Emellett komoly port kavart Madonna legújabb örökbefogadása. Erről láttam ma este egy érdekes műsort a Channel 4 nevű brit TV adón.
A műsor próbált fényt deríteni az adoptációval kapcsolatos részletekre.
Arról van szó, hogy Madonna örökbe szeretett volna fogadni egy 3 éves malawi kislányt, Mercy-t. Ez nem is túl meglepő, hiszen manapság egyre népszerűbb a sztárpárok körében a fejlődő világban élő gyerekek örökbefogadása.
A helyzetet az alábbiak bonyolítják: a kis Mercy árvaházban élt, viszont nem volt árva. Malawi-ban azok is árvaházba adják a gyereküket, akiknek átmenti megélhetési gondjaik vannak és később, ha képesek eltartani a gyereküket, kiveszik az árvaházból. Szóval a kislány anyukája meghalt a szülés után, de van apukája - igaz, a születése óta eltűnt a család életéből, de van! Mercy örökbefogadását azonban elsősorban nem az apuka, hanem a kislány nagymamája akadályozta meg. Azaz csak szerette volna!
Aztán Madonna az egyik alapítója a Raising Malawi szervezetnek, ami segít az országban a szegénység és a betegség felszámolásában. Ez komoly befolyással bír az ottani kormányra, valamint hatással volt az örökbefogadással kapcsolatban meghozott bírósági döntésre is. Hiszen a bíróság Madonnának ítélte Mercy-t.
A riportból az is kiderül, hogy a helyi lakosok saját tudtuk nélkül adományozták oda a földjeiket a Raising Malawi alapítványnak.
A dolgot tovább bonyolítja, hogy a segélyszervezet fő alapítója Philippe van den Bosshe, a Kabbalah vallás egyik magasrangú képviselője.
A kormány mindefelett szemet huny, hiszen az alapítvány olyan nyugati színvonalú árvaházakat tart fent a gyerekeknek (a lakosság több mint fele 14 év alatti), amit a kormány nem tudna önerőből finanszírozni. A cél, hogy minden nagyvárosban ilyen árvaházakat hozzanak létre. Szóval a hatóságok hallgatnak a felmerülő kétségekkel kapcsolatosan, cserébe egy új generáció első osztályú nevelését, iskoláztatását kapják. A nevelésbe természetesen a vallás, az új vallás, a Kabbalah terjesztése is komoly szerepet játszik.
Ahogy azt a riportban a kormány sajtószóvivője összegezte: Madonna és a Raising Malawi szervezet tevékenységét nem lehet összehasonlítani a 150 évvel ezelőtt érkezett misszionáriusok tevékenységével, hiszen a misszionáriusok a Bibliát a kezükben tartva, az igét hirdetve érkeztek ide. Ez igaz: ők elég egyértelműen kifejezték a szándékaikat, szemben a mostani karitatív tevékenységbe burkolozó vallás-terjesztőkkel.
Vajon jó üzlet egy új vallásnak behódolni és cserébe több millió gyermek életét megmenteni és jobbá tenni? A Kabbalah vezetőkenk biztosan...
Mindenesetre nekem nagyon úgy tűnik, hogy a történelem ismétli önmagát... hogy ebből mi sül ki, azt majd meglátjuk pár évtized múlva.
Na de hát ki vagyok én, hogy véleményt mondjak Madonnáról? Valamilyen szinten érthető, hogy az ilyen világhírű sztárok egója olyan nagy, hogy isteneket játszanak. Mi, kisemberek a saját szintünkön, ugyanígy naponta döntünk emberi sorsok felett. Csak hát ők a pénzük és hatalmuk miatt ezt nagyban teszik meg és így nagyobb figyelmet kapnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése