A nagy hír

Szóval ott hagytam abba, hogy van egy nagy hírünk. Az oka az eddigi elmaradozásaimnak. Hosszú keresgélés, fontolgatás, tervezgetés után áprilisban elköltöztünk. Maradtunk Írországban és Dublin megyében, de ezúttal saját házba költöztünk.



Már több mint egy éve néztük napi szinten az ingatlanhirdetéseket és mivel az árak elkezdtek megint emelkedni, beláttuk, hogy sajnos nem engedhetjük meg magunknak, hogy továbbra is Dún Laoghaire környékén maradjunk. Sokat gondolkodtunk, hogy merre kéne mennünk: észak felé, még délebbre, a belvárosba - Balázs munkahelyéhez közel? Végül úgy döntöttünk, hogy északra, egy Dublin-közeli kisvárosba költözünk. Ennek első számú oka az volt, hogy Balázs legjobb barátja és egyben kollégája - Ciarán, a családjával együtt itt él. Mikor említettük nekik egy éve, hogy saját házat szeretnénk venni, már akkor fűztek, hogy jöjjünk ide lakni. Végül átgondoltuk a dolgot és úgy találtuk, hogy bár kompromusszumot kell kötnünk, de ennyi áldozatot megér az, hogy végre saját házunk lesz. Amik a városka mellett szóltak: közel van a tengerpart, van saját vonatállomása (Dublin városközpont 30-40 perc vonattal), van szupermarket, háziorvos és egy elég nagy "community center", ahol vannak baba-mama foglalkozások, tanfolyamok és egy fittness terem is. Van sok-sok ovi, több általános iskola és egy középiskola is.
A költségvetésünkbe pedig belefért, hogy itt egy k.b. 120 négyzetméteres, 3 szobás kertesházat vegyünk. Extra bónusz, hogy ebben a lakóparkban laknak Ciaránék is, illetve hogy tőlünk pár háznyira lakik egy magyar család, akiknek majdnem Nórival egyidős a kisfiuk.

Az elmúlt hetek nagyon sűrűek voltak. Ott kezdem, hogy mikor hazautaztunk Nóri szülinapjára, akkor néztük ki ezt a házat. Miután visszértünk Dublinba eljöttünk megnézni és nagyon tetszett. Nem gondolkodtunk rajta sokat, mert akkor már megvolt az elhatározás, hogy ebbe a városkába szeretnénk költözni. Úgyhogy tettünk rá ajánlatot és mivel a tulajnak sürgős volt az eladás, el is fogadta az ajánlatot és elkezdődött a házvásárlási procedúra. Elég gyorsan, 2 hónap alatt sikerült is mindent elintézni és húsvét előtt be tudtunk költözni.

Mielőtt beköltöztünk volna, Balázs tesója, Dávid kijött hozzánk és rengeteget segített a ház körül. Készített nekünk sok-sok bútort és beburkolta a lépcsőt laminált parkettával (ami itt nagy ritkaság, mert szinte mindenhol padlószőnyeggel borítják a lépcsőt). Az ő segítségével meg tudtunk valósítani sokmindent az elképzeléseinkből. Mostanra 1-2 doboz kivételével sikerült mindent elpakolnunk és majdnem minden bútorunk megvan. Jövő héten szállítják ki a hálószobánkba az ágyunkat (nagyon várom már!) És azt hiszem ezzel minden fontos berendezés a helyére kerül majd.

A gyerekek elég jól tűrték a költözést és a környezetváltozást. Nórika ovijában épp húsvéti szünet volt, mikor költöztünk, úgyhogy elköszöntünk az óvó néniktől és az ovis társaktól is. Vittünk be búcsútortát és egy-egy ajándékot az óvónőknek. Szerencsére találtunk egy Montessori ovit, ahol volt üresedés és fel tudták venni Nórit heti 5 napba. Úgyhogy a szünet után el is kezdte itt az ovit. Hamar beszokott és azóta is szívesen jár. Bár bevallom, a régi ovi nekem jobban tetszett, mert az ovónőkkel valahogy jobban össze voltunk hangolva és nagyon elégedett voltam velük. A mostani ovira sincs panaszom, csak más, viszont Nóri nagyon jól érzi magát és ez a legfontosabb.
Már voltunk egy ovis kislány ill. egy kisfiú szülinapi buliján, egy máik kisfiú anyukája szervezett játszó délutánt, illetve volt ovis ballagás. Bár a ballagási műsorra csak a ballagó gyerekek szülei mehettek, utána volt egy kis rendezvény, ahova mindenki meg volt hívva. Egy bűvész szórakoztatta a gyerekeket és nagyon élvezték. Mi szülők pedig beszélgethettünk, ismerkedhettünk kicsit. A ballagás napján mi anyukák elmentünk az egyik helyi olasz étterembe vacsorázni. Nagyon jó volt kicsit kikapcsolódni és szocializálódni, szóval a közösségi élet itt sokkal szervezetebb. Múlt héten közös játszóterezés volt az ovi szervezésével, a héten pedig voltunk lovardában és a gyerekek felülhettek egy kis pónira. Szóval sok-sok közös program van, ahol mi szülők is találkozhatunk és ismerkedhetünk.

Hát szóval így. Fájó szívvel hagytuk magunk mögött Dún Laoghaire-t, hiszen mióta Írországba költüztünk mindig is ott laktunk. Nagyon szerettünk ott élni: karnyújtásnyira a tenger, meseszép kilátás Dublinra, minden fontos dolog egy helyen (szupermarket, drogéria, éttermek, pubok, kávézók, fodrász, mozi, játszótér, sétálóutca, DART megálló, vasárnapi piac). Otthonra leltünk és ott váltunk családdá. Sok-sok gyönyörű emlék köt oda, amik örökre velünk maradnak, de most más utat kellett választanunk. Remélem itt is legalább annyira boldogok leszünk majd. Ismét egy új fejezet veszi kezdetét az életünkben.