2014. augusztus 17., vasárnap

Ír útlevél meghosszabbítása

A leglátogatotabb blogbejegyzésünk az ír állampolgársággal kapcsolatos. Egész pontosan ez, ahol részletesen elmeséltem, hogy hogyan és miért igényeltük meg Nórinak az ír útlevelet. Nagy volt akkor az öröm, ugyanis a magyar útlevél elintézése az ír születési anyakönyvi kivonat honosítattása miatt hónapokba telt volna. Mi pedig hamarabb szerettünk volna utazni. Megigényeltük az ír útlevelet és gyorsított eljárással 10 nap alatt kézhez is kaptuk.

Nos a történet itt nem ér véget.


Idén áprilisban lejárt Norci ír útlevele. Mivel tudtuk, hogy Andrisnak is igényeljük majd amint lehet, úgy gondoltuk, hogy majd együtt intézzük a két gyerkőcnek az útlevet. Közben azt is eldöntöttük, hogy idén majd augusztus végén megyünk nyaralni. Kiszámoltuk, hogy még a 8 hetes ügyintézés is belefér, sőt, ha valami miatt késne az útlevél 1-2 hetet, még akkor is időben megkapjuk majd.

Szóval beadtuk az igényléshez és a hosszabbításhoz szükséges papírokat. Az ügyintéző át is nézte, hogy minden szükséges irat megvan-e. Megvolt. Elfogadott mindent és továbbította az iratokat és a kérelmeket. Július 16-ára igérték az útleveleket. A útlevéliroda (passport office) weboldalán figyelemmel lehet kísérni az okmányok ügyintézését. A 16-ai héten még mindig csak az "iktatva" státuszban voltak, nem jutottak el az elbírálásig. De gondoltuk 1-2 hét késés még belefér, így nem bolygattuk a dolgot. Két héttel később, azaz július utolsó hetén Balázst felhívta az ügyintéző és közölte, hogy Andris részére elfogadták a kérelmet és kiállítják az útlevelét. Viszont Nórinak nem. Az indok az volt, hogy Nóri születésekor még csak 35 hónapja tartózkodtunk Írországban és az útlevél igényléséhez a szülőknek legalább 36 hónapja kell Írorszgában élniük (és ezt bizonyítani is kell hivatalos iratokkal). Csak pislogtunk, hogy ezt most így hogy...

Mint kiderült, három évvel ezelőtt, hibáztak: a szabályok szerint nem adhatták volna meg az ír útlevelet. Magyaráztuk, hogy azóta is itt élünk, hogy Balázs ugyanott dolgozik, hogy én is dolgoztam, hogy soha nem igényeltünk semmilyen segélyt. Kérdeztük, hogy mégis hogy fordulhatott elő ekkora baki a részükről. De épkézláb választ nem kaptunk, csak sok-sok bocsánatkérést. Balázs unszolására az ügyintéző mondta, hogy megkérdezi a főnökét, hogy mi a helyzet ilyenkor, de mondta, hogy ne reménykedjünk sok jóban. Nem is tettük. Mégis hidegzuhanyként ért másnap a végleges döntésük, miszerint nem hosszabbítják meg az ír útlevelet. Továbbá kijelentették, hogy Nóri nem ír állampolgár és soha nem is volt. Annyira bosszantott az egész, hogy még egyszer felhívtam az ügyintézőt és kérdőre vontam az eljárást.

Nem értettem, hogy ha ennyire szigorúak a szabályok, akkor hogy adhatták meg első körben (a válasz: a kolléga hibázott). Oké, de akkor hogy hogy másoknak is megadták pár hét vagy akár hónap híján ugyanúgy, ahogy nekünk. Ugyanis más külföldiektől is hallottuk, hogy hozzánk hasonlóan megkapták az ír útlevelet, pedig nem volt meg a 36 hónap itt-tartózkodásuk (válasz: mély hümmögés).
Mondtam a nőcinek, hogy úgy érzem, hogy az ő kollégájuk hiábja miatt most minket büntetnek és hogy ez nagyon igazságtalan. Azt is elmondtam, hogy családi nyaralásra készülünk három hét múlva és fel sem merült bennünk, hogy ilyen lehetséges, hogy nem hosszabbítják meg Nóri útlevelét.
Hogy a dolog bonyolódjon, Nóri magyar útlevele júniusban szintén lejárt, tehát csak az a lehetőségünk maradt, hogy Balázsnak haza kell utaznia és otthon kell elintéznie a magyar útlevél meghosszabbítását. A nagykövetségen keresztül ugyanis legalább 3-4 hét az ügyintézés. A nagykövetség ki tud állítani egy egyszeri kilépésre alkalmas iratot, de ez számunkra nem lehetett volna opció, mert nem Magyarországra utaznánk, azaz a visszautazás kivitelezhetetlen lett volna. Szóval elég bonyodalmas és nem utolsó sorban költésges lenne hirtelen repülőjegyet venni és az egészet elintézni.

Tudom, mi is hibáztunk, nem is keveset. Két útlevelet is hagytunk lejárni. Gondoltuk úgysem utazunk  az év elején sehová és ha mégis, akkor pár hét alatt el lehet intézni.

Szóval itt álltunk a nyaralás előtt 3 héttel. Én tajtékoztam a dühtől. Dühös voltam magamra, magunkra, a bürokráciára és az egész helyzetre.
Belegondoltam, hogy legalább 4 (de inkább több) napot egyedül kell majd lennem a gyerekekkel. Pont most, amikor Andris esti alvása fionman fogalmazva nem a legjobb... Teljesen kimerít a sok esti ébredés.

De hiába mondtunk észérveket, hiába soroltunk fel egy csomó személyes indokot. Az ügyintéző nekem is csak azt tudta mondtani, hogy nagyon sajnálja, de nem hosszabbíthatják meg.

Ekkor kérdeztem meg, hogy ha útlevelet nem is tudnak neki kiállítani, de esetleg valamilyen más hivatalos dokumentumot, ami csak pár napra lenne érvényes. És majd a nyaralás után elintéznénk a magyar útlevelet. De mondta, hogy sajnos ilyesmire nincs lehetőség.

Nagyon-nagyon szomorú voltam.

Másnap reggel Balázs ránézett az útlevél iroda honlapjára és Andris kérelméhez az volt írva, hogy "kiadva, postázva", de Nórié még mindig "elbírálás alatt" volt. Balázs elkezdett repülőjegyeket nézni. Én az árak láttán szívbajt kaptam, de próbáltam beletörődni, hogy le kell nyeljük a békát. Végülis valamilyen szinten mi is hibásak voltunk, hiszen első körben úgy igényeltük meg az ír útlevelet, hogy tudtuk, nem felelünk meg a követelményeknek. Csak azt gondoltuk, hogy úgysem veszítetünk vele semmit. Hát dehogynem!

Felhívtam az otthoni nyilvántartót, hogy milyen iratokat kell majd Balázsnak vinnie és előkészítettem mindent.

Majd délután hívott Balázs, hogy új híreket kapott az ügyintézőnktől: kiadnak egy 6 hónapos ideiglenes ír útlevelet Nórinak. Nem hittem a fülemnek! Nagyon örültem neki persze, csak nem értettem, hogy előző délután még rendíthetetlenül mondta a nő, hogy nem lehetséges és aztán mégis elintézte nekünk.
Nagyon hálás voltam neki. Fel is hívtam és megköszöntem a közbenjárását.
Mondta, hogy igazán nincs mit, de arra készüljünk fel, hogy az utazás után majd bevonják az útlevelet. És ettől még nem lesz ír állampolgár Nóri. Viszont biztosan el tudunk utazni.

Balázs kért tanácsot a kollégáitól ezzel kapcsolatosan és az egyikük frappánsan fogalmazott: "ír probléma, ír megoldás." És valóban: az útlevél eredeti elbírálásakor bár látták, hogy nincs meg a 36 hónap itt-tartózkodásunk (hiszen nem hazudtunk, kerek-perec ott volt a dokumentumokban, hogy csak 35 hónapja éltünk itt), de "á, ugyan, nem lehet nagy baj, megadjuk nekik" lazasággal kiállítottak nekünk egy hivatalos iratot, ami nemcsak nemzetközi utazásokra jogosít fel, de állampolgárságot is bizonyít külföldön. Majd 3 évvel később felfedezik a korábbi bakit és azt gondolják, hogy ha bevonják, akkor minden meg lesz oldva. De mégis megsajnálnak minket és kiadnak egy ideiglenes útlevelet és szóban figyelmeztetnek, hogy a visszatérésünk után majd le kell adnunk és ez igazából nem egyenértékű az állampolgársággal (bár elvileg igen, mert csak állampolgárok kaphatnak útlevelet).
Félre ne értsetek, nem panaszkodni akarok. Végül tök jól jöttünk ki ebből a helyzetből. De úgy igazán belegondolva, nagyon gáz, röhejes, vagy inkább siralmas ez a problémakezelés. És abba bele se gondolok, hogy hány hasonló esetük lehet és hogy ha valaki hasonlóan tervez utazást és mondjuk nem olyan rámenős és nyavalygós, mint mi (azaz én), akkor akár emiatt egy egész család utazása kudarcba fulladhat.
Megjegyzés küldése