2014. október 23., csütörtök

Hétvégi kirándulások: Glendalough és Howth

Egész nyáron terveztük, hogy ellátogatunk Glendalough-ba. Mióta Írországban élünk, csak egyszer voltunk itt túrázni és annak is már négy éve. Nem is értem miért hanyagoltuk ezt a gyönyörű helyet ilyen sokáig. De egyik glehétvégén gyönyörű időnk volt. Igazi vénasszonyok nyara és szombat reggel összepakoltunk és Andriska délelőtti alvása után elindultunk.


Ezúttal a tó melletti parkolóba tettük le az autót és Nórira való tekintettel csak a tó mellett sétáltunk, illetve hogy kicsit túrázósabb legyen a hangulat letértünk a gyalogútról és lentebb az erdei utakon túráztunk.






Mondanom sem kell, hogy Nóri a kis kiruccanás minden percét élvezte. Nem győzte csodálni az őszi erdőt. Annyira édes volt! Andriskát a csatos hordozóba vittem magamon.







A séta után leheveredtünk a piknikre kijelölt füves részre és ott ettünk, pihentünk egy kicsit, Nórika labdázott két kislánnyal, majd délután 3 körül indultunk is haza.


Nagyon szuper volt! Alig várom, hogy Nóri nagyobb legyen és a hosszabb túraútvonalra is elmehessünk vele.

Vasárnap folytatódott a jó idő, ezért reggel ismét felkerekedtünk, de most észak felé vettük az irányt. Howth-on is már nagyon rég voltunk. DART-tal mentünk és szerencsére volt ülőhelyünk, de elég zsúfolt volt a járat.

Mire megérkeztünk Andriska pont elaludt a babakocsiban. A játszótérhez mentünk először, hogy Nóri szaladgálhasson egy kicsit. Aztán a móló felé vettük az irányt. Itt megnéztük a hajókat, gyönyörködtünk a tengerbe és szívtuk magunkba az őszi napsütést. Megettük a szendvicseinket és elnéztünk a farmer's market-re. Itt is hasonló árusok voltak, mint Dun Laoghaire-ben, de azért a Dun Laoghaire-i piacnak nincs párja. Vettünk néhány finomságot és Nóri is megebédelt (merthogy az otthonról pakolt szendvicsre rá se nézett). Aztán elindultunk a Közelkedési Múzeumba. Ez a DART megállótól majdnem 1 km-re található. A múzeum elég kicsi, de Nórinak pont ideális volt. Itt Andriska ismét elaludt, így nyugodtan bejártuk a múzeumot.

Majd 5 körül indultunk haza DART-tal. Nagyon fárasztó, de szuper hétvégénk volt. Sikerült maximálisan kihasználnunk a szép időt. A Howth-i kiruccanásunkról készült képeket hamarosan pótoljuk!

Nincsenek megjegyzések: