták az emberek. Én is néha tátott szájjal nézek rájuk, mert a "nem baj, ráér holnap is" mentalitás szerint lett mindenki nevelve.
Szerintem itt már rég felrobbantál volna :-)
Ja, Eni voltam!
Vajon az itt élő írek mit gondolnak a magyarokról?
Zé
van választás...
költözz haza :)
Megjegyzés küldése