2011. április 12., kedd

Ír állampolgár lett a baba

Tegnap kapta meg Nóri az ír útlevelét és ezzel együtt az ír állampolgárságot. Már régebben említettük, hogy elvileg akkor lehet egy itt született gyereknek kérni az ír állampolgárságot, ha a szülők a baba születésekor legalább három éve Írországban élnek és ezt igazolni is tudják. Igazából nem érdekelt minket az ír állampolgárság elintézése. A választójogon kívül nem nyújt semmi extrát. Nem is foglalkoztunk vele.

Jogos a kérdés, hogy akkor mégis miért kérvényeztük és hogy-hogy megkaptuk?! Ez egy szép történet, elmesélem.

Már hónapokkal ezelőtt elterveztük, hogy húsvét környékén hármasban hazalátogatunk. Meg is vettük a repülőjegyeket április végére. Három hete elmentünk a dublini magyar nagykövetségre, hogy Nórinak elintézzük az anyakönyveztetését illetve, hogy kérjünk neki magyar útlevelet. Gondoltuk, hogy 5-6 hét alatt ezt el lehet intézni. Még ha nem is kapjuk meg az útlevelet, csak ki tudnak állítani valami ideiglenes útiokmányt.
Hidegzuhanyként ért minket a hír, hogy ez nem lehetséges. Mint kiderült, magyar útlevelet csak azoknak tudnak kiállítani, akik Magyarországon vannak anyakönyveztetve. Nóri csak Írországban van anyakönyveztetve. Először el kell intézni a magyarországi anyakönyveztetését. A Magyarországon született gyerekeket pár napon belül anyakönyvezik. Gondolhatnánk, hogy a külföldön született magyar gyerekek anyakönyveztetése sem tart sokkal tovább. Hát itt jön be a bürokrácia: a külföldön született gyerekek anyakönyvezésével egy külön osztály foglalkozik, ahol állítólag túl kevés az alkalmazott, így 6-10 hetes átfutási idővel lehet számítani.

A nagykövetségen lefordítják az ír anyakönyvi kivonatot, postán (!) elküldik Magyarországra.
A Nyilvántartó Hivatalban történik az anyakönyveztetés. Ha az megvan (több hét), akkor indulhat az útlevél kiállítása, ami már "csak" egy hét. Ezek után postázzák a dublini magyar nagykövetségre, ahol csak személyesen, ügyfélfogadási időben lehet átvenni. Ez hétfő/szerda/péntek délelőtt van, úgyhogy aki nem olyan szerencsés, vehet ki szabadnapot.
A magyar útlevél megszerzése így legalább három hónapba telik.

Érdeklődtünk, hogy gyorsabb lenne-e az ügyintézés, ha magán úton fordítatnánk le az anyakönyvi kivonatot, vagy ha Magyarországon vennénk át az útlevelt. Érdeklődtünk, hogy lehet-e gyorsított eljárást kérni (esetleg több pénzért). Mindenre "nem" volt a válasz. Ez ennyi időt vesz igénybe és semmilyen mód nincs arra, hogy hamarabb elkészüljön. (Persze a "semmilyen mód"-ban én kételkedek... megfelelő összeköttetésekkel valószínűleg lehetett volna gyorsítani az anyakönyveztetési eljárást, de ennek hiányában ki kell várni a sorunkat.)

Még annyit hozzáfűznék, hogy a magyar nagykövetségen két munkatárs foglalkozott aznap ezekkel az ügyekkel. Az egyikük egy fiatal nő volt, aki annyira flegmán osztotta az észt, hogy kedvem lett volna megcibálni, hogy ugyan mi a f*szt gondol magáról...? Kioktatott, hogy miért nem mentünk hamarabb inzétni, ha ez nekünk ilyen fontos. (Megjegyzem, hogy ha hamarabb mentünk volna, se lett volna kész az útlevél április végére.) Illetve mondta, hogy ez az eljárás nem bonyolult és nem macerás. Más országok ügyintézési idejével összehasonlítve ez átlagos, vagy még gyorsabb is. Semmilyen együttérzést, vagy segítőkészséget nem tanúsított. Meglepő volt, hogy pont egy nő mennyire nem tudta felfogni, hogy ez az egész hazaút miért annyira fontos nekünk.
Megkérdezték például, hogy én dolgozok-e. Mert hogy tudnának adni egyszeri utazásra szóló papírt, de az csak egy irányba érvényes, tehát vissza már nem tudnám hozni Nórit Írországba. Ki kéne várnom Magyarországon a két-három hónapot, "de hát úgysem dolgozom".
Nevetséges! De inkább felháborító.

A másik ami felháborító, hogy ehhez az egészhez mindhármunknak be kellett menni a nagykövetségre. Kifejezetten kérték, hogy Nórit is vigyük be. Több, mint egy óra volt az ügyintézés, de se egy mosdó, se egy külön helyiség nincs biztosítva, ahová el lehetett volna vonulni megetetni, vagy tisztába tenni Nórit. Hihetetlen, hogy az ember amint átlépi a nagykövetség küszöbét, rögtön a balkánon találja magát.

Végül megemlítettem, hogy utolsó reményünk az, ha kérjük Nórinak az ír útlevelet. Erre a fent említett "kedves" hölgy megjegyezte, hogy az ír útlevél kiállításának követelményeit most szigorították és hogy igazolt öt év ittlét után lehet csak kérni. Hát mit mondjak, elég keserű szájízzel távoztunk a nagykövetségről.

Mivel a repülőjegyeket már megvettük és veszítenivalónk nem volt, úgy döntöttünk, hogy kérvényezzük Nórinak az ír útlevelet. Ehhez ki kellett tölteni egy formanyomtatványt, amit a postán, vagy bármelyik rendőrörsön (Garda Station) lehet kérni. Kellett 4 db igazolványkép. Az útlevélkérő nyomtatványon kívül a Form A-t kellett kitölteni. Ez egy nyilatkozat, amiben kijelentjük, hogy legalább három éve élünk folyamatosan Írországban. Mi a GP-nket kértük meg, hogy írja alá nekünk. Hivatalos papírokkal, például közüzemi számlákkal kellett igazolni, hogy mióta élünk itt. Balázs az iratokkal elment az útlevél hivatalba, ahol személyesen leadta a kérelmünket. Postán is lehetett volna, de így pár nappal rövidebb volt az ügyintézés. Összesen 45 percet töltött a hivatalban. A kérelem útját on-line lehet követni, így már csütörtök délután láttuk, hogy a kérelmünket elfogadták.

Tegnap meg is érkezett postán az útlevél, 11 munkanappal a kérvény leadása után. Mehetünk haza!! :) Nagy kő esett le a szívünkről.

Egyébként az ír útlevél elintézéséhez többször voltunk a rendőrörsön, többen is adtak tájékoztatást. Furcsa módon mindenki, akivel beszéltünk abszolút segítőkész volt. Pontosan elmagyarázták, hogy mit hogyan kell kitöltetni, hogy a leggyorsabb az eljárás stb.
Egyszerűen elkeserít a tény, hogy minden ilyen magyar ügyintézés negatívumként marad meg bennünk. Azt elfogadom, hogy az ügyintézés hosszadalmas. Bár kicsit vicces, hogy a 21. században, az internet korában ezeket a papírügyeket odahaza még mindig postán keresztül intézik. Az viszont felfoghatatlan, hogy a hivatali ügyintézők miért ennyire bunkók. Vajon a felvételi interjún követelmény a bunkóság, a faragatlanság és a kedvtelenség?

Sokszor eszembe jut - főleg mióta Nóri megszületett - hogy mennyire sajnálom, hogy ilyen távol vagyunk a családjainktól és barátainktól. Azonban ezek az élmények mindig észhez térítenek és rá kell jönnöm, hogy bár a családtól távol lenni nagyon rossz, de Magyarországra most visszamenni hiba lenne. Mintha hátrafelé haladna az ország. Hála Istennek, hogy ilyen messziről személem azt, ami otthon történik.
Nem irónikus, hogy a magyar hatóságoknak köszönhető, hogy Nóri előbb lett ír állampolgár, mint magyar?

Update: arról, hogy végül mikor kaptuk meg Nóri magyar útlevelét itt olvashattok.
Update: az ír útlevél meghosszabbításának rögös útjáról pedig itt olvashattok
Megjegyzés küldése