2013. március 26., kedd

Münchenben jártunk

Vasárnap este érkeztünk vissza 10 napos müncheni utunkról. Balázs az ottani kollégáit látogatta meg munkaügyben, mi meg Nórival elkisértük.

15-én, pénteken repültünk. Már rutinos utazóknak számítunk. Gyorsan összepakoltunk és nem is nagyon vittünk felesleges cuccokat. Egy egyszobás albérletet béreltünk a belvárosban. Hotelben nem lettünk volna el Nórival. Vittünk neki utazóágyat, mert a lakás tulaja 30 eurós napidíjat akart felszámolni egy gyerekágyért. Így inkább elkocsikáztunk Nórival a szomszédős Blackrock-ba, ahol a Mothercare üzletben megvettünk egy előre kiszemelt, leárazott utazóágyat (ilyet) és ezt vittük magunkkal.
Így nézünk ki ha felkerekedünk :)
Norci Münchenbe ért :)
Egyébként az utolsó percig kérdéses volt, hogy utazunk-e Nórival, ugyanis az utazás előtti napokban betaknyosodott, így naponta 6-7 alkalommal is kellett szívni az orrát. Féltem, hogy milyen lesz az utunk és milyen lesz majd egy idegen légkörben egy orrfolyós, nyűgös kétévessel. Jelentem nagyon jól döntöttünk, hogy bevállaltuk az utat, mert minden simán ment. Bár végig orrszívózni kellett neki, de napról napra jobban lett és mire hazaértünk, szinte alig folyt az orra :)

Pénteken késő este értünk a szállásra. Nóri velünk egy szobában aludt. Néha felsírt, mert a bedugult orra miatt nem tudta szopizni az ujját, de elég volt, ha csak csitítottam, már vissza is aludt.

Nem szeretném hosszúra nyújtani a beszámolónkat. Voltunk városnézésen szép napos időben.






Ha épp úgy jött ki a lépés, akkor Nóri jókat aludt ebéd után a babakocsiban a friss levegőn. 

Voltunk a Deutsches Museum-ban






Két alkalommal is elmentünk, mert hatalmas a kiállított anyag és sok érdekes dolog van a gyerekek számára is. Sőt, van külön ún. "Kid's Kingdom". Egy hatalmas rész, ami kifejezetten gyerekeknek van kialakítva. Sok érdekes dologgal lehet kisérletezni. De egész kicsik számára is vannak érdekes dolgok pl. igazi tűzoltóautó, nagy hangszerek, óriás legó stb.



Természetesen hétvégén nem felejtettük el a St. Patrick napot:


Hétközben Nórival kettesben jártuk a várost. Sokat sétáltunk. Voltunk az English Garten-ben, ami egy gyönyörűen karbantartott, hatalmas (nagyobb, mint a New York-i Central Park) területű park. Van benne kávézó, sörkert, tó, patak, sok híd, játszótér, szóval abszolút ideális környezet egy kétéves számára.











A porgramszervezést amúgy felesleges túllihegni. Egy pici kétéveset könnyű lekötni. Norcinak nagyon tetszett a parkban, hogy kavicsokat dobálhatott a patakba. De a legjobban a pocsolyák kötötték le. Ezért egyik alkalommal dikrekt a kis gumicsizmáját adtam rá és abban pocsolyázott. Kb. fél óráig ezzel szórakozott, de utána is minden pocsolyánál meg kellett állni :)


Egyik nap ellátogattunk a Sea Life múzeumba is. Bevallom, nekem ez nagy csalódás volt. Lehet, hogy a nyáron a Nizza közelében lévő Marineland túl magasra tette a lécet és emiatt vártam többet. De a lényeg, hogy Nórinak nagyon tetszettek a halak.



Minden nap volt valami programunk és bevallom, nagyon lefáradtam. Sokkal jobban, mint nyáron a nizzai út során (talán azért mert most egész nap egyedül voltam Nórival, sőt Balázs sokszor csak késő este ért haza, mert céges vacsorán volt).
De megérte elmenni. Jó volt kicsit kikapcsolódni és szerintem Nóri is nagyon élvezte a környezetváltozást.

München belvárosa, főleg az óváros, nagyon szép. Sok az étterem, kávézó és a kis üzlet. A bajor konyha nagyon finom :) Ettünk isteni finom császármorzsát és persze ittunk jó söröket is. Nóri kedvencei a kolbászok voltak, sőt még a nyers reszelt torma is ízlett neki :)
Én élveztem a sok péksütit (volt túrósbatyu is, nyamm!) és azt, hogy minden sokkal olcsóbb volt, mint itt Dublinban.

Az emberek az utcán nagyon segítőkészek voltak. Mindig segítettek a babakocsival közlekedni, előzékenyek és figyelmesek. Ugyanakkor a vendéglátó egységekben meglepődve tapasztaltam, hogy egyáltalán nem olyan kedvesek. Itt Dublinban annyira általános, hogy az ilyen helyeken mosolyognak, udariasak, érdeklődőek és mindig megdöbbent ha valahol nem ezt tapasztalom. Pl. volt olyan belvárosi turistakopasztó étterem, ahol megkérdeztem, hogy van-e pelenkázóhelység. Egy vállrándítással elintézték, hogy "hát nincs". Itt ha ilyen előfordulna, akkor tuti, hogy bekisérnek a személyzeti részlegre és biztosítanak egy helyet, ahol rendbe tudom tenni a gyereket. (Volt is már ilyenre példa.)
Illetve többször is előfordult, hogy rosszul vették fel a rendelésünket és nem azt kaptuk, amit rendeltük. A reakció, mikor közöltük, hogy nem ezt kértük: "De, ezt kérték!". Kikerekedett szemmel néztem, hogy nem kértek elnézést, illetve hogy fel sem ajánlották, hogy esetleg kihozzák azt, amit kértünk. Nem! Ezt rendeltük, fogyasszuk el.
De a legdurvább eset a repülőtéren történt. Becsekkoláskor, amikor a bőröndjeinket feladtuk, megkérdezte a pasas, hogy terhes vagyok-e. Annyira lefagytam, hogy nem is tudtam mit reagálni. Közöltem, hogy nem. Mire Ő: mert ha terhes lennék, akkor arról informálnom kell a légitársaságot... Mondtam, hogy nem vagyok terhes. Mire visszakérdezett, hogy biztos?! Hát basszus, oké hogy bekajáltam ebédre, de nehogymár terhesnek nézzen. Főleg ne kérdezzen vissza. Nem is értettem a doglot, mert soha nem fordult még ilyen elő. Soha nem kérdezték meg, még akkor sem, amikor Barcelonába repültünk (pedig akkor már elég nagy pocakom volt).

Szóval elég vegyes benyomásaink voltak a helyi emberekkel kapcsolatosan. De nagyon örültem, hogy mentünk, mert jól ki tudtuk használni ezt a néhány napot és rengeteg szép új élménnyel gazdagodtunk.

Nórival egyébként ez az utazás kicsit más volt, mint a nizzai út. Kezdi feszegetni a határokat a kisasszony és bizony sokszor meggyűlt vele a bajom.
Egyik délután a parkban pl. negyvenegyszer kellett elmondanom neki, hogy ne szaladjon el, mert nem szabad. Közben persze röhögött és ha letettem, megint elszaladt. Sokan szerintem félreértik ilyenkor a kisgyerekeket. Sok felnőtt azt gondolja, hogy kiröhögi őket ilyenkor a gyerek és hogy direkt nem fogad szót. Szerintem ez nem így van Nóri esetében. Egész biztos vagyok benne, hogy az zavarhatta meg, hogy itthon a parkban, ahová rendszeresen kijárunk, szoktunk fogócskázni. Mivel nagy a tér és belátható, nem szoktam aggódni. De itt más volt a helyzet. Az egyik részen ugyanis Nórinál magasabb bokrok sorakoztak, amik mögé elbújt. Sokan is voltak körülöttünk és a frász jött rám mindig, hogy szem elöl veszítem. Persze dühítő a dolog, de Ő ezt játéknak fogta fel, azért nevetett. Szóval negyvenegyedszerre is mély levegőt vettem, elszámoltam magamban tízig és higgadtan elmondtam, hogy nem szabad elfutni anya elöl.
A másik dolog, hogy ugye legutóbb írtam, hogy a hisztik még nem igazán jellemzőek. Nos, úgy látszik ezen a téren is változás áll be. Egyik percről a másikra úgy felhúzza magát és torkból ordít, hogy köpni-nyelni nem tudok. Az persze evidens, hogy midnezt közönség előtt kell produkálni, így ha beültünk egy kávézóba, akkor egész biztosan pár perc múlva jött a kisasszony előadása. Hát nem kellemes, de még mindig kezelhető a helyzet. Sokszor egy kis dühöngés után mondja is magának, hogy "nyugi" vagy "csigavér" :)

Furcsa érzés volt, hogy pár nappal a hazautunk előtt már volt bennem egy kis várakozás, hogy jöjjünk. Honvágyam volt egy olyan ország iránt, ami nem a hazám, de az otthonom. Nagyon furcsa érzés. És olyan jó volt leszállni a gépről, hallani, hogy egyre többen beszélnek körülöttem angolul. A buszjegyet vásárolva máris éreztem, hogy hazaértem: az eladó kedves, mosolygós, segítőkész, még akkor is ha késő van, akkor is ha hideg van és fúj a szél. Nem azért mert ez a dolga, hanem azért mert alapból ilyen.
Amikor az írek megkérdezik, hogy mit szeretek a legjobban ebben az országban, mindig meglepődnek a válaszomon: az embereket. Pedig számomra ez olyan egyértelmű.
Megjegyzés küldése