Magyarországi látogatásunk

Tegnap este érkeztünk vissza Dublinba. Tíz napot töltöttünk otthon. Gondolom már sokan vártátok ezt a bejegyzést... Sokakat érdekel az esküvői beszámolónk. Sajna csalódást kell okoznom, mert most ebben a bejegyzésben nem az esküvőről, hanem inkább általánosságban az otthoni tapasztalatokról szeretnék néhány gondolatot megosztani veletek.

Ahányszor Magyarországra utazunk, mindig azonnal érezzük a kontrasztot az itteni életünkhöz képest. Gondolok itt arra, hogy általában már a dublini repülőtéren messziről ki lehet szúrni a magyar sort, mert egyedül a magyarok nem tudnak normálisan sorban állni és ezért a beszállásnál 3-4 sorban sorakozunk, azaz inkább tolakodunk, közben persze megy a puffogás, a beszólogatás.

Szóval minden hazautazáskor érezzük a különbséget, de az eddigiek közül ezen utolsó látogatásunk alkalmával volt a legnagyobb a kontraszt. Szerintem otthon rosszabb a helyzet, mint valaha: az emberek türelmetlenek, frusztráltak, pofátlanok, bunkók.

Ami ezúttal számomra a legfurcsább volt az az, hogy milyen keveset mosolyognak otthon az emberek... Itt Írországban ha valakire rámosolygok, mindegy, hogy az egy nyugdíjas néni, vagy egy kisgyereket sétáltató apuka, vagy a Tesco-s pénztáros, az visszamosolyog rám. Otthon, ha egy gyerekes apukára rámosolygok, tuti az az első gondolata, hogy "mit akar ez a ribanc???"... A rosszindulat, a gyanakvás és az irigység mindenki arcán ott figyel.

Egy példa, ami számunkra szokatlan: utolsó napunkon bementünk az Oktogonnál lévő CIB bankba. A kiszolgálás valami katasztrofális volt. Pénzt szerettünk volna befizetni, valamint Balázs új hitelkártyáját aktiválni. Három ügyintézőhöz kerültünk az egyes dolgok elintézéséhez, mindhárom kedvtelen, búval baszott volt és a viselkedésük sokszor súrolta a bunkóság határát. Én nem azt kérem egy ügyfélszolgálatostól, hogy konfettizáporral várjon, vihorásszon, cigánykerekezzen és triplaszaltózzon, ha meglát, de azért egy kis mosoly, segítőkészség, kedvesség nem ártana...

De sajna hasnoló érdektelen "mindent leszarok" stílussal talákoztunk szinte minden üzletben: esküvői fehérnemű üzletben, ékszerüzletben, a sarki közértben stb. Ettől nagyon el vagyunk szokva, itt ugyanis minden bolti eladó kedves és itt a vevő az úr.

Sokan kérdezik, hogy az esküvő után most hogyan tovább. Nem nagy titok, hogy tervezzük a családalapítást. Többek között a fentiek miatt egy ideig biztosan nem tervezünk hazamenni és ha gyerekünk lesz, mindenképp azt szeretnénk ha itt születene meg és itt nevelkedne fel.

Végül egy rövid sztori a tegnapi hazaérkezésünkről. A reptérről közvetlen buszunk van ide Dun Laoghaire-be, ami éjfélig minden óra egészkor indul a reptérről. Tegnap este pont lekéstük a 23:00-as buszt és egy órát kellett volna várnunk a következőre, ezért inkább taxiba ültünk.

Megkérdezte a taxis, hogy milyen útvonalon jöjjünk. Itt történt egy kis félreértés. Balázs mondta, hogy mi melyiket szeretnénk, a taxis kb. hatszor elmondta, hogy bár az gyorsabb, de árban a leghúzósabb út, de Balázs csak erősködött, hogy az nekünk jó lesz. Menet közben vette észre, hogy nem is azt az útvonalat szerette volna választani és bár szólt a sofőrnek, hogy mégsem erre kéne jönni, akkor már késő volt és nem tudtunk az autópályán visszafordulni. A sofőr magyarázta, hogy hát pontosan ezért kérdezte, hogy tuti erre szeretnénk-e jönni, mert nagyon kevesen választják ezt az útvonalat, mert bár az autópályán lehet repeszteni, de a leghosszabb és legdrágább fuvar... Mondta Balázs, hogy hát így jártunk, mi 50 euró körüli fuvarral számoltunk, de sebaj. A taxis mondta, hogy hát ez 80 fölött lesz. Szívtuk a fogunkat, de mit volt mit tenni, végülis a mi hibánk volt... Erre a taxis kis gondolkodás után azt mondta, hogy tudjátok mit: ha lejövünk a pályáról leállítom az órát és mivel én 80 euróra saccoltam, Ti viszont 50-et szántatok volna rá, ezért egyezzünk meg 60-ban. Nem győztünk hálálkodni. A pályáról leérve kikapcsolta az órát, ami akkor 63 eurónál állt. Balázs mondta nekem, hogy 70-et ad majd a pasinak, mert mégis csak 10 percet jött óra nélkül.

Közben még jókat dumáltunk a faszival. Mondtuk neki, hogy most volt az esküvőnk és meséltünk neki erről ill. Magyarországról úgy általában. Mikor a fizetésre került a sor, Balázs adott neki egy százast és modnta, hogy 70-ből kérünk, mire mondta a faszi, hogy szó sem lehet róla, megegyeztünk a 60-ban, és maradunk is abban...

Szóval a taxis, aki hatszor figyelmeztet, hogy ne a drága útvonalon jöjjünk, kedvezményt ad nekünk és szarul is jár, mert a végén még neki kellett 3 eurót pótolnia, hogy a számla fizetve legyen... Közben jókat dumál velünk, szórakoztat minket és emlékeztet, hogy legközelebb mit kell mondanunk a taxisnak, hogy ha a jó útvonalon szeretnénk menni.

Na ilyen vajon mikor fordul elő Magyarországon?

Sokan mondják, hogy az itteni kedvesség és általában a jókedv a jólétből fakad. Ez biztos így is van, de ha szarul is élünk otthon, egy mosoly, egy kedves pillantás igazán nem kerül semmibe és sokkal jobban érzi tőle magát mindenki, az is aki kapja és az is aki adja.

De nem akarok csupa negatívumot írni az otthoni tapasztalatokról, mert volt néhány pozitív példa is. Az egyiket le is írom. Csütörtökön anyukáméknál voltunk Terenyén. Az volt a program, hogy csütörtök délután elmegyünk anyuval és apuval együtt Noszvajra, ahol az egyik barátunk apukája borász és hozunk tőle bort az esküvőre, majd utána megyünk is Budapestre. Noszvaj előtt 22 km-el lerobbant az autónk... Felhívtuk a borászt, hogy késni fogunk, meg hogy mi a szitu. Kérdeztük tőle, hogy tud-e ott a környéken autóvillamossági szerelőt, mert akkor oda vontattatnánk az autót közvetlenül. Mondta, hogy ne hívjunk senkit, mert indul is értünk és majd elhúz a saját kocsijával minket Noszvajra. Így is lett. Közben felhívta a helyi autószerelő barátját, aki érkezésünkkor rögtön rá is nézett a kocsira. Mivel nagyobb baja volt, ezért ott kellett hagynunk az autót. Közben telefonáltunk a sógoromnak Budapestre, hogy ha nincs jobb programja aznap estére, akkor autózzon már el értünk Noszvajra... Tök rendes volt, mert amint tudott, jött is értünk.

Közben a borászból lett autómentőnk elvitt minket a borospincéjébe, kóstoltatott velünk jófajta borokat, mesélt a környék történelméről, valamint a családjáról. Szóval tartott minket, újratöltögette a poharakat és nyugtatott, hogy minden rendben lesz. Hihetetlenül kedves és szívélyes volt velünk. Ő is és a felesége is. Az esküvő előtti napok izgalmában ez a segítőkészség és kedvesség nagyon jól esett.

Az esküvőről szóló részletes beszámolónkkal majd csak később tudunk szolgálni, ha megkaptuk a fotósunktól a képeket.

Szombaton indulunk nászútra, Rodoszra, ahol 10 napot töltünk majd. Alig várom :)!