2014. december 23., kedd

Karácsonyhoz közeledve

A múlt héten már a 8. hónapot töltötte Andris. Pénteken kibújt a második foga, így már két foggal vigyorog ránk. Már nagyon ügyesen mászik és kapaszkodva feláll. Imád álldogálni. Felállítottuk neki a járókát, így ha dolgom van, ott szokott játszani. Ha Nóri itthon van, gyarkan bemegy Andris mellé és így együtt hosszú ideig is eljátszanak. Nagyon édesek!


Amint írtam, pár hete beszereztük, sőt itteni szokás szerint fel is állítottuk a karácsonyfánkat. Idén csak egy pici fát választottunk, ami a nappaliban lévő szekrényen elfér. Így nem kell attól tartanom, hogy Andris nekiindul és felborítja. Minden nap csinosítjuk a fát. Múlt héten piros szalagokból készítettem masnikat és ezek kerültek fel rá. A tetejére készítettem egy angyalkát, aminek vegyes volt a fogadtatása. Balázs szerint úgy néz ki, mintha a két kezével imádkozna és szerinte olyasmit mormolhat, hogy "szedjetek le innen!!!". De Nórinak nagyon tetszett. Majd keresek valami értelmes csúcsdíszt, de addig hagyom, hadd imádkozzon a kisangyalka :)

Andriska nagyon gyorsan fejlődik. Szeret játszani a labdákkal, a játék kajákkal, autókkal és bármivel, aminek kereke van. A játék bevásárlókocsi és a babakocsi nagy kedvencei. Ha ezeket megkaparintja, azonnal fejre állítja őket és a kereküket vizsgálja. Az igazi babakocsi kerekeit is előszeretettel fogdosná, kóstolgatná, illetve a porszívót is imádja. De legjobban Nórival szeret játszani. Mindig nézi, hogy Norci mivel játszik és odamegy. Szerencsére Nóri jól tűri. Ha épp nem építős-babás dologgal játszik, akkor Andrist is bevonja. Sokszor főz neki és megeteti. Egyik délután Andriska körtét evett uzsonnára, a maradékját Nórinak adtam, de menet közben Andrisnak megjött a kedve az evéshez és arra lettem figyelmes, hogy Nóri eteti Andirskát. Andris pedig élvezettel nyitotta a száját és mászott fel Nórihoz a kisszékre. Annyira cukik voltak. Szerintem az év cukisága! Sőt, talán az évezredé :)

Múlt hétvégén volt a Google-ben a szokásos Mikulás délután. Két éve voltunk előszörtavaly is nagyon jó volt és idén is jól szórakoztunk. A téma a Jégvarázs című Disney mese volt. Mi még nem láttuk ezt a mesét, de persze a karaktereket már láttuk itt-ott. Azok a gyerekek, akik ismerték a mesét teljesen odavoltak a díszletért.
Nórinál a fő attrakció természetesen a Mikulás volt. Idén nem kellett hosszan sorban állni, mert kaptunk sorszámot. A Mikuláshoz menet találkoztunk manókkal is és egyiküknek elénekelt Nóri egy Télapós dalt angolul (When Santa got stuck up the chimney... ezt tanulták az oviban). Tetszett a manónak. De a Mikuláshoz érve, már nem volt kedve elénekelni. Viszont elég bátor volt és oda mert menni hozzá, még köszönt is neki :) Kapott ajándékot ő is és Andris is.
Végül több mint két órát töltöttünk el a buliban. Kár, hogy a kézműveskedős résznél olyan hangos volt a zene. Ezt mindig eltúlozzák... De ezt leszámítva jól éreztük magunkat.

Az üzletekben, bevásárlóközpontokban dúl a karácsonyi láz. Sok dekoráció várja a kicsiket. Például ilyenek:





De van betlehemes is, táncoló jegesmedvék, éneklő egerek és persze karácsonyfák és Mikulások minden mennyiségben. Csak győzzük mindet megcsodálni...

Pénteken volt az idei utolsó ovis nap. Volt a gyerekeknek egy kis ünneplés és vittünk mézeskalácsot a gyerekeknek. Nórival közösen készítettük őket, ilyenek lettek:


Már csak egyet alszunk és jön a Jézuska! Idén nagyon nyugisra vettük a figurát. Odahaza sem szokott stresszes lenni az ünneplés. Sőt! Nagyon jól szoktuk magunkat érezni a szeretteinkkel és nagyon-nagyon hiányoljuk őket. Az első közös karácsonyunkat is nyugiban szeretnénk eltölteni. Nem lesz eszement főzés, nem visszük túlzásba az ajándékozást, nem állok neki ablakot pucolni, csak mert december vége van. Az ünneplés nem erről szól! Együtt vagyunk szeretetben, békességben, szerencsére egészségben és ennél nagyobb kincs nincs. 


Minden kedves olvasónknak nagyon boldog készülődést és szeretetben gazdag, békés ünnepeket kívánunk!

Nincsenek megjegyzések: