2014. szeptember 25., csütörtök

Az elfogult anyai szív

Tudom... tudom... az elfogultság beszél belőlem, de szerintem annyira gyönyörű, hogy nem tudok vele betelni. Pedig higgyetek nekem, egész nap rajtam csüng. Folyamatosan kapom a széles mosolyokat, a sármos, csábító kacajokat. Az a kedvencem, amikor úgy vigyorog, hogy közben a bal szemöldökét felhúzza. Hát kész vagyok tőle!


És soha nem halasztanám el azt, amikor egyre nagyobbakat pislog, elbambul, majd lassan-lassan lecsukja a szemét, ellazul a kezemben és halkan, békésen szuszog a karomban. Ilyenkor még ölelgetem egy kicsit, csodálom, hogy milyen tökéletes, beszippantom a fejecskéje illatát, lopok egy puszit a nyakáról és szaladok intézni a dolgaimat, mert tudom, hogy ez az állapot nem tart sokáig :D

Hiába na, menthetetlenül szerelmes vagyok belé.



Megjegyzés küldése