A családon és a barátainkon kívül viszont semmi jóval nem találkoztunk. Minden alkalommal, amikor hazamegyünk, rá kell hogy jöjjek, hogy milyen jó döntés volt elköltözni Magyarországról. Ha néha honvágyunk is van, most még elképzelni sem tudom, hogy rövid időn belül visszaköltözzünk. Igaz, hogy csak három hónap telt el azóta, hogy legutóbb hazalátogattunk, de a két ország közötti különbség minden alkalommal jobban érezhető. Persze megértem az okát annak, hogy otthon az emberek frusztráltak, stresszesek, kedvtelenek, de hogy miért kell bunkónak, előitéletesnek, arrogánsnak, korlátoltnak lenni, azt már nem nagyon értem...
Minden látogatáskor rádöbbenek, hogy jó döntés volt mindezt magunk mögött hagyni. Csak azt sajnálom, hogy a családjainknak így és ebben kell élniük. Legszívesebben mindenkit, aki kedves számomra kimenekítenék otthonról :)
Persze, ahogy azt nemrég egy barátnőm mondta: nem feltétlenül mindenkinek ez az útja, de szerintem aki erre vágyik, az lépje ezt meg, mert csak nyerhet vele. Persze Írországban sincs kolbászból a kerítés: kell dolgozni, kell hajtani, előre kell nézni, akarni kell, de minden annyival egyszerűbb. A közhangulat sokkal pozitívabb, ami rengeteget számít és az ember közérzetére is jó hatással van.
A mai nap itt munkaszüneti nap volt. Miért? Hát azért, mert a december 26-a nemzeti ünnep (St. Stephen's Day). Ez idén szombatra esett. Ha hétköznapra esett volna, akkor szabi lett volna. Az írek ezt egyszerűen megoldották: kitaláltak, hogy akkor azt a munkaszüneti napot átteszik hétfőre :) És így is lett. Én mondjuk ettől függetlenül bementem dolgozni, de cserébe kapok egy plusz szabadnapot, vagy dupla fizut a mai napra, ha azt választom :) Hehe!
2 megjegyzés:
Hogy össze ne szarjátok magatokat, azt hiszitek ,hogy mások ismerősei nem költöztek ki Írországba vagy Londonba? Aki kicsit is ismeri a helyzetet, az tudja, hogy kb. milyen alantas munkára alkalmazzák a más országokból jövőket, és ha valaki feljebb került, azt a született írek/angolok sem hagyják szó nélkül, ott tesznek keresztbe ahol tudnak.
Mindenkinek a saját döntése, hogy hol akar élni, de azért nem kellene ennyire arcoskodni, valaki jól akarja érezni magát a hazájában, talán nem mindig a negatívukat kellene keresni. na ennyi
Öööö... helló!
Bocsi, hogy a saját blogomban, a saját élményeimet, a saját szemszögemből írom le. Komolyan mondom: én kérek elnézést...
Nem szarjuk össze magunkat, tudjuk, hogy nem mi vagyunk az egyedül magyar pár, akik külföldön élnek. A blogunkat és az élményeinket nem "arcoskodás"-ból osztjuk meg másokkal.
Hogy a külföldieket "alantas" munkára alkalmaznák, ezzel nem teljesen értek egyet, mint ahogy azzal sem, hogy a helyiek keresztbe tennének annak, aki feljebb kerül a ragnlétrán, de nem is ez a lényeg.
A lényeg, ahogy Te is írtad (és ahogy én is megfogalmaztam) az, hogy mindenki ott éljen, ahol jól érzi magát. Nekünk a külföldre költözés nem egy hirtelen jött ötlet volt. Mindig is szerettünk más országban szerencsét próbálni és ide sodort minket az élet. Ahogy Te is mondtad, mindenkinek saját döntése, hogy hol akar élni.
Bocsánat, ha úgy tünt, hogy a negatívumokat keresem. Ez nem így van!
Én szeretem Magyarországot, főleg innen, 2000 km-es távolságból... Imádom Budapestet, az éjszakai életet, a koncerteket nyáron a szabadtéren, meg a romkocsmákat, imádom az izzasztó forróságot nyáron és a tömeteg a metrón. Imádom a családomat és a barátaimat, akikre minden nap gondolok és akiket nagyon hiányolok. Imádom a hekket a Fény utcai piacon és azt, hogy akár 200 Ft-ért is lehet egy korsó sört kapni.
DE mindezek hiányában is kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb és gördülékenyebb az életem itt, mint otthon.
Nem felhőtlen boldogság az élet itt sem, de sokkal egyszerűbb, könnyebb.
Hát ennyi!
Megjegyzés küldése