Kezdem ott, hogy április végén egyik napról a másikra, hirtelen haza kellett utaznom. Sajnos az utazás aprópója nem nyaralás, vagy szórakozás, nem is a honvágy volt, hanem egy igen szomorú esemény. Nagymám, anyukám anyukája meghalt. Szegénykém az utóbbi hónapokban nagyon beteg volt, de a hír mindenkit váratlanul érintett. Az utóbbi időkben sokszor volt, hogy mentőt kellett a mamához hívni, és ezúttal is azt hittük, hogy csak egy átmeneti rosszullétről van szó. Sajnos nem így lett. Annak azért nagyon örültem, hogy sikerült repülőjegyet vennem és a munkahelyemen is gond nélkül elengedtek. A vulkán sem volt éppen aktív. A tragédiában azért volt egy pozitívum: az egész család együtt volt. Persze a látogatásom oka rányomta az otthon eltöltött napokra a bélyegét, de nagyon örültem, hogy ezt a pár napot a családdal tölthettem.
Pár héttel később ismét hazautaztunk, ezúttal már Balázzsal együtt. Egy kedves baráti pár esküvőjére voltunk hivatalosak. Péntek este érkeztünk Magyarországra és az volt a terv, hogy vasárnap már jövünk is vissza, hogy ne kelljen szabadnapot kivennünk. Ezúttal viszont a vulkáni hamu okozott némi fennakadást. Vasárnap este lezárták a dublini repülőteret, így áttettük az visszautunk időpontját keddre, remélve, hogy addigra a szél elfújja a hamut. Így is lett :)
Az esküvő jól sikerült, de szegény ifjú párnak nem volt valami szerencséje az idővel. Egész nap zuhogott az eső. Ettől függetlenül nagyon jó volt a hangulat :) Finomakat ettünk, jókat táncoltunk hajnalig.
Balázs hétfőn és kedden a budapesti Google irodából tudott dolgozni, nekem sajnos fizetésnélküli szabadságot kellett kivennem.
Kedden jöttünk vissza Dublinba, ami azért is érdekes volt, mert pont azon a járaton voltunk amin Balázs anyukájáék jöttek hozzánk vendégségbe. Nálunk nyaraltak egy hetet. Erről majd egy külön beszámolót írunk :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése