Az elfogult anyai szív

Tudom... tudom... az elfogultság beszél belőlem, de szerintem annyira gyönyörű, hogy nem tudok vele betelni. Pedig higgyetek nekem, egész nap rajtam csüng. Folyamatosan kapom a széles mosolyokat, a sármos, csábító kacajokat. Az a kedvencem, amikor úgy vigyorog, hogy közben a bal szemöldökét felhúzza. Hát kész vagyok tőle!


És soha nem halasztanám el azt, amikor egyre nagyobbakat pislog, elbambul, majd lassan-lassan lecsukja a szemét, ellazul a kezemben és halkan, békésen szuszog a karomban. Ilyenkor még ölelgetem egy kicsit, csodálom, hogy milyen tökéletes, beszippantom a fejecskéje illatát, lopok egy puszit a nyakáról és szaladok intézni a dolgaimat, mert tudom, hogy ez az állapot nem tart sokáig :D

Hiába na, menthetetlenül szerelmes vagyok belé.